Ozorai Pipo halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„A törököket rákényszerítette [ti. Luxemburgi Zsigmond], hogy saját hazájukban békén maradjanak, ezeket a firenzei Pipo lovaskapitány révén húsz ütközetben győzte le.”
(Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei)

1426. december 27-én fejezte be életét az itáliai származású Ozorai Pipo, Luxemburgi Zsigmond magyar király (ur. 1387-1437) egyik legkiválóbb bizalmasa, aki fényes pályafutása során a hadászat, a pénzügyek és a diplomácia terén is tanúbizonyságot tett kivételes kvalitásairól.

A kalandos életű férfi 1369-ben, Firenze városában látta meg a napvilágot a szerény körülmények között élő Scolari család gyermekeként. Eredeti neve Filippo volt, ami a magyar környezetben aztán Pipo alakban rögzült; később, amikor Zsigmond háborút viselt a velenceiek ellen, és bizalmasa a királyi hadak élén visszatért szülőföldjére, már az itáliaiak is Pippo Spanoként – azaz Pipo ispánként – emlegették őt, a bolgár és szerb hősköltemények pedig Magyar Fülöpként hivatkoznak rá. Filippo Scolari fiatalon, körülbelül 13 évesen került Magyarországra, édesapja ugyanis egy firenzei kalmár szolgálatába ajánlotta a fiút, aki budai kereskedőházába küldte tanulni pártfogoltját. Pipo rendkívüli tehetséget mutatott a pénzügyek iránt, így előbb Demeter esztergomi érsek vette őt alkalmazásába, majd – a legenda szerint azután, hogy tanúbizonyságot tett gyors fejszámolási képességéről – Luxemburgi Zsigmond szolgálatába került.

Akármennyi legyen is e közismert történet valóságtartalma, annyi bizonyos, hogy Filippo Scolari szakértelmének köszönhetően hamarosan bizalmi pozícióba jutott: egyike lett Zsigmond azon szövetségeseinek, akikre támaszkodva a király meg akarta törni az Anjouk alatt felemelkedett – és az országlása kezdetén tett könnyelmű birtokadományokkal általa is erősített – bárók hatalmát. Pipo fényes karrierjében ugyanakkor a tudásnál is jelentősebb szerepet játszott az a feltétlen lojalitás és keménység, ami az itáliai származású férfit egész életében jellemezte. Luxemburgi Zsigmond 1394-ben például az ő javaslatára számolt le a Horvátiak által vezetett felkelésben részt vevő főurakkal, de Scolari a vesztes nikápolyi csatában, majd – 1401-ben – a siklósi fogság idején is kitartott a király mellett.

Feltétlen hűségének köszönhetően Pipo az 1400-as évek elejére hatalmas befolyásra tett szert a Magyar Királyság gazdasági ügyeiben: Zsigmond 1397-ben kamaraispánná, majd két évvel később a – pénzverésért felelős – körmöci kamaraispánság vezetőjévé nevezte ki itáliai származású bizalmasát, aki 1403-ban – életre szólóan – a sókamaraispáni tisztséget is elnyerte. A királyi kegynek köszönhetően a férfi rövid időn belül óriási vagyonra tett szert, melyet házassága révén is sikerült gyarapítania. Scolari 1398-ban feleségül vette Ozorai András egyetlen leányát és örökösét, Borbálát, e frigy révén pedig idővel megszerezte a família Tolna megyei – névadó – uradalmát.

Az említett falucska új birtokosa bőkezűségének köszönhetően mezővárossá fejlődött, sőt, Ozorán még Pipo életében olasz stílusú várkastély és ferences kolostor épült, a földesúr azonban kevés időt tölthetett kedvenc fészkében. Miután kitüntette magát a Nápolyi László trónkövetelő elleni 1403. évi hadjáratban, az uralkodó őt állította a temesi ispánság élére, hogy védelmezze a déli határvonalat a török betörések ellen. Ozorai Pipo több mint két évtizedes irányítása során elévülhetetlen érdemeket szerzett a Luxemburgi Zsigmond által megálmodott végvárrendszer kiépítésében, több hadjáratban visszaverte a Délvidéken portyázó oszmán erőket, és eredményes katonai expedíciókat vezetett a balkáni ütközőállamok – például Szerbia és Havasalföld – területére. E küzdelmek idején kezdte meg végvidéki szolgálatát az ifjú Hunyadi János, aki néhány évtizeddel később parancsnokánál is félelmetesebb hírnevet szerzett a törökök körében.

Ozorai Pipo Zsigmond hadvezéreként végül politikusi pályájánál is fényesebb karriert futott be: délvidéki győzelmei nyomán az uralkodó az 1411-12. évi velencei háború idején, majd a husziták elleni küzdelmek során is őt bízta meg a magyar sereg főparancsnokságával, az oszmánok elleni sikereit azonban nyugaton ritkán tudta megismételni. A firenzei származású férfi Itáliában, majd Jan Zizka ellen is több vereséget könyvelhetett el; az előbbi kudarcot a későbbi történetírók – köztük a fent idézett Bonfini is – Ozorai Pipo megvesztegetésével hozták összefüggésbe, sőt, azt is tudni vélték, hogy a pénzéhes férfi később szörnyű kínhalállal lakolt bűnéért, Zsigmond állítólagos bosszújának azonban nincsen valóságalapja.

A hadvezérnek sohasem kellett olvasztott aranyat innia, bár az uralkodó annyi adománnyal halmozta el őt, hogy ha szándékában áll, bizonyosan megtehette volna. Szolgálata évtizedei alatt a kincstartói tisztséget, majd a szörényi báni címet is elnyerte, és 1408-ban egyike volt a Sárkányrend alapító tagjainak. Időközben Zsigmond diplomataként is „kipróbálta” régi bizalmasát, így Ozorai Pipo részt vett a XXIII. János ellenpápával tárgyaló delegáció pisai útján, a nyugati egyházszakadást megszüntető konstanzi zsinat (1414-18) idején pedig a fent említett – akkor már lemondásra kényszerített – egyházfő őrizetét kapta feladatul.

Élete utolsó éveiben aztán Ozorai Pipo visszatért a temesi bánság élére: 1423-ban és 1425-ben Havasalföldön háborúzott a Luxemburgi Zsigmond pártfogását kereső II. Dan vajda uralmának biztosítása érdekében, 1426-ban pedig Galambócnál mért súlyos vereséget a törökökre. A kalandos életű férfi, aki fényes pályafutása során az államügyek szinte minden terén hathatós segítséget nyújtott királyának, néhány hónappal galambóci diadala után, 1426. december 27-én hunyt el Lippa várában. Ozorai Pipo érdemeit és a Zsigmond korabeli politikai életben betöltött szerepét talán az mutatja meg a legkiválóbban, hogy Fehérváron helyezték őt végső nyugalomra, és temetésén maga az uralkodó is lerótta kegyeletét.