Lucrezia Borgia halála

Szerző: Hahner Péter

A romantikus legendák szerint a szépséges Lucrezia Borgiának (1480–1519) rengeteg szeretője volt, akik közül többet is megmérgezett. Állítólag egy üreges gyűrűből öntötte a mérget az áldozatainak felkínált italokba. Valószínűleg Victor Hugo 1833-ban írott drámájának és Gaetano Donizetti ebből készített operájának köszönhető, hogy e szépasszony neve napjainkra szinte a méregkeverőnő szinonimájává változott.

         Az aragóniai Borja-család akkor tett szert nagyobb hatalomra, amikor Alfonso de Borját, Valencia püspökévé (1429), bíborossá (1444), majd III. Calixtus néven pápává választották (1455—1458). Rokonai ezután olaszosan írták le a nevüket, „Borgia” formában. A pápa jövedelmező állásokat biztosított számukra, s egyik unokaöccsét, Rodrigót 1456-ban bíborossá nevezte ki. Rodrigo alaposan meggazdagodott, s oly bőkezűen támogatta a művészeket, mint egy reneszánsz fejedelem. Vannozza Cattanei nevű szeretőjétől született törvénytelen gyermekeit, Cesarét, Giovannit, Gioffrét és az 1480. április 18-án született Lucreziát később törvényesítette. Igen gondos apa volt: Cesarét bíborossá és Valencia érsekévé nevezte ki, hogy egyszer apja nyomdokaiba léphessen, Giovanni Gandía hercege lett, Gioffrét pedig beházasította a nápolyi királyi családba.

A szépséges Lucrezia Borgia a Vatikánban nevelkedett, rokona, egy Orsini hercegnő irányításával, aki egy zárdában taníttatta. Komoly klasszikus műveltségre tett szert, de apjának és bátyjának csak azon járt az esze, hogy lehetne minél előnyösebben férjhez adni. Már tizenegy évesen egy valenciai nemes, don Cherubino de Centelles menyasszonyává nyilvánították, majd pár hónap múlva inkább Aversa grófjának fiához akarták hozzáadni. 1492-ben apját VI. Sándor néven pápává választották, aki ezután egyre előkelőbb házasságokat tervezett leánya számára. Tizenhárom éves korában, 1493-ban összeházasította Lucreziát a huszonhat éves Giovanni Sforzával, Pesaro urával, Milánó hercegének unokaöccsével. Lucrezia azonban nem szerette a férjét, többször is megcsalta őt, és állítólag igen szabados életmódot folytatott Rómában Giulia Farnese („a Szép Giulia”), apja szeretője társaságában. A pápának nem volt már szüksége a Sforzák szövetségére, fia, Cesare Borgia pedig úgy döntött, hogy inkább világi fejedelem akar lenni, ezért vezető szerepet játszott húga új házasságának előkészítésében.

Lucrezia első férje attól tartott, hogy sógora, Cesare végezni akar vele, ezért 1497-ben elmenekült Rómából. (Egyesek szerint a felesége figyelmeztette a veszélyre.) Giovanni Borgiát valaki meggyilkolta, s a rossz nyelvek szerint a fivére, Cesare volt a bűnös. Savonarola éppen ekkoriban követelte Firenzében a pápa elűzését és a romlottság felszámolását, ezért VI. Sándor úgy vetett véget a botránynak, hogy rábeszélte Lucrezia férjét, nyilvánítsa impotensnek magát, s ezzel a házasságot felbonthatták. Lucrezia jó hírét azonban már sikerült tönkretenni, első férje ugyanis azt terjesztette róla, hogy nem csak a bátyjával létesített szexuális kapcsolatot, hanem az apjával is. „A pápa kurvája!” – kiáltották utána néha a római utcákon. Pedig kolostorban élt, s apja egy spanyol nemes, Pedro Calderón közvetítésével érintkezett vele. Csakhogy Lucrezia beleszeretett ebbe a fiatalemberbe, s hamarosan teherbe esett tőle. A felháborodott fivér, Cesare Borgia 1498 februárjában saját kezűleg szúrta le Calderónt a pápai trón lépcsőjén. Lucrezia gyermekét, Giovanni Borgiát előbb bátyja, majd apja fiává nyilvánították, majd Lucreziát 1498 júliusában hozzáadták Aragóniai Alfonzhoz, Bisceglie hercegéhez, a nápolyi király törvénytelen fiához.

Lucrezia megszerette kedves és művelt második férjét, s két évig boldogan élt az oldalán. Még egy gyermekük is született, Rodrigo. Cesare és a pápa azonban máris új házasságot tervezett Lucrezia számára. Cesare Borgia egyrészt meggyűlölte sógorát, másrészt a francia királlyal szeretett volna szövetséget kötni, aki a nápolyi királyi család ellenfele volt. Így aztán Aragóniai Alfonzt 1500. augusztus 18-án megfojtva találták meg az ágyában. Lucrezia össze volt törve férje halála miatt. Apja előtt kijelentette, hogy nem fog újraházasodni, mert férjeit „üldözi a balsors”. 1501 végén mégis új házasságot kellett kötnie, ezúttal az Estei-házból származó Alfonzzal, Ferrara hercegének fiával.

Ferrarában Lucrezia új életet kezdett, erkölcsösen viselkedett, festőket, szobrászokat, művészeket támogatott, s tekintélyes humanistákat hívott meg udvarába. Férje Ferrara, Modena és Reggio hercege, valamint Rovigo grófja lett (1505-34). Lucrezia mindenben támogatta őt, ott állt az oldalán, amikor 1506-ban fel kellett számolnia fivéreinek összeesküvését, s 1509-ben is, a Velence ellen viselt háborúja idején. Alfonz távolléte idején Lucrezia képviselte a hatalom folytonosságát, ő elnökölt a tanács ülésein, s ő tárgyalt a nagyhatalmak követeivel. Személyesen ellenőrizte szeretett Ferrarájának erődítési munkálatait, és díszszemléken lelkesítette a katonákat, akik őszintén tisztelték őt. Harmincas éveiben a vallásossága is elmélyült, zárdákat, kórházakat látogatott, bőkezűen támogatta a szerzeteseket, s naponta többször is visszavonult imádkozni magán-kápolnájába. Halála előtt két nappal levélben kérte X. Leó pápától bűnei megbocsátását, és amikor nyolcadik gyermeke nehéz megszülése miatt végleg lehunyta a szemét, egész Ferrara mélységesen meggyászolta őt. Egyik fia, II. Ercole Ferrara hercege lett, másik fia, II. Hippolit pedig Milánó érseke és bíboros.

Semmi bizonyíték rá, hogy bárkinek is ártott volna rövid élete során. A körülötte kavargó intrikák és gyilkosságok apja és bátyja, Cesare Borgia nevéhez fűződtek. Rokonai afféle sakkfigurának tekintették politikai játszmáikban – de amint sikerült megszabadulnia tőlük, méltóságteljes, nagylelkű, kulturált és jótékony fejedelemasszonnyá vált.