A Károly-híd alapkőletétele

Szerző: Tarján M. Tamás

1357. július 9-én helyezték el a prágai Károly-híd alapkövét, amely átkelő Luxemburgi Károly német-római császár (ur. 1346-1378) megbízásából épült a Moldva folyó fölé. Az Óvárost és az akkoriban még viszonylag fiatal Kisoldalt összekötő híd majdnem fél évszázados munka eredményeként készült el, és a későbbi évszázadokban – a gótikus építészet gyöngyszemeként – Prága arculatának meghatározó eleme lett. 

A közhiedelemmel ellentétben nem Luxemburgi Károly volt az első, aki híddal akarta egybekapcsolni a Moldva két oldalán terjeszkedő cseh fővárost. A források tanúsága szerint egy kisebb fahíd már a 12. század elejétől fogva biztosította az összeköttetést a partok között, melyet aztán II. Přemysl Ulászló (1140-1172) uralkodása idején egy kőből készült építmény váltott fel. A király feleségéről, Türingiai Juditról elnevezett átkelő a mostani Károly-hídtól kissé északabbra helyezkedett el – a védelmére állított Judit-torony ma is megtekinthető a kisoldali hídfőnél –, és másfél évszázadon át biztosította a forgalmat a Moldva felett, ám 1342-ben egy áradás során összeomlott. A II. Ulászló idején emelt híd pusztulása súlyos veszteséget jelentett Prága számára, hiszen az átkelő révén a város addig kiemelkedő helyet foglalt el a közép-európai kereskedelemben. Miután a Přemysl-ház 1306-ban kihalt, rövid átmeneti évek után 1310-ben a szoros rokoni kapcsolatoknak köszönhetően a Luxemburgi dinasztia szerezte meg a cseh korona országait. A dinasztia második cseh királyaként, 1346-ban Károly személyében olyan uralkodó került a trónra, akit ugyanebben az évben római királlyá is megválasztottak. Károly, aki édesanyja, Přemysl Eliška révén II. Přemysl Ottokár dédunokája volt, szülőhazájának tekintette a Cseh Királyságot és különösen szívén viselte a cseh főváros sorsát. Emellett sikerült szoros kapcsolatba lépnie VI. Kelemen pápával, aki a prágai püspökséget érseki rangra emelte, s ezzel , s több cseh püspökség létrehozásával a cseh egyház és vele együtt a Cseh Királyság önállósága is megerősödött. 

Ilyen előzmények után, 1347-ben VI. Kelemen pápa Prágában hozta létre Közép-Európa első egyetemét. I. Károly 1348-ban királyi oklevéllel ismerte el az egyházi alapítású egyetem autonómiáját. S minthogy IV. Károly néven 1355-ben a német-római császári koronát is megszerezte, Prága egyszeriben a birodalom legjelentősebb városai közé emelkedett; ennek és az uralkodó bőkezűségének köszönhető, hogy a következő évtizedekben felépült az Újváros – Nové Mesto.  Ekkor született az elhatározás épüljön fel egy korábbinál sokkal erősebb kőhíd a Moldván. Károly úgy rendelkezett, hogy az átkelőhely egy nyolcasfogat számára is biztosítsa az áthaladást, így a tervek elkészítésével megbízott mérnök, Peter Parler majdnem 10 méterben adta meg a híd szélességét; az akkori technikai adottságok mellett ez a vállalkozás kis híján a lehetetlen határát súrolta. 

Az új híd jelképes alapkövét 1357. július 9-én, állítólag pontosan reggel 5 óra 31 perckor rakták le. Ez a precizitás azzal magyarázható, hogy Károly császár szenvedélyesen hitt az asztrológiában és a kabbala számmisztikájában, az okkult tudományokban jártas tanácsadói pedig – a kiválasztott időpontban megjelenő 1-3-5-7-9-7-5-3-1 páratlan számsorban rejlő dátum, óra és perc miatt – ezt tartották a legszerencsésebbnek. A grandiózus építkezés körül persze nem ez volt az egyetlen furcsaság: valószínűleg hasonló okokra vezethető vissza, hogy a munkálatok során tejet és tojássárgáját kevertek az építőkövek közé, mondván, ez a „kötőanyag” biztosítja majd a híd tartósságát. 

Végső soron nem tudjuk bebizonyítani, hogy a császár tanácsadói tévedtek volna, hiszen a homokkőből és mészkőből épült, több mint 500 méter hosszú és 16 pilléren nyugvó átkelő 45 évnyi munka után sikeresen elkészült. A gótikus építészet mesterművének tartott híd egyedülállónak számított Közép-Európában, és fontos szerepet játszott abban, hogy a Moldva-parti város a maga negyvenezer lakójával a IV. Károly idején Európa legjelentősebb metropolisává terebélyesedett. Az 1402-re elkészült hidat a prágaiak kezdetben egyszerűen „kőhídnak” (Kamenný most), majd „Prágai hídnak” (Pražský most) nevezték. Csak a 19. század második felében kapta meg a Károly-híd nevet.  

Annak ellenére, hogy a következő évszázadok során gyakoriak voltak Csehországban a természeti és háborús katasztrófák, s maga a híd is többször megsérül a nagy árvizekben, ki tudja, tán tényleg Luxemburgi Károly császár különleges előkészületei miatt – napjainkig szerencsésen megmaradt. Az első komoly áradás 1430-ban tette próbára a monumentális építményt, de a Moldván lezúduló több ezer tonnányi hordalék az 1784-es és az 1890-es esztendőben is súlyosan megrongálta az átkelőhely pilléreit. Talán ennél is nagyobb szerencse kellett ahhoz, hogy a prágai várral és az óváros legfontosabb épületeivel együtt a Károly-híd a harmincéves háború, az 1848-as forradalmak és a második világháború időszakát is épségben vészelje át. Annak ellenére, hogy a közelében több alkalommal is véres összecsapások zajlottak. Mindazonáltal a következő évszázadok nem csak a pusztulás veszélyét tartogatták az átkelőhely számára: a Károly-híd a javító munkálatokkal párhuzamosan egyre díszesebbé vált, mely folyamat egyik legjelentősebb állomása a barokk stílusú szobrok felállítása volt. 

A híd két oldalát ma összesen 30 műalkotás ékesíti, melyek szenteket, illetve vallásos témájú jeleneteket – például Krisztus siratása – örökítenek meg. Ezek közül a leghíresebb minden bizonnyal a 14. században élt Nepomuki Szent János szobra, aki a legenda szerint azért szenvedett mártírhalált, mert – Johanna királyné gyóntatójaként – még IV. Vencel cseh és német-római király parancsára sem volt hajlandó megszegni a gyónási titoktartásra tett esküjét. Bár ma már tudjuk, hogy János atya érseki helynökként a prágai érsek és IV. Vencel (1378-1419) konfliktusának esett áldozatul, a mártírhalál legendája miatt ma Közép-Európa számtalan hídja mellett megtaláljuk Nepomuki Szent János szobrát. A Károly hídon lévő műalkotásról pedig máig azt tartják, hogy megérintése különleges szerencsét hoz a Prágába látogatók számára. A hídon található szobrok másolatok, az eredeti példányokat napjainkban már a prágai Nemzeti Múzeum Lapidáriumában tekinthetők meg. 

A 19. század második felében aztán újabb jelentős szakasz kezdődött a híd történetében. Ez az időszak azonban nem az esztétikai, hanem a technikai újításokról maradt nevezetes. 1844-ben új lépcső épült a Moldva két ága által ölelt Kampa szigetére. 1866-ban felszerelték az első gázlámpákat, néhány évvel később pedig már omnibuszok szállították az utasokat a Károly-hídon. A századfordulón a lóvontatású járműveket villamosok és buszok váltották fel, ám ez a terhelés már komolyan veszélyeztette az építmény állapotát, ezért a forgalmat a második világháború után a többi hídra irányították át. 

Napjainkban az immár több mint 600 éves Károly-hídon csak gyalog lehet átkelni, ám a turisták tömege és a környéket valósággal megszálló árusok és vándor művészek hada miatt az építmény terhelése vélhetően így sem sokat csökkent. A Károly-híd ma Prága legnépszerűbb látványosságának számít, melyet – ha teheti – a kedves olvasónak is érdemes legalább egyszer meglátogatnia: a Moldváról a prágai várra nyíló panoráma valóban rendkívül látványos.  A két hídfőnél fekvő városrész – budapesti hasonló adottságaira utalva, a pesti oldalon található Óváros (Staré město) és a budai parton fekvő, váralji Kisoldal (Malá strana) – méltán került fel az UNESCO világörökség listájára.