A brétigny-i béke

Szerző: Tarján M. Tamás

1360. május 8-án kötötte meg II. (Jó) János francia király (ur. 1350-1364) és III. Edward angol uralkodó (ur. 1327-1377) a brétigny-i békét, mely lezárta a százéves háború első szakaszát. A szerződés értelmében a korábban fogságba esett Jánosnak 3 millió aranykoronás váltságdíjat kellett kifizetnie Edward számára, aki jelentős területeket szerzett Franciaország délnyugati részén, és felszabadult a hűbéri kötelék alól.

1328-ban, IV. Károly francia király (ur. 1322-1328)elhunytával kihalt a Capeting-dinasztia férfiága, ami ismét elvetette a viszály magvát a La Manche-csatorna két oldalán fekvő államok között. A fiatal III. Edward, akinek édesanyja Károly nővére volt, hamarosan bejelentette igényét a francia koronára, a párizsi rendi gyűlés azonban nem támogatta az angol uralkodó trónra ültetését, hanem inkább a néhai III. Fülöp (ur. 1270-1285) unokáját, Valois Fülöp grófot választotta. Edward, akit az 1330-as évek elején támadt belpolitikai nehézségek is lefoglaltak, a gascogne-i hűbérbirtokért cserében elismerte VI. Fülöp (ur. 1328-1350) királyságát, a felek azonban a későbbiekben arra törekedtek, hogy túllépjenek a kompromisszumos megoldáson.

Az angol uralkodó továbbra sem tett le a francia korona megszerzésétől, riválisa pedig ki akarta szorítani a Plantagenêt-dinasztiát a kontinensről. Az 1333-ban kirobbanó skót-angol háború reményt adott Fülöpnek tervei megvalósítására, III. Edward azonban villámgyors győzelmet aratott II. Dávid (ur. 1329-1371) felett, aki később Párizsban volt kénytelen menedéket keresni. A francia uralkodó 1336-ban hadjáratot tervezett szövetségese megsegítésére, majd a következő esztendőben – élve hűbérúri jogával – visszavette Gascogne-t Edwardtól, aki erre válaszul 1337 novemberében ismét bejelentette igényét a Capetingek örökségére.

A háború kezdetén VI. Fülöp került lépéselőnybe, mivel flottája segítségével ellenőrzése alatt tartotta a La Manche csatornát, és több angol várost is kirabolt. A mérleg nyelve 1340 nyarán, a Sluysnél vívott tengeri ütközettel fordult meg, ekkor ugyanis megsemmisült a Valois uralkodó hajóhada, így a továbbiakban Fülöpnek esélye sem volt arra, hogy megakadályozzon egy esetleges angol inváziót. Edward már 1340-ben megpróbálkozott Tournai ostromával, hat évvel később, Crécynél pedig a fegyelmezett angol gyalogos sereg megsemmisítő vereséget mért a francia lovagokra. A következő esztendőben Calais is elesett, Edward további sikereit pedig csak az Európára szabaduló „fekete halál”, a pestis tombolása gátolta meg.

VI. Fülöpöt időközben II. (Jó) János követte a trónon, a hadi cselekmények pedig kisebb összecsapásokra korlátozódtak, melyek – például a „harmincak csatája” – sokkal inkább a lovagi kultusz, mintsem az esetleges taktikai sikerek szempontjából bizonyultak jelentősnek. Anglia ezzel együtt megőrizte a kezdeményezés lehetőségét, és 1356-ban, a pestisjárvány és a pénzügyi válság kiheverése után újabb hadjáratot indított, melyet Edward of Woodstock, a „Fekete Herceg” vezetett. Az invázió során gyakorlatilag megismétlődött a crécy-i ütközet: III. Edward seregei Poitiers mellett döntő győzelmet arattak a franciák felett, ráadásul az ütközetben maga János király is fogságba esett.

A százéves háború során kevés olyan pillanat volt, amikor a Valois-k ennyire reménytelen helyzetbe kerültek, hiszen azzal együtt, hogy az uralkodót Angliába hurcolták, Étienne Marcel vezetésével felkelés tört ki Párizsban, 1358-ban pedig a francia parasztok is fellázadtak a nemesség ellen. Franciaország a végkimerülés szélére került, amit III. Edward az 1359. évi londoni szerződéssel igyekezett a lehető legnagyobb mértékben kihasználni, ám a párizsi rendek visszautasították a király békeajánlatát, és egy újabb hadjárattal sem sikerült megmásítani döntésüket. Az angol uralkodó végül tárgyalásokra kényszerült, majd 1360. május 8-án, Brétigny falucskában békét kötött II. Jánossal.

Az új szerződésben Edward arra kényszerült, hogy mérsékelje követeléseit, így például hajlandó volt feladni trónigényét, illetőleg több grófságról – például Touraine, Maine és Anjou területéről – és a Bretagne feletti hűbéruraságról is lemondott. Cserében biztosította az elmúlt két évtizedben szerzett területek feletti uralmát: a brétigny-i békeszerződés által megszabott határvonalak többszörösére növelték Gascogne területét, és egy masszív angol birtoktestet hoztak létre Franciaország délnyugati részén, Calais révén pedig egy stratégiai fontosságú kikötő is Edward birtokába került. Túl azon, hogy az angol uralkodó franciaországi területei felszabadultak a Valois-k hűbérurasága alól, – többek között – Poitou, Limousin, Périgord és Saintonge grófságok is a Plantagenêt-dinasztia kezére jutottak. A szerződés emellett a korábban fogságba esett II. János váltságdíjáról is rendelkezett: a felek a kifizetendő összeget 3 millió koronában szabták meg, a tartozás rendezéséig pedig több királyi rokont – köztük fiát, Lajost, Anjou hercegét –, számos nemest és polgárt is Angliába küldtek.

A brétigny-i béke lezárta a százéves háború első szakaszát, ám nem eredményezett tartós fegyvernyugvást, csupán időt adott Franciaországnak, hogy kiheverje a korábban elszenvedett vereségeket. Edward eközben berendezkedett a neki juttatott területeken, a megállapított 3 millió aranykoronás váltságdíjat azonban már hiába próbálta kicsikarni ellenfelétől: helyzetén az sem segített, hogy miután Lajos anjou-i herceg hazaszökött, a becsületét védelmezni kívánó II. János önként az angolok kezére adta magát. Az 1364-ben elhunyt uralkodó örököse, V. Károly (ur. 1364-1380) aztán 1369-ben felrúgta a Brétignyben megkötött szerződést, és újabb háborút indított Anglia ellen, mely során – du Guesclin győzelmei nyomán – a szigetországiak hódításaik túlnyomó részét elveszítették. A 14. század végén aztán hosszú békeidőszak következett, amit V. Henrik (ur. 1413-1422) 1415. évi hadjárata és az angolok újabb sikersorozata követett, mígnem Jeanne d'Arc fellépése újabb fordulatot hozott a küzdelemben. A százéves háború végül 1453-ban, francia győzelemmel ért véget, egy évszázaddal később pedig Anglia utolsó kontinentális birtokát, Calais városát is elveszítette.