Giovanni Boccaccio születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1313. június 16-án született Giovanni Boccaccio itáliai költő, a reneszánsz egyik legjelentősebb előfutára, humanista tudós, és diplomata, a Dekameron című világhírű novellacsokor szerzője.

Mivel Boccaccio törvénytelen gyermekként látta meg a napvilágot, születéséről számos, egymásnak ellentmondó teória él a köztudatban. Az biztos, hogy a humanista apja Boccaccio di Chellio firenzei bankár volt, de anyja kilétét homály fedi, ahogy születési helye is ismeretlen – egyesek Párizsból, mások Firenzéből, ismét mások pedig apja szülővárosából, a toszkán Certaldóból származtatják őt. Boccacciót édesapja nevelte fel, aki kereskedelmi pályára próbálta orientálni fiát, de a tudományok iránt érdeklődő gyermek – nápolyi tartózkodásuk idején – inkább a kánonjogi tanulmányokat választotta. Felnőtt emberként aztán nem csak a jog, de a tudomány minden ágazata iránt élénk érdeklődést mutatott, miközben bekerült Nápoly Anjou uralkodóinak udvarába, I. Johanna királynő (ur. 1343-1381)idején pedig egy ideig a sénéchali – udvarmesteri – posztot is betöltötte.

Boccaccio dél-itáliai tartózkodása idején ismerte meg élete nagy szerelmét, egy Fiametta álnévvel illetett nemesasszonyt, aki mellett aztán számos csalódást élt át, ez pedig rányomta bélyegét első műveire (például a rejtélyes hölgyről írt regényére). Általunk nem ismert okokból – talán épp Fiametta miatt – Boccaccio a negyvenes évek elején elhagyta Nápolyt, és diplomáciai szolgálatait felajánlva számos itáliai városban próbált magának pozíciót szerezni. Ebben az időszakban kötött barátságot a padovai Francesco Petrarcával, kora költészetének legnagyobb alakjával, aki aztán munkásságára is ösztönző hatással bírt.

Az Európát sújtó nagy pestisjárvány 1348 során Itáliát és Firenzét is végigdúlta, magával ragadta Boccaccio családjának számos tagját, ezért a költő-tudós hazatért, hogy átvegye örökségét. Ekkor a firenzei kormányzat szolgálatába fogadta a humanistát, és diplomáciai küldetései során Boccaccio felfedezhette Európát: eljutott például a távoli Brandenburgba, és a pápák akkori székhelyére, Avignonba is. A gyilkos járvány sújtotta toszkán város látványától, és a humanista életérzéstől ihletve írta meg aztán élete fő művét, a tíz nap történetét elmesélő Dekameron című novellacsokrot, melynek pestis elől elzárkózó szereplői – történeteiken keresztül – Boccaccio életfilozófiáját, az életöröm és érzések szabadságának és a szellemi korlátok ledöntésének igényét jelenítették meg.

A szerző ezzel a művel érte el – nemzeti nyelvű – szépirodalmi pályája csúcsát. Ezt feltehetőleg ő is érezte, mert a Dekameront követően – egy kivétellel – már latin nyelvű tudományos munkákat írt, melyek felölelték a történelem, az irodalom és a földrajztudomány területét. Legjelentősebb alkotásai közé tartozott a 106 mondabeli és létező firenzei asszony életéről szóló Híres nők életéről című életrajzgyűjtemény, egy mitológiai alakokról írt magyarázatgyűjtemény, és egy Itáliát ismertető geográfiai munka is. Emellett – Petrarca útmutatásának is köszönhetően – Boccaccio szenvedéllyel vetette magát a nagy előd, Dante életének tanulmányozásába, az Isteni színjáték szerzőjéről pályája során két méltató könyvet is írt.

Időközben 1361-ben Firenzében Boccaccio barátai sikertelen puccskísérletet szerveztek a városállam kormányzata ellen, amiben a humanista ugyan nem vett részt, de kapcsolatai miatt gyanússá vált, és száműzetésbe vonult. Ismét bejárta Itáliát, Velencében meglátogatta Petrarcát, majd Certaldo városkába vonult vissza, ahol szerény körülmények között élt. Négy esztendővel később aztán újra firenzei szolgálatba állt, többször diplomáciai kiküldetésben járt V. Orbán pápánál, és tevékeny részt vállalt az egyházfő 1367-es hazatérésének előkészítésében. Idős korát érezve Boccaccio aztán ismét szűkebb pátriájába, Certaldóba vonult vissza, ahol utolsó éveit nélkülözve és betegségek közepette élte le. Halálát feltehetőleg szívelégtelenség okozta, melynek következtében 1375 decemberében, 62 évesen hagyta itt a földi világot.

Giovanni Boccaccio a 14. századi Itália egyik legműveltebb tudósa volt, akinek irodalmi munkássága pezsdítően hatott nem csupán az olasz nyelv, a reneszánsz korszellem és a humanista életérzés számára, de az olasz múlt feltárására, és ezáltal a félszigeten élők közös identitásának fejlődésére is. Boccaccio művei – például a Dekameron című novellacsokor – számos esetben teremtettek új lehetőségeket az irodalom számára, neki köszönhetően nem csak az őt követő generáció, de az egész emberi civilizáció is rengeteg értékkel gyarapodott.