William Wallace angol fogságba esik

Szerző: Tarján M. Tamás

„Nem békés szándékkal, hanem harcra készen érkeztünk ide. Elszántuk magunkat, hogy bosszút állunk ellenségeinken, és felszabadítjuk országunkat.”
(William Wallace a stirlingi csata előtt)

1305. augusztus 5-én esett angol fogságba Robroystonnál William Wallace skót lovag, a „felföldi” nemzet első függetlenségi háborújának vezéralakja.

A kisnemesi családból származó William Wallace születése és fiatalkora mindmáig a legendák homályába vész: a férfi csupán 1297-ben alapozta meg későbbi hírnevét, miután megölte Sir William Heselrig lanarki seriffet, az angol király tisztviselőjét. Skócia az 1286-ban kezdődő trónválság következményeként a gyilkosság előtt egy évvel I. Edward (ur. 1272-1307) kezére került, a tartományi alávetettség azonban csakhamar lázadásra ösztönözte a „felföldieket.” Az ellenálló nemesek bebörtönzése, a London által kirótt súlyos adók és az angol–francia háborúban kikényszerített katonai segítségnyújtás hatására Skóciában mind gyakoribbá váltak a fegyveres atrocitások, Heselrig meggyilkolása pedig lelkesítően hatott a felkelőkre.

A Déli-felföld harcosai a következő hónapokban ezrével özönlöttek Wallace zászlói alá, ráadásul ezzel egy időben, Andrew Moray vezetésével északon is lázadás tört ki az angolok ellen. 1297 őszén a két vezér egyesítette haderejét, és a stirlingi hídnál súlyos vereséget mért Surrey grófjának – jelentős túlerőben harcoló –  seregére, Moray azonban két hónappal később belehalt a csatában szerzett sérüléseibe, így a felkelés irányítása Wallace kezébe került.

A lovag ekkor állt pályafutása csúcspontján: a londoni Towerban raboskodó John Balliol király (ur. 1292-1296) nevében az ország védnökének – guardian – és a skót hadak főparancsnokának kiáltotta ki magát, dicsősége azonban csak 1298 júliusáig, a Falkirk mellett elszenvedett vereségig tartott. A főhatalom ezután Skócia legbefolyásosabb nemeseinek kezébe került, akik a stirlingi hőst előbb IV. (Szép) Fülöp francia királyhoz (ur. 1285-1314), majd a pápai udvarba küldték támogatásért. Wallace diplomáciai missziója végül eredménytelenül zárult, külföldi pártfogók híján pedig a felkelő vezérek többsége 1304 februárjában elfogadta I. Edward hűbéruraságát.

William Wallace ugyanakkor nem volt hajlandó beletörődni abba, hogy Skócia szuverenitását bármilyen módon korlátozzák. A lovag az egyezmény megkötése után ismét felkelést hirdetett az angolok kiűzésére, aminek eredményeként hamarosan törvényen kívülinek nyilvánították, vagyis büntetlenül meggyilkolhatták, rejtegetése pedig halálos ítéletet vont maga után. Wallace-t végül egyévnyi bujkálás után, 1305. augusztus 5-én fogták el a Glasgow közelében található Robroystonnál; személye ekkor már a skót előkelők számára is teher volt, amit ékesen bizonyít, hogy a stirlingi hőst egy helyi nemes, Sir John de Menteith juttatta Edward katonáinak kezére.

Wallace-t Londonba hurcolták, ahol felségárulás vádjával bíróság elé állították, majd augusztus 23-án halálra ítélték. William Wallace kivégzése során szörnyűséges kínokat kellett kiálljon: testét egy ökörhöz kötve húzták a vesztőhelyre, ahol felakasztották, ám még élt, amikor megkezdődött felnégyelése. Hogy a megaláztatás teljes legyen, a hőst halála után lefejezték, majd – több észak-angliai templom és kolostor felégetéséért büntetésül – belső szerveit tűzbe vetették.

Edward elrettentő ítélete és a kegyetlen kivégzés ugyanakkor nem érte el célját: 1306-ban, a királlyá koronázott Robert de Bruce (ur. 1306-1329) vezetésével újabb felkelés indult Skócia felszabadítására, az évszázados küzdelmek során pedig William Wallace önfeláldozása és hősiessége mutatott példát a „felföldiek” számára.