„A láthatatlan halál”
21 perc olvasásSzent Imre herceg halála
Szerző: Tarján M. Tamás
„István királynak szíve gazdagságát, Szent Imre herceg kemény tisztaságát...”
(Részlet az Isten hazánkért című egyházi énekből)
1031. szeptember 2-án, egy vadkanvadászat során vesztette életét Imre herceg, Szent István király (ur. 1000-1038) egyetlen felnőttkort megélt fiúgyermeke. A trónörökös halála után rövid idővel a szűzi tisztaság mintaképe lett, 1083-ban pedig – apjával együtt – beiktatták a szentek sorába.
Imre herceg rövid életéről viszonylag kevés forrással rendelkezünk, tetteiről elsősorban a Képes Krónika és a szentek legendáriuma szolgáltat némi információt. Nem tudjuk, Istvánnak hány fiúgyermeke született, mindenesetre az biztos, hogy Imrét a sorban megelőzte egy másik herceg, akit – III. Ottó német-római császár (ur. 983-1002) nyomán – Ottónak neveztek, de ő még fiatalon elhunyt. Miután a szent életű herceg – a Képes Krónika szerint – 24 esztendősen halt meg, születését az 1007-es esztendőre teszik. Imre – bátyjához hasonlóan – Gizella királyné rokonai, a Szász-dinasztia császárai után kapta nevét, mely a Henricus – vö. II. Henrik német-római császár (ur. 1002-1024) – egyik változata volt.
A herceg minden bizonnyal gondos nevelésben részesült; tanulmányairól 1015-től vannak biztos információink, ugyanis ekkor érkezett Magyarországra Szent Gergely, aki – eredeti tervével, a szentföldi zarándoklattal ellentétben – végül a király udvarában telepedett le, és István szolgálatába állt. Imre taníttatása a későbbi csanádi püspök feladata lett, neki köszönhetően aztán a trónörökös a hét szabad művészetek (trivium és quadrivium) mindegyikében komoly ismereteket szerzett; a herceg vélhetően elérte a kor legmagasabb iskolai fokozatait, emellett pedig a szerzetesi élethez is közel került. Ha hinni lehet a forrásoknak, Imre a veszprémi Szent György-kápolnában szüzességi fogadalmat tett, melyet élete végéig meg is tartott. Sokan azonban úgy vélik, ezt a történetet csak a későbbi legendaszerzők találták ki, hogy megalkothassák a szent életű, tiszta herceg máig elevenen élő imágóját.
Imrének mindenesetre a trónörökösi pozícióval házasodnia kellett, és bár az esküvőt megakadályozta korai halála, menyasszonyáról így is tudomásunk van. Kijelölt felesége – a király diplomáciai kapcsolataival összefüggésben – egy ismeretlen nevű bizánci hercegnő volt, feltehetően az ő taníttatására alapította meg Szent István a veszprémvölgyi görög apácakolostort. Mint a trón örököse, Imre a húszas évek végén megkapta apjától a bihari dukátust – az ország közel egyharmadát –, majd később a „Dux Ruizorum” címet is, ami valószínűleg a királyi testőrség parancsnokságát jelentette (a ruizorum szót sokan orosznak fordítják, a király biztonságát pedig arról a vidékről származó varég harcosok felügyelték). Imre emellett katonai erényeit is megcsillantotta, II. Konrád (ur. 1024-1039) 1030. évi támadása során a Győr mellett kivívott győzelem ugyanis feltehetően az ő érdeme volt. Később a herceg képviselte apját a Német-Római Birodalommal kötött béketárgyaláson is, ahol a fiatal királyság megszerezte a Lajta és Fischa folyó között fekvő területet.
Imre herceg közeli trónra lépése tehát pozitív érzésekkel tölthette el az akkori Magyarországot, ám végül a gondos nevelés és oktatás, a trónörökös okulására összeállított Intelmek mind-mind hiábavalónak bizonyultak. Imre 1031. szeptember 2-án egy vadászaton vett részt a birtokán fekvő Igfán – vagy Igfon – erdejében, ahol a Krónika szerint egy feldühödött vadkan halálra sebezte őt. A szerencsétlen – és a történelem során még visszatérő – baleset gyászba borította az esztergomi királyi udvart, ráadásul igen nehéz helyzetbe hozta Istvánt, hiszen egyetlen gyermeke sem maradt életben. A trónt Imre halála után az uralkodó nővérének fia, a velencei Orseolo Péter (ur. 1038-1041/1044-1046) örökölte, később pedig a Vazul-ági hercegek szerezték meg a koronát.
A szerencsétlen sorsú herceg aztán idővel tagja lett annak a családi panteonnak, melyet a keresztény magyar népi emlékezet a 11. század végére alkotott meg: az államalapító Szent István király és a hűséges feleség – a boldoggá avatott Gizella királyné – mellett Imre az engedelmes és tiszta életű gyermek mintaképe lett, akire rövid élete miatt amúgy is szeretettel emlékeztek. A herceget – édesapja, Szent Gellért püspök és két szerzetes után – 1083 novemberében avatták szentté, halála színhelyén pedig később apátságot is emeltek; Szent Imre életével az elmúlt 900 esztendőben elsősorban a fiatalok számára igyekeztek követendő példát állítani, főként „kemény tisztaságát” emelve ki erényei közül.