Bakócz Tamás prímás halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1521. június 11-én hunyt el Bakócz Tamás esztergomi érsek, bíboros, az egyetlen magyar egyházi személy, akinek valaha esélye nyílt a pápai trón elfoglalására.

Bakócz a Szatmár megyei Erdődből származott, apja egyszerű kerékgyártó volt a Drágffy család birtokán. A későbbi főpapnak négy testvére született, akik közül legidősebb fivére, Bakócz Bálint indította el őt fényes pályáján: miután a báty elnyerte a titeli prépostságot, vagyonát és befolyását Tamás oktatására fordította, aki ennek köszönhetően Boroszlóban, Krakkóban és Padovában tanulhatott, majd 1464-től a ferrarai egyetem hallgatója lett. Magyarországra hat esztendővel később, 28 évesen tért vissza. Vélhetően ekkor is testvére segítségével talált pártfogót Rangoni Gábor erdélyi püspök személyében, akitől aztán egyenes út vezetett Mátyás (ur. 1458-1490) udvarába, és a magyar egyháztörténetben példátlan karrier csúcsa felé.

Bakócz Tamás az 1474-es sziléziai háború idején keltette fel a király figyelmét, miután hasznos tanácsot adott egy veszélyes hadmozdulat során. Bár tény, hogy Mátyás „felemelte a sárból” az eszes klerikust, ez egy igen lassú folyamat volt, ugyanis majdnem egy évtizedig csupán jelentéktelen tisztségeket, jegyzői és fogalmazói állást biztosított számára. Bakócz 1483-ban lépett elő királyi titkárrá, és innentől kezdve jól jövedelmező pozíciók tömkelegét nyerte el: a bátyjától megkapott prépostság mellé 1486-ban győri, majd következő évben egri püspöki címet szerzett, kancellárhelyettes és királyi tanácsos lett.

Mátyás halála után Bakócz Corvin Jánossal szemben a Jagelló-jelölt pártjára állt, ő agyalta ki a botrányt kavaró, Beatrix özvegy királyné és II. Ulászló (ur. 1490-1516) által kötött rövid életű házasságot, miközben kancellár lett. 1497-ben Bakócz megegyezett Estei Hippolit esztergomi érsekkel arról, hogy pozíciót cserélnek, így aztán 55 évesen Magyarország legelső egyházi vezetője lett. VI. Sándor 1500-ban bíborosi kalappal jutalmazta meg a prímást, hét évvel később – Velence közbenjárására – II. Gyulától pedig a konstantinápolyi pátriárka címet kapta meg.

Bakócz 1512-ben Rómába utazott, hogy részt vegyen a pápa által összehívott ötödik lateráni zsinaton, mint a katolikus egyház egyik legbefolyásosabb bíborosa. Miután II. Gyula 1513 februárjában elhunyt, a magyar prímás az egyik legesélyesebb jelöltként pályázott a tiarára, amit az is mutat, hogy a pápaválasztás idején két másik bíborossal ő kormányozhatta a Pápai Államot és az Egyházat. Az ambiciózus érseket a tisztség elnyerésében vélhetően nemzetisége akadályozta meg; Bakócz végül alulmaradt a X. Leó néven megválasztott olasz Giovanni Medicivel szemben, akit a legbefolyásosabb itáliai családokból származó bíborosok támogattak.

Az új pápa –  részben azért, hogy eltávolítsa Rómából hatalmas riválisát – teljhatalmú legátussá nevezte ki Bakócz Tamást, és megbízta egy törökellenes keresztes hadjárat szervezésével. A prímás hazatért Magyarországra, és X. Leó utasítása szerint megkezdte a keresztesek toborzását, ami végül a Dózsa-féle parasztfelkelés vérengzéseihez és kaotikus állapotokhoz vezetett. Bakócz ezzel a balszerencsés szervezkedéssel háttérbe szorult a magyar politikai életben, népszerűtlenségét jelezte, hogy az 1514-es országgyűlésen törvényt hoztak arról, hogy jobbágyi származású egyházi személy többé ne ülhessen püspöki vagy érseki székbe.

Bakócz ugyanakkor saját egyházkörzetében is mind népszerűtlenebbé vált, hiszen hatalmi törekvéseivel párhuzamosan udvara mind fényűzőbb lett, amit például az esztergomi Bakócz-kápolna, vagy a rendelésére készített kétkötetes énekes kódex, az úgynevezett Bakócz-graduálé is megmutat. A II. Lajos (ur. 1516-1526) trónra lépése utáni években a számos betegségtől gyötört prímás visszavonult székvárosába, ahol 79 esztendős korában hunyt el.