Zsitvatorok után

1606. november 11-én kötötte meg a Habsburg kormányzat a Porta képviselőivel a zsitvatoroki békét. A hostis naturalis-szal, a „természet szerint való ellenséggel” megkötött béke nem egyszerű záróakkordja a tizenöt éve tartó Habsburg-török háborúnak, hanem olyan megállapodás, amely hosszú évtizedekre kijelöli az egymás mellett élés politikai normáit, s alapvetően meghatározza a két birodalom viszonylatában a királyi Magyarország helyét és mozgásterét.

Zsitvatorok eredményeivel elégedettek volna Bécsben és Isztambulban is. Többek között döntöttek vitás területi és adózási kérdésekben, megtiltották a várak ostromát és a fogolyszedést, rendelkeztek a már korábban rabságba vetettek cseréjéről, lehetőséget biztosítottak állandó diplomáciai képviseletek létesítésére egymás fővárosaiban. A Hofburg mindezzel megvalósíthatónak látta stratégiai elképzeléseit; a békekötés konzerválta a hatalmi erőviszonyokat. A status quo az Oszmán Birodalom irányában garantáltnak tűnt, s így a császár - látva a keleti harctér nyugalmát - teljes energiával a nyugat-európai problémákra koncentrálhatott. Molart báró és Althan gróf, akik a Habsburg-delegáció vezetői voltak a zsitvatoroki traktán, a jól végzett munka örömével indultak haza. A Birodalomban sokáig nem is kételkedett senki a sikerben.

A béke fontos változásokat hozott a Habsburg döntési mechanizmusban. Forma szerint nem történt semmi, a lényegi kérdéseket illetően azonban alapvető átalakulás vette kezdetét. Bécsben a