Meráni Gertrudis királyné meggyilkolása

Szerző: Tarján M. Tamás

„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”
(János esztergomi érsek híres kétértelmű mondata Gertrudis megölése kapcsán)

1213. szeptember 28-án gyilkolták meg a Bánk bán vezette összeesküvés résztvevői Meráni Gertrudis magyar királynét, II. András (ur. 1205-1235) első feleségét. A pilisi erdőben végrehajtott merénylet, melyet később Katona József drámában, Erkel Ferenc pedig operában örökített meg, idővel a magyar történelem egyik leghíresebb bűncselekménye lett, a pontos eseményeket ugyanakkor mára elhomályosították a népszerű alkotások nyomán támadt hiedelmek és legendák.

A magyar történelem egyik legnépszerűtlenebb királynéja egy feltörekvő hercegi família sarja volt, melynek feje, Bertold andechsi gróf még Barbarossa Frigyestől (ur. 1152-1190) kapta meg az Isztriai-félszigetet és a Kvarner-öböl partvidékét magába foglaló Merániát (ami nem összekeverendő a tiroli Meranóval). Bár a tartomány meglehetősen kicsi volt, az ambiciózus Bertold herceg (ur. 1183-1204) – leányai kiházasításának köszönhetően – rövid időn belül előkelő nevet szerzett a Merániaknak: a legidősebbik leány, Ágnes ugyanis híres szépség volt, aki ennek köszönhetően II. Fülöp Ágost francia király (ur. 1180-1223) felesége lett, a középső gyermek, Hedvig lengyel hercegi férjet kapott – és később szentté is avatták –, Gertrúdot pedig András magyar herceg, Imre király (ur. 1196-1204) öccse jegyezte el. A történeti hagyomány szerint az esküvőt az 1203-as évben tartották meg, mivel ebben az évben András nagyszabású felkelést indított bátyja ellen, a trónviszályért pedig a közvélemény később Gertrúdot tette felelőssé.

Nem tudni, hogy az asszony valóban részt vett -e a szervezkedésben, mindenesetre az tény, hogy a herceg – sokadik próbálkozása után – az 1203. évi belháborúból is vesztesen került ki. Bár ezúttal erős sereget gyűjtött, Imre király a sorsdöntő csata előtt keresztülhúzta terveit, ugyanis váratlanul megjelent a lázadók táborában, fegyvertelen fellépésével és szónoklatával pedig elbátortalanította ellenségeit. András ekkor börtönbe került, Gertrúdot pedig hazaküldték Bertold herceghez, és csak azután térhetett vissza Magyarországra, hogy Imre és annak fia, László is elhunyt. Az asszony népszerűtlenségét jól mutatja, hogy – merániai tartózkodása dacára – később a gyermek III. László (ur. 1204-1205) Bécsben, 1205 májusában bekövetkezett halálát is az ő mesterkedésének tulajdonították,

A gyermek trónörökös halálával mindenesetre valóban elhárult az utolsó akadály az elől, hogy András király, illetőleg Gertrudis királyné lehessen, miután pedig az asszony többre vágyott udvara igazgatásánál és öt gyermeke – a későbbi IV. Béla király (ur. 1235-1270), Szent Erzsébet, valamint Kálmán, Mária és András –  nevelésénél, hamarosan komoly konfliktusba került az ország előkelőségeivel. Gertrúd befolyása nyomán András ugyanis elképesztő pénzszórásba kezdett, aminek kedvezményezettjei rendre a királyné külföldi kegyencei, illetve a Magyarországra menekülő Meráni hercegi család tagjai voltak. A nova institutiones, vagyis „új berendezkedés” jegyében az uralkodó egész vármegyéket, valamint kulcsfontosságú tisztségeket ajándékozott az „idegeneknek”, így például Gertrudis öccse, Bertold prépostból előbb kalocsai érsek lett, utóbb pedig az erdélyi vajdaságot is megkapta. Nem meglepő tehát, hogy az „új berendezkedés” rövid időn belül kiváltotta az elhanyagolt országnagyok felháborodását, akik, miután panaszaik süket fülekre találtak – abban bízva, hogy így sikerül véget vetni az adományozásoknak –, elhatározták, hogy megölik a királynét.

Az 1213 során szerveződő összeesküvés méretéről és résztvevőiről sajnos nincsenek biztos információink, ugyanígy azt sem tudjuk pontosan, hogy a pilisi erdőben kik hajtották végre a nevezetes merényletet; a későbbi beszámolók, Katona József drámája és Erkel Ferenc operája nyomán persze óhatatlanul Bánk szlavóniai bán és nádor neve juthat az eszünkbe, mindazonáltal az ő bűnrészességére sincsen konkrét bizonyíték. A gyilkosság megtervezésében egyébként vélhetően Bánk aktívan részt vett, mellette pedig a Kacsics nembeli Simon bán, Péter csanádi ispán, de esetleg még János esztergomi érsek is – emlékszünk, ő írta Katona darabjában azt a kétértelmű mondatot, hogy az összeesküvőknek „a királynőt megölni nem kell félniük” – a fő szervezők között volt. Azt a feltételezést, miszerint a fent nevezett méltóságok mindegyike kapcsolódott a merénylethez, elsősorban az ügy utóélete támasztja alá, vagyis, hogy a kivégzett Péter ispánon kívül a többi vádlottnak nem esett bántódása. Ezt a szokatlan eljárást csakis az indokolhatta, hogy – a főurak egységes fellépése miatt – András felesége halála után úgy érezte, trónja is végveszélyben forog.

A gyilkosság előzményéről tehát nincsenek pontos információink, azt azonban tudjuk, hogy 1213. szeptember 28-án Gertrudis királyné ünnepséget tartott Pilisszentkereszten a Magyarországra látogató VI. Lipót osztrák herceg (ur. 1198-1230) tiszteletére, melyen Péter ispán, Simon bán és vélhetően Bánk bán is részt vett. Ez a fogadás aztán több szempontból is kiváló alkalmat biztosított a merénylethez: egyfelől azért, mert a gyűlölt királyné várától és testőrségétől egyaránt távol került, másfelől pedig azért, mert a férj, II. András király ebben az időszakban éppen Halicsban háborúzott. A nemes urak a gyilkosságot feltehetően a pilisi hegyekben hajtották végre: először tőrbe csalták a gyanútlan Gertrudis fogatát, az erdő mélyén pedig végeztek a királynéval, és lemészárolták a kíséret jelentős részét. Állítólag maga Lipót herceg is csak a szerencsének köszönhette, hogy túlélte a támadást. Gertrudisra valószínűleg a később kivégzett Péter ispán mérte a halálos csapást, de a gyűlölt asszony testét később a többiek is össze-vissza vagdosták.

Mint láttuk, a híres merénylet politikai téren nem hozott nagy változást; az uralkodói hatalom gyengesége folytán András gyakorlatilag büntetlenül hagyta felesége meggyilkolását, és egészen 1228-ig kellett arra várni, hogy Béla herceg, a trónörökös – szimbolikus intézkedésekkel, például birtokelkobzásokkal – megbosszulja édesanyja halálát. A magyar történelem első jól dokumentált merénylete ugyanakkor a későbbiekben nemcsak a hazai, de a szomszédos országokban alkotó krónikások figyelmét is felkeltette, sőt – 1268 körül –, éppen német földön írtak arról először. Ezen mű és a 14. századi bécsi képes krónika nyomán aztán az erdélyi Valkai András is feldolgozta a gyilkosság históriáját, azonban a történet ekkor már az összeesküvők állítólagos vezetőjének, Bánk bánnak az alakja – és az ő állítólagos sérelmei – köré épült fel.

A Valkai-féle interpretáció szolgáltat magyarázatot arra, hogy Katona József, majd az ő drámája nyomán Erkel Ferenc miért Bánkot állította a középpontba a királynő meggyilkolásának történetében, aki ráadásul a merénylet idején már is nem szlavón bán, hanem sokkal előkelőbb úr, az ország nádora volt. A történelmi tévedés dacára „Bánk bán” és vele együtt Gertrudis démonizált alakja a magyar népi emlékezet szerves része lett, kettejük konfliktusa pedig – Katona és Erkel tehetségének köszönhetően – a szenvedő magyarság és az elnyomó idegenek antagonizmusát is tökéletesen kifejezte.