Vasco da Gama halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Prasszo előfokát már akkorába/ Körülhajózták Etiópiában / Vitéz parancsnokuk Vasco da Gama / A büszke, a magaslelkű levente / Ki oly derék dolgot vállalt magára / Ki a szerencsének mindég kegyeltje…”
(Luis de Camöes: Luziadák – Greguss Gyula fordítása)

1524. december 24-én hunyt el Kochin városában Vasco da Gama portugál felfedező, aki elsőként érte el Afrika megkerülésével az indiai partokat, oroszlánrészt vállalva ezzel az ibériai királyság gyarmatbirodalmának kiterjesztésében.

A világhírű hajós 1460 táján, egy Estevao da Gama nevű lovag harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot, aki Sines erődjének parancsnokaként szolgálta V. Alfonz királyt (ur. 1438-1481). A felfedező fiatalkoráról kevés információval rendelkezünk, annyi azonban bizonyos, hogy Vasco da Gama magas szintű matematikai és csillagászati tudást szerzett, illetőleg elsajátította a hajózás alapismereteit, hiszen a 15. századi Portugáliában a nemes ifjak számára a tenger szolgáltatott kitörési és karrierépítési lehetőséget. Da Gama Algarvéban, az ország déli partvidékén kezdte pályafutását, ahol a luzitán flottát gyakran zaklató francia hajók elfogását kapta feladatul.

A későbbi felfedező kiváló eredménnyel végezte munkáját, így a lisszaboni udvar őt jelölte ki az 1497. esztendőre tervezett indiai expedíció vezetésére. Máig megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy Vasco da Gama miként nyerte el azt a megbízatást, mely egész pályáját meghatározta: egyesek szerint még az 1495-ben elhunyt II. János (ur. 1481-1495), mások szerint I. Mánuel (ur. 1495-1521) választotta ki őt erre a feladatra, de akad olyan elmélet is, mely szerint a tengerész édesapjától, vagy fivéreitől örökölte meg a parancsnokságot.

Vasco da Gama sikeres expedícióját természetesen komoly előkészületek előzték meg: a portugál hajósok ekkor már több mint fél évszázada azon munkálkodtak, hogy az ibériai királyság a tengeren kapcsolatot teremtsen – a fűszerei és egzotikus árucikkei révén mesés gazdagságot ígérő – Indiával. E hatalmas vállalkozás alapjait Tengerész Henrik infáns rakta le, aki a 15. század első felétől bőkezűen támogatta az óceáni utazáshoz nélkülözhetetlen hajóépítési technikák – a nao és karavella típusok – kifejlesztését és az ilyen küldetésekre alkalmas legénység kiképzését.

Henrik pártfogásának köszönhetően a luzitánok az évtizedek során egyre távolabb merészkedtek Európától: miután Gil Eanes 1434-ben megkerülte a legendáktól övezett, mesebeli tengeri szörnyekkel benépesített Bojador-fokot, egyre-másra létesültek a portugál kereskedelmi telepek a nyugat-afrikai partvidéken, melyek hatalmas hasznot biztosítottak a korona számára. E jövedelmező vállalkozások ellenére Lisszabon távlati célja továbbra is India elérése maradt, így újabb és újabb expedíciókat szervezett a hőn áhított keleti átjáró megtalálására. Diogo Cao 1482-ben, a Kongó folyó torkolatának elérésekor már azt hitte, meglelte a keresett útvonalat, hat évvel későbbi pedig Bartholomeu Dias – a Jóreménység fokának elhagyásával – meg is kerülte az afrikai kontinenst.

A portugálok több évtizedes vállalkozása ezzel végső stádiumába érkezett, a befejezést pedig az is siettette, hogy 1492-ben a spanyol uralkodópár szolgálatában álló Kolumbusz Kristóf sikeres expedíciót vezetett nyugatra. Amikor az első hírek megérkeztek Amerika felfedezéséről, még korántsem volt nyilvánvaló, hogy a genovai származású hajós egy addig ismeretlen kontinensre jutott el, ezért Portugália az 1494-es tordesillasi szerződésben igyekezett megvédeni „leendő” indiai hódításait, melyeket aztán Vasco da Gama sikeres útja biztosított I. Mánuel számára.

A felfedező 1497 júliusában indult el első expedíciójára, melyhez a portugál uralkodótól négy hajót kapott. Vasco da Gama – annak köszönhetően, hogy vállalta a nyílt óceánon való utazás kockázatát – novemberben már a Jóreménység fokánál járt, egy hónappal később pedig kilépett az ismeretlenbe: túlhaladt a Great Fish folyó vonalán, ahonnan Dias egy évtizeddel korábban visszafordult. A felfedező északnak vette az irányt, és 1498 elejétől feltérképezte a kelet-afrikai bennszülött és muszlim királyságokat, partra szállt a mai Mozambik és Kenya területén, ahol az Indiával kereskedő emírek vezetőket is biztosítottak számára.

Vasco da Gama hajói e kalauzoknak köszönhetően 1498 májusában elérték az Indiai-óceán egyik legjelentősebb kereskedelmi központját, Kalikut városát, ahol a zamorin – a helyi uralkodó – kezdetben szívélyesen bánt a messziről érkező idegenekkel, az expedíció céljai azonban mégsem teljesültek maradéktalanul. Túl azon, hogy a nyugat-afrikai igényekhez szabott ajándékok nem nyerték el a zamorin tetszését, a muszlim kalmárok intrikája és a portugálok erőszakos viselkedése is abba az irányba hatott, hogy Kalikut uralkodója később megtagadja egy – az európaiak kedvezményeit rögzítő – kereskedelmi szerződés aláírását. E kudarc miatt I. Mánuel nem volt maradéktalanul elégedett az 1499 szeptemberében hazatérő Vasco da Gama teljesítményével, szolgálatait azonban így is magas kegydíjjal, kiterjedt birtokokkal és lovagi – dom – címmel honorálta.

Néhány hónappal da Gama hazatérése után a lisszaboni udvar újabb expedíciót szervezett, annak vezetését azonban nem az indiai tengeri útvonal felfedezőjére, hanem Pedro Álvares Cabralra bízta, aki utazása során „véletlenül” meglelte a brazil partvidéket. Cabral – elődjéhez hasonlóan – végül ugyancsak sikertelenül próbálta megegyezésre kényszeríteni Kalikut urát, ráadásul az út során 13 hajóból álló flottájának java részét is elveszítette, így ha esetleg nehezteltek is Lisszabonban Vasco da Gamára korábbi eredménytelensége miatt, ezek a kudarcok ismét őt hozták kedvező helyzetbe az udvarnál. Miután 1502 elején az a hír érkezett, hogy a zamorin lemészároltatta az indiai partvidéken létrehozott portugál kolóniák lakosságát, I. Mánuel az admirálisi rangra emelt da Gamát bízta meg a bosszúhadjárat vezetésével. A felfedező második útján 10 hajóval érkezett Indiába, és kegyetlen fellépésével, valamint a zamorinnal rivalizáló fejedelmekkel kötött szövetség révén hamarosan meg is törte Kalikut ellenállását.

Az admirális 1503 őszén lépett ismét Portugália földjére, és az expedíció után hosszú időre búcsút is mondott az óceánnak. Többen arra gyanakodtak, hogy elégedetlen volt a Mánueltől kapott jutalommal, ám e feltételezésnek némiképpen ellentmond, hogy a családjához visszavonuló hajós még hosszú évekig segítette tanácsaival a lisszaboni udvart. Vasco da Gama szolgálataiért 1519-ben grófi címet kapott, öt évvel később pedig III. János (ur. 1521-1557) őt nevezte ki a kaotikus viszonyok közé süllyedő indiai gyarmatok alkirályává. Az idős admirális 1524 őszén harmadszor is visszatért a szubkontinensre, ahol szigorú intézkedéseivel hamar helyreállította a rendet, ám hatalmát nem élvezhette sokáig, ugyanis december 24-én befejezte életét.

Vasco da Gamát Kochin városában helyezték végső nyugalomra, majd holttestét 1538-ban birtokára, Vidigueirába szállították; személyében a történelem egyik legjelentősebb felfedezője távozott a földi világból, aki sikeres expedíciójával megnyitotta az utat a Kelet kincseihez Portugália számára, ezáltal pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett az ibériai királyság gyarmatbirodalmának kiépülésében.