II. (Vak) Béla koronázása Fehérváron

Szerző: Tarján M. Tamás

1131. április 28-án koronázták magyar királlyá II. (Vak) Bélát, Könyves Kálmán (ur. 1095-1116) testvérének, Álmosnak a gyermekét, aki II. Istvánt (ur. 1116-1131) követte a trónon.

Bélát gyermekkorában Kálmán utasítására megvakították, ennek oka pedig a király és testvére, Álmos közötti ellenségeskedésre vezethető vissza. Szent László (ur. 1077-1095) halála után a néhai I. Géza (ur. 1074-1077) két fia vetélkedett a trónért, akik közül az idősebbet, Kálmánt testi hibái miatt papi pályára szántak, így Álmos volt a kijelölt örökös, de László végül meggondolta magát. Könyves Kálmán uralkodása alatt Álmos számtalan alkalommal támasztott lázadást, főleg sógora, Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem támogatásával, ezért a király 1113-ban elfogatta testvérét, és ötéves fiával, Bélával együtt a dömösi kolostorba záratta őt. Hogy alkalmatlanná tegyék őket az uralkodásra, Kálmán utasítására megvakították Álmost és gyermekét is. Az apa 1126-ban a Bizánci Birodalomba szökött, fiát azonban Magyarországon hagyta, aki rejtélyes módon Pécsváradra került. II. István 1128 körül talált rá Bélára a baranyai kolostorban, feleségül kérte számára Uros szerb nagyzsupán lányát, Ilonát és Tolnán telepítette le a hercegi párt.

Miután István 1131 márciusában meghalt, Béla került a trónra, akit helytelenül örökösként szoktak feltüntetni. A valóságban a király hatalmát unokaöccsének, Saulnak (Kálmán unokájának) szánta, így valószínűleg II. Béla hívei 1131 során legyőzték és megölték őt egy belháború során. A vak királyt 1131. április 28-án koronázták meg Fehérváron, majd ezután Arad mellett országgyűlést tartottak, ahol Ilona királynő sugalmazására Béla hívei lemészárolták azt a 68 főurat, akiket részesnek tartottak az uralkodó megvakításában. A Kálmán-párt félreállítása után sem szilárdult meg azonban II. Béla uralma, ugyanis Kálmán törvénytelennek tekintett fia, Borisz úgy gondolta, a vak királyt könnyen félreállíthatja és a lengyel–magyar viszályt kihasználva, III. Boleszló (ur. 1106-1138) támogatásával sereggel tört Magyarországra.

Bélát sógora, III. Lipót osztrák herceg segítette ki, egyesült csapataik 1132 júliusában legyőzték Boriszt, majd a király ügyes diplomáciával elszigetelte Lengyelországot, szövetséget kötve Csehországgal és a kijevi és przemysl-i orosz fejedelmekkel. A magyar külpolitika sikeres volt ebben az időben, a király ugyanis 1137-ig meghódította Dalmácia középső részét, ezen kívül hódoltatta Boszniát is, fiát, Lászlót téve meg a tartomány hercegének.

Béla a hatalom gyakorlásában vaksága miatt rászorult a királyi tanács és a királynő támogatására, Ilona pedig kellően tehetségesnek bizonyult a feladathoz. Miután II. Béla leszámolt a Kálmán-párttal, nagyszabású reformokba kezdett, ideiglenesen bevezetve az írásbeliséget, megalapítva a III. Béla által létrehozott kancellária elődjét Magyarországon. A vak király uralkodásához köthető a leégett pannonhalmi apátság felújítása is. Béla testi fogyatékossága ellenére jó királynak bizonyult, jól megválasztott tanácsosaival és feleségével sikeresen konszolidálta az országot, helyreállítva a tekintélyét világi és egyházi téren is.

Az ő uralkodásának tragédiája is a korai halál volt, mindössze 33 esztendősen, 1141. február 13-án hunyt el, négy fiú és két lánygyermeket adva a trónra jutása előtt kihalás szélére jutott Árpád-háznak. A trónt legidősebb fia, II. Géza (ur. 1141-1162) örökölte, idősebbik lánya, Zsófia pedig III. Konrád német-római császár Henrik nevű fiának jegyese lett, de a frigy végül meghiúsult. II. Bélától kezdve a magyar trónt öröklő Árpádok valamennyien a Kálmánnal szemben álló Álmos-ág örökösei voltak.