Cola di Rienzo római tribunus átveszi a hatalmat

Szerző: Tarján M. Tamás

1347. május 20-án szerezte meg a főhatalmat Cola di Rienzo, az utolsó tribunus, a középkori Róma egyik legérdekesebb politikusa.

Colát támogatói és későbbi életrajzírói VII. Henrik német-római császár (ur. 1309-1312) eltitkolt gyermekének tartották, pedig valójában egy szegény római vendéglős és egy mosónő fia volt, aki műveltsége révén jutott magas pozícióba. A fiatal Cola di Rienzo az antik Róma szerelmese volt, és történelmi ismeretei mellett az ókori szónokokhoz mérhető retorikai tudással is rendelkezett. Tehetségének köszönhetően ő lett a szónoka annak a küldöttségnek, mely 1343-ban látogatást tett Avignonban, VI. Kelemen pápánál, hogy rábeszélje az egyházfőt a visszatérésre.

A harmincéves szónok Kelemenre is nagy hatást gyakorolt, megkapta az Örök Város jegyzői tisztét, ahonnan később egyeduralomra emelkedett. Rienzo 1347. május 19-én gyűlést szervezett a Capitoliumra, ahol harci viseletbe öltözve Róma dicső múltjáról és a jelenkor szolgaságáról szónokolt a köré gyűlő szegény népnek. A politikus a tömegekből önbizalmat merítve május 20-án kikiáltotta a köztársaságot, majd pár nap múlva megkapta az antik tribunusi címet.

Rienzo diktátorként a szegények uralkodójának és gondviselőjének nyilvánította magát (erre utal címe is), ezért a nemesek egy időre elmenekültek a városból, de a későbbiek során a Colonnákat kivéve mindenki elfogadta uralmát. Cola köztársaságának nyitánya jól sikerült, a szigorú törvények és az általa szervezett városőrség révén sikerült véget vetni a nemesi családok utcai háborújának, ezenkívül felszámolta a Róma környékén garázdálkodó bűnözői csoportokat is.

A tribunust a köztársaság első napjaiban diadalmenetben vitték végig a városon, Petrarca az új Camillus és új Romulus nevekkel illette őt leveleiben, ezenfelül Cola elnyerte a Nápolyban háborúzó Nagy Lajos magyar király támogatását is. Az antik Róma dicsőségének álomvilágában férfivá váló Cola di Rienzo ugyanakkor jóval nagyobb terveket dédelgetett a város irányításánál: 1347 júliusában már az volt a célja, hogy az Örök Várost ismét a „világ fejévé” (captus mundi) tegye, ezért leveleket küldött Itália legnagyobb városaiba, sőt, a császári trónért küzdő IV. Lajos és Luxemburgi Károly vitájában is önjelölt döntőbíróként akart fellépni.

Az 1347. augusztus 2-től kezdődő fényűző ünnepségen számos követség vett részt, de ez idővel Róma és Cola di Rienzo személyes dicsőségét hajhászó fesztivállá züllött, melyet a tribunus augusztus 15-i koronázása a nevetségességig fokozott. Rienzót valószínűleg megrészegítette valós és képzelt hatalma, legfőbb célja ezentúl az őt kigúnyolók megbüntetése és az élvezetek hajszolása volt, így rövid idő alatt minden támogatóját elvesztette.

Bár a Porta Tiburtina mellett vívott ütközetben 1347 novemberében csapatai legyőzték és meggyilkolták fő ellenségét, Stefano Colonnát, Rienzo 1347. december 15-én mégis menekülni kényszerült. A politikus ezután két évig az Appenninek hegyei között bujkált a rá vadászó nemesek elől, majd Prágába ment, hogy felajánlja szolgálatait IV. Károlynak. A német-római uralkodó azonban nem kért Cola itáliai segítségéből, börtönbe vetette, majd két év múlva kiszolgáltatta a pápai udvarnak a kalandor politikust.

A volt tribunust nem hagyta cserben a szerencséje, mert bár VI. Kelemen bírósága halált szavazott a fejére, az új pápa, VI. Ince értékesebbnek találta őt az élők sorában. Colát Albornoz bíborossal Rómába küldte, hogy előkészítse a pápai udvar hazaköltözését, így 1354 nyarán szenátorként tért vissza az Örök Városba, melynek népe – megbocsátva már a tribunus egykori hibáit – őszinte örömmel várt rá.

A politikus tehát másodszor is hatalomra jutott, uralma azonban ismét pünkösdi királyságnak bizonyult. Miután sikertelen hadjáratot vezetett Palestrina ellen, Cola csellel elfogatta és kivégeztette Fra Monreale zsoldosvezért, amivel ismét kivívta a rómaiak haragját. A dühös tömeg 1354. október 8-án felgyújtotta az épületet, ahol a tribunus tartózkodott. A menekülő Rienzót a rómaiak meglincselték, és testét később végighurcolták az egész városon.

Dicstelen halála és kétszeres kudarca ellenére a történelem ugyanúgy a tehetséges szónokot és mesteri ideológust látja Cola di Rienzo alakjában, mint az őt 1354-ben ujjongva visszafogadó római polgárok. Itália egyesítésére irányuló törekvései nem csak a kor híres költője, Petrarca rokonszenvét nyerték meg, de példaképül emelték őt a 19. századi Risorgimento megálmodói számára is.