IV. Béla vereséget szenved a Lajta menti csatában

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ezután Béla király visszatért a tengerparti részekről; a magyar nemzet csatában megölte Újhelynél Frigyes osztrák herceget, a harcias férfiút; az állkapcsán szúrták át. Noha a herceg odaveszett a háborúban, Béla király és a magyarok nem nyertek győzelmet.”
(Részlet a Képes Krónikából)

1246. június 15-én vívták IV. Béla magyar király (ur. 1235-1270) és II. (Harcias) Frigyes osztrák herceg (ur. 1230-1246) csapatai a Lajta folyó menti csatát, ahol az utóbbi uralkodó aratott győzelmet, ezért azonban az életével fizetett. Frigyes halálával kihalt a Babenberg-dinasztia, tehát a diadal nem a békétlenkedő herceg álmainak megvalósulásához, hanem újabb háborúkhoz, az Árpádok és a cseh Premysl uralkodóház rivalizálásához vezetett.

A német krónikások által „harcias” jelzővel illetett Babenberg Frigyes osztrák és stájer herceg 1211-ben, VI. Lipót (ur. 1198-1230) második fiaként látta meg a napvilágot, ám 1230-ban mégis ő örökölte meg édesapja trónját, mivel bátyja két évvel korábban elhunyt. Az uralkodó, akit életrajzírói szerint bizánci származásának tudata is merész álmok kergetésére sarkallt – édesanyja ugyanis Theodora Angelina, III. Alexiosz császár (ur. 1195-1203) leánya volt –, rövid időn belül kiérdemelte a fent említett jelzőt, ugyanis magyar és cseh szomszédjával, illetőleg II. Frigyes német-római császárral (ur. 1212-1250) is sikerült összevesznie. Nem sokkal trónra lépése után a befolyásos Kuenringer család fellázadt Frigyes uralma ellen, majd hamarosan hűbérura is megpróbálta őt elmozdítani helyéről, mivel a herceg az 1232-es aquileiai, majd az 1235-ös mainzi birodalmi gyűlésen sem volt hajlandó megjelenni.

Erre válaszul a császár I. Vencel cseh uralkodót (ur. 1230-1253) és a bajor herceget küldte engedetlen hűbérese ellen, Bécset pedig szabad királyi városi rangra emelte. Harcias Frigyes Bécsújhelyre szorult vissza, ám néhány év után a szerencse mégis rámosolygott, ugyanis a pápa ellen hadakozó Frigyes császárnak szövetségesekre volt szüksége, így szemet hunyt az osztrák herceg korábbi „bűnei” felett. A Babenberg uralkodó tehát a következő években már hűbérura szövetségeseként próbálta megvalósítani nagyra törő álmait: miközben Krajnát és Aquileia városát is igyekezett uralma alá hajtani, a tatárok pusztítását kihasználva 1241-ben elfogta a Bécsbe menekülő IV. Béla magyar királyt, hogy hűbéri esküt és több vármegyét csikarjon ki tőle. A herceg ekkor állt hatalma csúcsán, ugyanis unokahúga, Babenberg Gertrúd és László morva őrgróf eljegyzése révén a cseh királlyal is szövetséget kötött.

Az 1240-es évek elején úgy tűnt, Frigyes megvalósíthatja terveit, ugyanis a császár megígérte hűbéresének, hogy Bécset püspöki székhellyé, őt magát pedig királlyá teszi, ám reményei gyorsan szertefoszlottak. Jóllehet, Magyarország erejét a következő években az újjáépítés és a Velence elleni háború is lekötötte, IV. Béla még 1242-ben visszaszerezte a Frigyes által korábban zsarolással elhódított vármegyéket, majd békére kényszerítette szomszédját. Ennél is súlyosabb kudarc volt a herceg számára, hogy a csehekkel kötött szövetség is felbomlott, miután megsemmisítették Babenberg Gertrúd és a morva őrgróf eljegyzését; ez a veszteség önmagában pótolható lett volna, hiszen a leányt a császár is feleségül kérte, Frigyesnek azonban csalódnia kellett, mivel a hercegkisasszony kikosarazta jóval idősebb kérőjét.

A harcias herceg tehát „két szék között a pad alá esett”, helyzete pedig az 1240-es évek közepére kritikussá vált, ugyanis a revánsra vágyó IV. Béla szövetségre lépett Csehországgal. A magyar uralkodó 1246 tavaszára hadjáratot tervezett Ausztria ellen, I. Vencel azonban a megbeszéltnél jóval korábban, már januárban megtámadta Frigyest és a Thaya folyónál súlyos vereséget szenvedett. Béla magára maradt, riválisa pedig igyekezett megelőzni őt, ezért 1246 tavaszán portyát vezetett Sopron és Pozsony környékén, ám Rátholt Lóránt ispán megfutamította csapatait.

Ilyen előzmények után indult meg IV. Béla serege Ausztria ellen, melyet – a király alvezéreként – a fent említett soproni ispán, Alpra kun vezér és Rosztiszláv halicsi fejedelem irányított. A jelentős nomád és orosz segédcsapatokkal kiegészített magyar had 1246. június 15-én érte el a Lajta határfolyót, ám az átkelés során váratlanul szemben találta magát Liechtenstein Henrik csapataival. A krónikák leírása alapján a történészek úgy vélik, hogy az ütközetre valahol a mai Ebenfurt és Lajtaújfalu közelében kerülhetett sor; az összecsapás elején a folyón átkelő magyar hadak lendületükkel igyekeztek ellensúlyozni az osztrákok nehézfegyverzetében rejlő előnyöket, ám hátrányukat csak időlegesen sikerült kiegyenlíteni. IV. Béla, akiről a krónikások is elismerik, hogy hadi vállalkozásaiban ritkán bizonyult szerencsésnek, végül alulmaradt riválisával szemben, pedig az osztrák herceg életét vesztette a Lajta menti csatában.

Harcias Frigyes halálának körülményei tisztázatlanok: egyesek később azt állították, hogy a Babenberg uralkodót hátulról szúrták le, míg mások úgy vélték, hogy a zűrzavarban magyar lovasok gyűrűjébe keveredett. Több mint 750 év után az igazságot már nem tudjuk megállapítani, annyi azonban bizonyos, hogy a német támadás Frigyes eleste után sem omlott össze. A herceg katonái megfutamították a könnyebb fegyverzetű magyarokat, és csak a győzelem kivívása után értesültek vezérük haláláról, akit a heiligenkreuzi apátságban helyeztek végső nyugalomra.

Miután Harcias Frigyesnek nem született gyermeke, halála a Babenberg-dinasztia férfiágának kihalását eredményezte. A közhiedelemmel ellentétben ezzel a család még nem vesztette el osztrák és stájer birtokait, ugyanis az öröklést szabályozó Privilegium Minus lehetőséget teremtett arra, hogy a herceg nővére, Margit, vagy unokahúga, Gertrúd vegye át a hatalmat. Frigyes halála után a fiatalabb hercegnő bizonyult gyorsabbnak: legelőször korábbi vőlegényével, a morva őrgróffal, majd VI. Herman bádeni őrgróffal (ur. 1243-1250), végül 1252-ben Roman Daniloviccsal lépett frigyre, akinek bátyja IV. Béla magyar király veje volt.

Ennek következtében az Árpádok közel kerültek a Babenberg-örökség megszerzéséhez, de a cseh II. Ottokár (ur. 1253-1278) sem mondott le a szóban forgó tartományokról, és feleségül vette a nála jóval idősebb Margit hercegnőt. A két dinasztia között hamarosan háború kezdődött Harcias Frigyes egykori birtokaiért, melyet 1260-ban a Premysl uralkodó nyert meg, ám szerzeményének nem sokáig örülhetett, ugyanis I. Rudolf német-római császár (ur. 1273-1291) – éppen IV. (Kun) László magyar király (ur. 1272-1290) segítségével – az 1278-as morvamezei győzelemmel megsemmisítette birodalmát.