V. Celesztin pápa halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1296. május 19-én halt meg VIII. Bonifác pápa börtönében V. Celesztin, az első egyházfő, aki lemondott hatalmáról.

Miután IV. Miklós 1292. április 4-én meghalt, a konklávé két éven keresztül nem tudott megegyezni abban, hogy kit válasszon meg a pápa utódjának. A 12 tagból álló bíborosi testület fele-fele arányban oszlott meg az Anjou-pártiak és a francia befolyással szemben álló, Benedetto Gaetani által vezetett Colonna-pártiak között, a két fél tehát hasztalan küzdött egymással. A világi uralkodók befolyásától tartva végül a konklávé elfogadta Latino Malabranca Orsini bíboros jelölését – miszerint egy egyszerű remetét kell Szent Péter trónjára helyezni – és a testület egyhangú szavazással az idős Pietro Angellerót választotta meg a következő pápának.

A későbbi V. Celesztin ekkor már kis híján 80 esztendős volt, Itália egyik legszigorúbb remetecsoportjának vezetőjeként a dél-itáliai Abruzzók barlangjainak magányában élt. Pietro egész életét a természetben töltötte, egyszerű bencés szerzetes volt, akinek erkölcsös és önsanyargató életmódja híres volt a félszigeten. A remetét meglepetésként érte a konklávé döntése – ő volt ugyanis az első pápa, aki nem volt bíboros – de végül hosszas vívódás után elfogadta a tiarát.

Miután II. Károly nápolyi király (ur. 1285-1309) megtudta, hogy egyik alattvalóját választották pápának, azonnal Celesztin elé indult, hogy befolyása alá vonja őt. Az uralkodó sikerrel járt, mivel az idős pápa nem volt hajlandó a Pápai Államba távozni, augusztus 29-i koronázására pedig a Nápolyi Királyság területén került sor, ahová a bíborosok nagy része nem is volt hajlandó elutazni. Celesztin pontifikátusa idején végig a nápolyi Castel Nuovóban élt, rendelkezéseivel pedig igen hamar igazolta az egyházi méltóságok félelmeit. Az új pápáról ugyanis hamar kiderült, hogy tiszta életű és jámbor lelkű ember, de a politikához és a világi dolgokhoz keveset ért. Általában a bíborosok megkérdezése nélkül hozta döntéseit, címeket osztogatott, törvényeket hozott, jó szándékkal teljesítve alattvalói legtöbb kérését.

Celesztin hamar zűrzavart okozott az egyházban, mivel gyakran előfordult, hogy több személynek ugyanazt a pozíciót adományozta. II. Anjou Károly király egyik fia lyoni érseki kinevezésén túl arra is rábírta a pápát, hogy a bíborosi kollégiumot 12 fővel, nagyrészt francia klerikusokkal bővítse ki, a testület hatalmi egyensúlyának felborulása, és a későbbi avignoni költözködés tehát részben Celesztin döntéseinek következménye volt. Pár hónap után az idős pápa belefáradt hatalmának súlyába, és egyre erőteljesebben foglalkozott a lemondás gondolatával, erre elsősorban a főhatalomra áhítozó Gaetani bíboros buzdította őt.

Mivel hasonló esetre korábban nem volt precedens, Celesztin decemberben beiktatta a Liber Sixtus nevezetű törvényt, mely lehetővé tette számára a visszavonulást. A pápát a Gaetanival szemben álló bíborosok könyörgése sem tudta eltántorítani döntésétől, 1294 decemberében, tehát alig négy hónap után lemondott hivataláról. Gaetani a következő konklávén magához is ragadta a hatalmat, VIII. Bonifác néven, elődjére nézve azonban ez szerencsétlen következményekkel járt. Mivel Celesztin lemondásának érvényessége nem volt egyértelmű, az új egyházfő a biztonság kedvéért maga mellett akarta tartani elődjét, nehogy felhasználják ellene a francia párt bíborosai.

Az idős szerzetes azonban Bonifác római útja során megszökött, és visszatért otthonába, az Abruzzók hegyeibe, ahová egész pontifikátusa során vágyakozott. Az új pápa emberei hónapokig vadásztak Celesztinre, ám ő sikeresen bujkált az ismerős erdőkben az életére törő katonák elől. Az idős remetét végül az Adriai-tenger kikötőjében, egy sikertelen átkelési kísérlet után fogták el, miután hajóját egy vihar a partra sodorta. A hatalmát féltő VIII. Bonifác parancsára Anagni mellett börtönbe zárták, és fogságában gyakran kínozták Celesztint, aki 1296. május 19-én hunyt el. Erkölcsös élete és szenvedései elismeréseként V. Kelemen már 1313-ban szentté avatta elődjét, akinek testét egykori koronázása színhelyére, Aquila székesegyházába szállították.