Az első japán sógun halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1199. február 9-én hunyt el Minamoto no Joritomo, Japán történetének első sógunja, aki a távol-keleti szigetcsoportok egyesítése után egy több száz évig fennmaradó politikai rendszert épített fel.

Bár a japán államiság szimbólumának mindmáig a – legenda szerint – 2600 éve uralkodó császári dinasztiát tekintik, a valóságban az 1945-ig istenként tisztelt uralkodó nagyon hamar elveszítette tényleges hatalmát. A japánok valóságos mesterei voltak annak, hogy a politikai változásokat elkendőzzék, erre pedig a legegyszerűbb módszernek a különféle helyettesi pozíciók megalkotása bizonyult. Ennek megfelelően a Heian-korban (794-1185) az uralkodókat befolyásoló Fudzsivarák a szessó és a kanpaku régensi tisztségen keresztül gyakorolták a hatalmat, miután pedig a családtagok rivalizálásának következményeként a szigetország harcos klánjai megdöntötték ezt a rendszert, hasonló célból jött létre a sóguni hivatal és a bakufu intézménye is.

A sógun kifejezés nem volt új Japánban, ugyanis Honsú északi részének meghódításakor az uralkodók legeredményesebb hadvezéreiket a szeii-tai-sógun, azaz „barbárverő nagy generális” címmel tüntették ki. A 12. század végén visszahozott sóguni cím azonban ettől jelentősen eltért, hiszen ezek a katonák politikai hatalommal is rendelkeztek, székhelyükről, a bakufuból – természetesen a császár nevében – gyakorlatilag ők kormányozták a birodalmat. Ennek a rendszernek a kiépítése Minamoto no Joritomo nevéhez fűződött.

Az 1147-es születésű első sógun a kor két legnagyobb harcos klánjának egyikéből, a Minamotók közül származott, akik a rivális családdal, a Tairákkal együtt a 12. század közepén kerültek a politikai küzdelem középpontjába. A Fudzsivarák az 1156-os Hógen-háborúban, majd a négy évvel későbbi Heidzsi-háborúban is a két klán katonai erejével döntöttek a hatalom sorsáról; az első konfliktusban a két család frakciói még vegyesen küzdöttek, 1160-ban azonban a harc igazi tétje már a Tairák vagy a Minamotók felemelkedése volt. A Heidzsi-háború az előbbi család javára dőlt el, a győzelmet követően pedig a Tairák az ellenséges família szinte összes tagját kivégeztették.

Az egyik túlélő éppen a 13 esztendős Joritomo volt, akit a rivális dinasztia a Minamotók ősellenségeihez, a Hódzsó családhoz száműzött. Az árva fiatalember azonban tehetséges politikusnak bizonyult, ugyanis az 1170-es években feleségül vette a família egyik leánygyermekét, Maszakót, és mint a Minamotók feje, egyre nagyobb befolyásra tett szert. Hamarosan megfelelő alkalom is kínálkozott Minamoto no Joritomo visszatérésére, ugyanis a főhatalmat de facto gyakorló Taira no Kijomori 1180-ban unokaöccsét, a csecsemő Antokut (ur. 1180-1185) ültette a császári trónra, amit a japán elit nagy része ellenérzéssel fogadott.

A megalázott törvényes örökös, Mocsihito herceg hamarosan elmenekült Kiotóból, és a Minamotókat hívta segítségül. Megkezdődött a két família után Genpei névvel illetett háború, melyben Joritomo rokonai segítségével diadalmaskodni tudott Taira no Kijomori felett. Az 1185-ös dannourai csata döntő győzelmet hozott a Tairákkal szemben, ezután azonban a későbbi sógunnak még négyéves háborút kellett vívnia fivére, Josicune ellen, aki ugyancsak a főhatalom megszerzésére tört.

A háború alatt Minamoto no Joritomo lényegében saját kormányzati központot, úgynevezett bakufut hozott létre, mely a mai Tokió közelében, Kamakurában épült fel. Miután a komoly politikusi kvalitásokat mutató hadvezér 1189-ben döntő győzelmet aratott fivére felett, itt rendezkedett be, három évvel később pedig – egyéb lehetőség híján – Go-Toba császár (ur. 1183-1198) neki adományozta az ősi sóguni címet. Minamoto no Joritomónak hét éve maradt az új politikai rendszer kiépítésére, mely formálisan a császár befolyása alatt állt, és az uralkodó kinevezésétől függött, a valóságban azonban a sógun kezébe helyezte a főhatalmat.

Az 1199. február 9-én elhunyt politikus által felépített rendszer végül rendkívül tartósnak bizonyult, ugyanis a három Minamoto sógun után a Hódzsó régensek, az Asikagák és a 17. század elején Japánt újraegyesítő Tokugavák is e tisztség segítségével stabilizálták a forrongó országot. A sógunátus egészen a modern Japán megszületéséig, 1867-ig fennmaradt, ekkor azonban az utolsó sógun, Tokugava Josinobu visszaadta hatalmát a sorsdöntő reformokra készülő Meidzsi császárnak (ur. 1867-1912).