Luxemburgi Zsigmond megalapítja a Sárkányrendet

Szerző: Tarján M. Tamás

„[…]tiszta szándékunk és törekvésünk jeléül és jelképéül, a körré görbült sárkány jelét vagyis képét, amint farkát nyaka köré tekeri és háta közepén hosszában feje és orra elejétől farka végéig fel van hasítva s a vére vesztése miatt fehér és vértelen hasíték belső széle mentén hosszában elhelyezett vörös keresztet visel, hasonlót ahhoz, amilyen vörös keresztet fehér mezőben magának a dicső György vértanúnak zászlaja alatt vitézkedők szoktak viselni, hordani és használni, mi magunk is választjuk…”
(Részlet a Sárkányrend alapítóleveléből)

1408. december 12-én alapította meg Luxemburgi Zsigmond magyar király (ur. 1387-1437) és Cillei Borbála királyné a Sárkányrendet, mely az uralkodói hatalom támogatására, illetőleg a belső széthúzás megszüntetése érdekében jött létre, nemzetközi térhódításával párhuzamosan pedig egyfajta kitüntetéssé vált.

Mint ismeretes, a középkori lovagrendek története a szentföldi keresztes háborúk és az Ibériai-félszigeten zajló reconquista koráig nyúlik vissza, ugyanakkor a Luxemburgi Zsigmond és más uralkodók által alapított kései társaságok az elődökhöz képest számos lényeges eltérést mutattak. A templomos, az ispotályos, vagy a német lovagok tömörülésének legfőbb célja a keresztény hit – fegyveres erővel való – terjesztése és védelme volt, amely „küldetés” katonai fegyelmet és szigorú szerzetesi regula szerinti életmódot követelt a csatlakozóktól.

Az „eredeti” lovagrendekben megfogalmazott alapértékek – például a kereszténység oltalmazása, vagy az erkölcsök tisztelete – természetesen a 14. század közepétől elterjedő királyi alapítású társaságokban is fontosnak számítottak, ám a szerveződés valódi célja és a tagok köre gyökeresen megváltozott. A különféle fantáziadús jelképeket használó „új” lovagrendeket már azért hívták életre, hogy támaszt nyújtsanak az uralkodói hatalomnak, aminek következtében e társaságokba a legbefolyásosabb főurak és udvari méltóságok kaptak meghívást.

A közhiedelem szerint a máig komoly presztízzsel bíró angol Térdszalag Rend (1348) volt az első ilyen királyi alapítású lovagi társaság, ám a valóságban a magyar Károly Róbert (ur. 1308-1342) által létrehozott Szent György-rend (1326) – mely végül nem bizonyult hosszú életűnek – már két évtizeddel korábban létrejött. E példák nyomán a 14-15. század folyamán számos hasonló szövetség – például az Aranygyapjas Rend, a Pólyarend, vagy az Elefánt Rend – alakult szerte Európában, melyek között Luxemburgi Zsigmond révén egy magyar alapítású társaság, a Sárkányrend is előkelő helyet foglalt el.

Amint az az elnevezésből is kitűnik, az 1408. december 12-én létrehozott szövetség a Károly Róbert-féle lovagrend tradícióihoz nyúlt vissza, hiszen mindkettő társaság neve az egyik legnépszerűbb középkori legendára, Szent György és a sárkány harcára utalt. Első pillantásra meglepő lehet a Sárkányrend névválasztása, hiszen a történetben – valamint a Zsigmond és Cillei Borbála által kiadott alapítólevélben – a sárkány a bűnöket és a keresztény hit ellenségeit szimbolizálja; úgy tűnhet, a lovagrend tagjai e jelképválasztással a Sátán szolgálatára esküdtek fel, a fenevad összeszabdalt teste, „vértelen hasítéka” azonban éppen a gonosz legyőzésére és – a vörös kereszt megjelenésével – a hit diadalára utalt. Az 1408. december 12-én kiadott oklevél tehát egy egyházi ihletésű, ám nagyon is világi rendet hozott létre, mely a részletesen leírt „szent célokon” – például a pogányok és eretnekek elleni küzdelmen – túl jóval nagyobb hangsúlyt fektetett Luxemburgi Zsigmond politikai ambícióinak megvalósítására.

Mint ismeretes, a királyt az ország leghatalmasabb bárói korábban – 1401-ben, Siklóson – fogságba vetették, szabadulása után pedig gyakorlatilag a Garai-Cillei-liga „gyámsága” alatt kormányozhatott, így elsődleges szándéka saját mozgásterének kiszélesítése volt. Zsigmond külföldi bizalmasainak – például Stiborici Stibornak, vagy Ozorai Pipónak – magas pozíciókba helyezése és az 1405. évi városi törvények mellett a 24 taggal megalakuló Sárkányrend szintén ezt a célt szolgálta. A királyi pár által meghívott 22 férfi között olyan nagy hatalmú urak szerepeltek, mint Cillei Hermann gróf – Zsigmond apósa –, Garai Miklós nádor, a fent említett Stiborici Stibor vajda, Szécsi Miklós tárnokmester, vagy Lazarevics István szerb despota (ur. 1389-1427), akik az alapítólevél tanúsága szerint a belépéssel bárói címet nyertek.

A rendnek Cillei Borbála királyné is teljes jogú tagja volt – sőt, később más nők is felvételt nyertek a társaságba –, amiben az is szerepet játszhatott, hogy az uralkodó leánya öröklési jogát is igyekezett elismertetni szövetségeseivel. A lovagrend arra is kiváló lehetőséget szolgáltatott, hogy Zsigmond szorosabbra vonja Magyarország és az oszmánok ellen küzdő déli ütközőállamok kapcsolatait: ezt a szerb despota mellett Hervoja bosnyák vajda, illetőleg II. Vlad havasalföldi vajda (ur. 1436-1442/1443-1447) meghívása is ékesen bizonyítja.

A Sárkányrend igen hamar kinőtte az alapítólevélben szabott kereteket: 1409-ben, V. Albert herceg – későbbi magyar király (ur. 1437-1439) –, valamint 23 osztrák és stájer főúr csatlakozásával a taglétszám a duplájára emelkedett, Zsigmond német, majd cseh királlyá koronázása után pedig a társaság nemzetközi jelentőséget nyert. Az 1433-ban császári címet szerző uralkodó Aragóniától Litvániáig számos koronás főt hívott meg a Sárkányrendbe, mely ezáltal egyfajta kitüntetéssé vált. A rend növekedésével a jelvények is osztályokba tagolódtak: a bárói címmel jutalmazottak aranyból készült, keresztről függő sárkányt viseltek, míg a lovagi cím birtokosai csupán egy sárkányt ábrázoló – „II. osztályú” – kitüntetést hordhattak.

A korban szokatlan módon maga Luxemburgi Zsigmond is bevonta uralkodói szimbólumai közé a társaság jelvényeit, a Sárkányrendnek azonban így sem tudott hosszú életet biztosítani. 1437-ben bekövetkező halálával a társaság hanyatlásnak indult, jóllehet, a 15. század során még I. Albert, Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) és III. Frigyes német-római császár (ur. 1440-1493) is adományozta, illetve viselte a lovagrend inszigniáit.