V. Kelemen, az első avignoni pápa halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1314. április 20-án hunyt el V. Kelemen, az első pápa, aki pontifikátusát nem Rómában, hanem a Rhone folyó partján fekvő Avignon városában töltötte.

A 13. század végére lezártnak tűnt a császárság és a pápaság világi hatalomért folytatott küzdelme, miután a Német-római Birodalom anarchikus állapotok között állt. Időközben azonban Róma is meggyengült és új kihívója támadt a francia államot centralizáló IV. (Szép) Fülöp király (ur. 1285-1314) személyében, aki saját országában megpróbálta anyagi és személyes befolyása alá vonni az egyházszervezetet is. Fülöp és VIII. Bonifác (ur. 1295-1303) pápa között az ellentét oly mértékben kiéleződött, hogy a francia király emberei Anagni városában 1303-ban tettleg bántalmazták az idős egyházfőt, aki hamarosan később elhunyt, utódja XI. Benedek pedig mindössze nyolc hónapig ült trónján. Bonifác és Benedek halála után Itáliára rászakadt a káosz, a Colonnák és Orsinik háborút kezdek Róma uralmáért, elpusztítva az Örök Város nagy részét. A zűrzavar első napjaiban ült össze a konklávé, mely váratlan döntést hozott, ugyanis Bertrand de Got személyében Bordeaux fiatal érsekét választotta meg 10:5 arányban új pápának, aki V. Kelemen néven foglalta el trónját.

Got a korban Angliához tartozó Gascogne-ban született 1264-ben, előkelő családja volt, így Szép Fülöppel fiatal kora óta jó kapcsolatban állt. Az egyházi pályára lépő fiatalember Toulouse-ban, Orléans-ban, majd a kor jogi fellegvárában, Bologna egyetemén tanult világi és kánonjogot. Bertrand de Got szülőhelye révén jó kapcsolatokkal rendelkezett angol és francia földön is, ezért a két ország békéjére törekvő VIII. Bonifác előbb Comminges püspökévé, majd a kulcsfontosságú Bordeaux érsekévé nevezte ki őt. XI. Benedek halála után a pápai konklávé 11 hónapig ülésezett Perugia városában, és feltehetően Szép Fülöp befolyásának is köszönhetően végül a bíborosi kalappal nem is rendelkező főpapra esett a jelen lévők választása. Bertrand el is indult érsekségéből, azonban Itália kaotikus viszonyaira hivatkozva arra kérte a konklávét, hogy koronázását Lyonban tartsák meg. Bár ellenérzésekkel, de a bíborosok elfogadták az új pápa kérését, Kelemen azonban megválasztása után sem lépett Itália földjére: 1305 után egy ideig Lyonban, majd Poitiers, Toulouse és Bordeaux városában rendezte be székhelyét, végül Avignonban telepedett le.

A pápát számos bírálat érte költözködései miatt, sokan Szép Fülöp király bábjának tekintették, kritikusai szerint Kelemen, amikor francia székhelyet választott magának, eljátszotta a pápai hatalom egyetemességét és függetlenségét. Végül az egyházfő a Rhone partján fekvő Avignont választotta, mely ugyancsak közel volt Franciaországhoz, de a Német-római Birodalom birtoka és pápai hűbéres terület volt. Kelemen a kisvárosban hamar virágzó, inkább fejedelmekre, mint főpapokra emlékeztető udvart rendezett be, racionalizálta a pápai hivatalnokrendszert és „jogászpápaként” nagy gondot fordított a Corpus Iuris Canonici bővítésére saját és elődei által hozott határozatokkal.

Bár a pápát gyakran illetik azzal a váddal, hogy Szép Fülöp bábja volt, pontifikátusához számos fontos, önálló lépés köthető: hosszú idő után Kelemen volt az első, aki 1307-ben császárt koronázott VII. Henrik (ur. 1307-1313) személyében, Gentilis legátus Magyarországra küldésével pedig megerősítette az Anjou-házból származó Károly Róbert (ur. 1308-1342) uralmát. Bár a pápa kinyilvánította, hogy nem kíván visszatérni az Örök Városba, és később a levéltárat is Avignonba szállíttatta, erőfeszítéseket tett Róma lerombolt egyházi épületeinek restaurálásában, vikáriusként bátyját nevezve ki a városba. A pápaság a távollét ellenére hatékonyan fékezte meg az itáliai hegemóniára törő Velencét, hűbéresén, Róbert nápolyi királyon keresztül megtartotta a félsziget hatalmi egyensúlyát.

Másfelől ugyanakkor Szép Fülöp befolyása miatt a pápa valóban kényszerpályára került, és folyamatos engedményekre kényszerült. Az egyházfővel jó viszonyt ápoló Fülöp először Kelemen VIII. Bonifác iránti hűségét „tette próbára”. A francia király gyűlölte Kelemen elődjét, aki egy ízben még ki is átkozta őt, ezért Bonifác halála után arra törekedett, hogy töröltesse régi ellenfelét a pápák listáról és eretneknek nyilváníttassa őt. V. Kelemen csak úgy tudott ellenállni Fülöp követelésének, hogy megerősítette XI. Benedek Fülöpöt felmentő bulláját, illetve a bíborosi tanácsba nyolc új francia kardinálist nevezett ki, felváltva ezzel a hagyományos olasz többséget. V. Kelemen később arra kényszerült, hogy visszavonja az Unam sanctam és a Clericos laicos kezdetű, Fülöpre nézve kellemetlen bonifáci bullákat is, de sikerült az egyetemes zsinat összehívásáig halogatnia a pápaság tekintélyét minden bizonnyal romboló Bonifác elleni pert. Erre csak az 1311-re Vienne-be összehívott gyűlésen került volna sor, azonban Fülöp ekkor már más ügyet tartott fontosnak.

A másik kardinális kérdés a Templomos Lovagok ügye volt, akiknek a király hatalmas összegekkel tartozott, még az angol háborúk idejéből. Fülöpnek sikerült olyan kilépett lovagokat találni, akik hajlandóak voltak a rend eretnekségéről nyilatkozni, és addig noszogatta a pápát és az inkvizíciót, hogy 1307 októberében Kelemen rendeletet adott ki a vizsgálat megkezdésére. A kezdeményezés azonban kihullott az egyházfő kezéből, az inkvizíciót irányító sensi érsek ugyanis Fülöp közbenjárására már 1307 során 30 templomost máglyára vetett.

Végül a vienne-i zsinat Vox in excelsis kezdetű bullájával Kelemen is kimondta a Templomos Rend feloszlatását, melynek vezetőjét, Jacques de Molayt 1314-ben ítélték máglyahalálra. A legendák Molay átkának tulajdonítják, hogy Kelemen a kivégzés után egy hónappal, 1314. április 20-án elhunyt, és még abban az évben követte őt a túlvilágra Szép Fülöp király is. Kelemen értékelésében a modern intézményrendszert létrehozó, erélyes külpolitikát folytató jogászpápa pozitív, és – a nagyban Itáliából sugallt – Szép Fülöp bábjaként tevékenykedő egyházfő negatív képe keveredik mind a mai napig. A költözés értékelésekor ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Avignon, a pápaságnak 1378-ig otthont adó új székhely sokkal jobban megfelelt a 14. századi keresztény Európa súlypontjának, mint a jelentőségét elveszítő Mediterráneumban fekvő Róma.