rubicon
back-button Vissza
1085. május 25.

VII. Gergely reformpápa halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1085. május 25-én hunyt el VII. Gergely, a középkori egyház egyik legjelentősebb reformpápája, a keresztény Európa feletti főhatalomért folytatott invesztitúraharc korai szakaszának főszereplője.

Gergely 1020 táján született a toszkánai Soana városában, Hildebrand néven, feltehetően egy szegény földműves gyermekeként, aki rokonsága révén képes volt jó tanulási lehetőséghez juttatni fiát. A fiatal Hildebrand nagybátyjához, Laurentius apáthoz került, akinek római kolostorában a fiatal szerzetes a cluny-i reformok szellemében élt, tanult és dolgozott. Gergelynek kitűnő esze, magas intelligenciája és jó szónoki természete volt, így hamarosan Gratianus archipresbiter vette pártfogásába, aki 1045-ben VI. Gergely néven elfoglalta a pápai trónt. Hildebrand karrierje ezután szárnyalt magasra, annak ellenére, hogy az egyházra különlegesen nagy befolyást gyakorló III. Henrik császár (ur. 1039-1056) hamarosan lemondatta az őt segítő pápát. A szerzetes követte VI. Gergelyt Kölnbe, akinek halála után éppen a császár kérte meg, hogy vegye pártfogásába a IX. Leó néven trónra lépő Bruno Toul-i püspököt.

Mivel Hildebrand közbenjárására fogadták el a bíborosok a császári jelöltet, Leó 1048-ban bíborosi rangra adományozott neki. Az egyházfő a pápai birtokok kezelésével bízta meg a szerzetest, amit az nagy szakértelemmel, főleg a Cluny-i kolostor reformjainak szellemében végzett. Leó halála után gyakorlatilag Hildebrand lett az egyház feje, a későbbi X. István, II. Miklós és II. Sándor az ő választása nyomán jutott trónra, és az ő szellemében politizált. Hildebrand bíboros beszélte rá például II. Miklóst a pápaválasztás szabályozására – ettől kezdve a bíborosok testülete kapta meg ezt a feladatot – és a Dél-Itáliában letelepedő normannok hűbéresként való elismerésére is. Miután II. Sándor 1073-ban meghalt, a bíborosi kollégium egyhangúlag Hildebrandot jelölte utódjául, aki VII. Gergely néven foglalta el a pápai trónt. Az új egyházfőnek ugyanakkor népes ellentábora is volt, főleg Németországban, ahol nem lelkesedtek a gregorián reformokért, a cölibátus tervezett bevezetéséért, vagy az apostoli szegénység propagálásáért, és a hivatalok adásvételének (szimóniának) a betiltásáért.

Mivel IV. Henrik császárt (ur. 1056-1106) a szász és türingiai hercegek is szorongatták, a támogatás érdekében beleegyezett Gergely pápaságába, ám amikor 1074-ben felülkerekedett ellenfelein, érvényesíteni akarta – korábban megszokott – hatalmát az egyház felett, például a püspökválasztás terén. A

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.