A Kincses Flotta elindul első útjára

Szerző: Tarján M. Tamás

1405. július 11-én indult első felfedezőútjára Cseng Ho kínai admirális, a távol-keleti birodalom  „világ körüli” expedíciójának szervezője és vezetője. A császár kegyence a Kincses Flotta néven híressé vált armadával hét útja során eljutott Indiába, az arab világba és Kelet-Afrika partjaira is, megteremtve az esélyét annak, hogy Kína fedezhesse majd fel a világtengereket.

Cseng Ho egy alacsonyabb sorban élő muszlim családból származott, mely pár évvel a fiú születése után elvégezte az iszlámban kötelező hadzs – Mekkába való zarándoklat – rítusát, így az admirális már gyermekként eljutott az Arab-félszigetre, és fiatalon megtanulta az arab nyelvet is. Tudásának és utazásának köszönhetően Cseng már tízéves korában a császári udvar eunuchja lett, és hamarosan Jan herceg, a későbbi Jongle császár (ur. 1403-1424) bizalmas szolgálatába került. Mivel Cseng Ho támogatása nélkülözhetetlen volt a Jan által indított polgárháború idején – többek között ő foglalta el Nankingot, a birodalmi fővárost – az uralkodó később őt bízta meg az elmenekült Jianwen császár (ur. 1398-1402) felkutatásával is. Ez a döntés hívta életre 1403 után a Kincses Flottát, a kor legnagyobb tengeri haderejét.

Cseng kétéves felkészülés után, 1405. július 11-én indította meg első expedícióját, mely során 317 hajó kelt útra, majdnem 28 000 emberrel a fedélzeten. Bár ez hihetetlennek tűnik, de ebben az időben még a távol-keleti nemzet képviselte a tengerészet élvonalát: Kína Kincses Flottájának hajói megközelítőleg ötszörösen múlták felül az európai vízi járművek méretét, ráadásul trapéz alakú vitorláikkal – melyekkel ellenszélben is lehetett hajózni – és a rekeszekre bontott hajótestekkel – ez pedig a süllyedés idején volt hasznos – technikai szempontból is magasabb színvonalat képviseltek a későbbi gyarmatosítóknál.

Cseng Ho első útjának „hivatalos” célja a környező szigetekre menekült bukott császár kézre kerítése volt, de a hajók rekeszei nem véletlen voltak telepakolva nankingi szövettel, Ming porcelánokkal, nemesfém tárgyakkal és fényűző illatszerekkel. Kína a maga módján növelni szerette volna kereskedelmi horizontját, mely a Távol-Keleten igen sajátos rendszerben működött: a császár birodalma arra kényszerítette a környező kisebb államokat – például Japánt, Koreát, majd Vietnamot is – hogy ismerjék el Nanking főségét, amit az évente küldött ajándékok révén fejeztek ki. A követjárás aztán idővel sajátos cserekereskedelmet, majd állandó gazdasági kapcsolatokat eredményezett, mindezt szigorúan a hűbérúri-vazallusi rendszerbe ágyazva.

Bár fontos volt a Selyemúton zajló kereskedelem is, de az előbbi módszer jóval nagyobb haszonnal kecsegtetett, így aztán Cseng Ho útjai során az egyes államok erőszakkal, vagy szépszerével, de bekerültek a távol-keleti rendszerbe. Az admirális a Ceylon szigetén fekvő Kotte országa ellen például szabályos háborút viselt, hogy „meggyőzze” a királyt, érdemes elfogadnia Kína főségét. A kereskedelem mellett legalább ugyanilyen fontosnak tarthatjuk azt is, hogy Cseng Ho admirális flottájának tevékenysége nyomán a 15. században egy ideig leáldozott a kalózok csillaga, nem csak a Kínával szomszédos tengereken, de az Indiai-óceánon is. A leghíresebb tengeri rablóvezért, Csen Zu-jit – mintegy 5000 emberével együtt – már az első utat követően rabláncon vitték a Ming fővárosba. Az 1405 júliusában indított – kincsek, hajók szempontjából legjelentősebb – expedíció úti célja egyébként az Indokínai-félsziget (Csampa királysága), az indonéz szigetvilág, Ceylon szigete és India partvidéke volt, a későbbi utazások során aztán a flotta által bejárt útvonal jócskán megnyúlt.

Később Cseng Ho még hat expedíciót vezetett a távoli nyugatra, hajóival eljutott a Perzsa-öbölbe és a Vörös-tengerhez, majd továbbhajózott Kelet-Afrika partvidékére is. Jongle császár aztán 1425-ben elhunyt, utódai pedig mind kevesebbet foglalkoztak a tengeri felfedezésekkel, sokkal inkább preferálták azt a bezárkózási politikát, melynek hagyománya az ókorból eredt, és amely a Csing-dinasztia bukásáig (1912) megmaradt. Pedig Cseng expedíciói hatalmas hasznot hoztak, hiszen megteremtették Kína kereskedelmi hegemóniáját az Indiai-óceán keleti felében, ezáltal a távol-keleti ország az arab birodalmak – például a mamelukok – kiemelt gazdasági partnere lett. A hajós hetedik, utolsó expedícióját 1431–33 között vezette, ekkor már a hagyományossá vált útvonalon haladt, mely Kínától egészen az arábiai Adenig bővült ki. Ezen az útján vesztette életét a legendás admirális, akinek nevét aztán – mind Kínában, mind az arab világban – emlékművek százaival tették halhatatlanná; hamvait, a tengerészszokásoknak megfelelően az óceánba szórták, de Nankingban, a császár rendelésére, díszes síremléket kapott.

A történészek ma is találgatják, hogy Cseng az általa lejegyzett 30 000 kilométeres útból vajon mennyi tett meg valójában, és meddig ismerhette meg Afrika partvidékét – néhányan lehetségesnek tartják, hogy a Kincses Flotta akár a Jóreménység-fokáig is eljuthatott. Hasonlóan izgalmas az a kérdés is, hogy milyen fordulatot vett volna a történelem, ha Yongle utódai nem a bezárkózás taktikájához térnek vissza, hanem az európai viszonyokhoz képest eleve fejlettebb hajózás technikai fejlesztésébe fognak. A spekulációkon túl egy tény vitathatatlan: a Ming uralkodók döntése a kora újkortól kezdve meghatározta a világtörténelem alakulását, miután a felfedezések kora nem kínai, hanem spanyol és portugál expedíciókkal kezdődött meg.