Megalakul a KGST

A Szovjetunió céljai a KGST létrehozásával

1945-ben a Szovjetunió győztesen került ki a második világháborúból, a Vörös Hadsereg Berlinig jutott. A jaltai és a potsdami nemzetközi konferenciák lényegében elismerték Közép-Európa szovjet befolyási övezetté válását. A Szovjetunió katonai szempontból ezzel nyert egy biztonsági övezetet, illetve jelentős politikai, katonai fenyegetést jelentett Európa többi részére is. Másrészt a szovjetek az első pillanattól világossá tették, hogy az általuk „felszabadított” országokban nem szeretnének hatalmon látni velük ellenséges kormányokat. Ezt viszont demokratikus úton nem tudták biztosítani, hiszen ahol választásokat tartottak, a kommunisták ajánlatát csak a lakosság töredéke támogatta. A Szovjetunió számára fontos gazdasági cél volt, hogy a szovjet gazdaság újjáépítéséhez és iparosításához felhasználhassa a térség erőforrásait akár jóvátételen, akár más módon – például áruhiteleken – keresztül. Ennek érdekében a közép- és kelet-európai országokat gazdaságilag és politikailag is mind szorosabban integrálták az egybefüggő területet alkotó szovjet érdekszférába.

A szovjet kísérlet első időszaka 1945 és 1948 közé esett. Ekkor még Sztálin is úgy gondolta, hogy egy évtizedre lesz szüksége a szovjet modell Közép-Európára kényszerítésére. Kezdetben egy sor kétoldalú kereskedelmi és fizetési egyezményt kötött a KGST későbbi társalapító államaival. A folyamatra azonban több oldalról is veszélyek leselkedtek. Tito mutatkozott a legaktívabbnak, mivel célja egy, a szovjetekkel szövetséges, de mégis önálló kommunista rendszer kiépítése volt, a Vörös Hadsereg jelenléte nélkül. A háború után szintén válságos állapotban lévő jugoszláv gazdaság fellendítése érdekében Tito is kétoldalú gazdasági megállapodásokat kötött Albániával és Magyarországgal is. Bulgáriával karöltve egy Balkán-konföderáció létrehozását tervezte, amelybe Romániát is bevonták volna. Célként szerepelt a vámunió és összehangolt gazdaságpolitika megvalósítása is. Ez a terv veszélyeztette a szovjetek balkáni törekvéseit, és nagyban hozzájárult Sztálin és Tito viszonyának 1947-es megromlásához. Ráadásul Csehszlovákia és Lengyelország is közös Gazdasági Bizottságot hozott létre. Ezek a szándékok összességében gátolták volna a szovjet gazdasági és politikai célok megvalósítását is.

A harmadik tényező az amerikaiak által elindított Marshall-terv volt, más néven az Európai Újjáépítési Program. Ennek politikai célja Európa háború utáni újjáépítésén túl az életszínvonal jelentős javítása volt, amelynek köszönhetően a szovjet alternatíva terjedését is meg akarták akadályozni. Nem volt elhanyagolható az sem, hogy ezzel versenyre kényszerítették a Szovjetuniót, hiszen az általa megszállt országokban valami hasonlót kellett volna véghez vinnie. Ráadásul az amerikai külügyminiszter nevét viselő tervezet az amerikai befolyás növekedését is eredményezte volna a keleti blokkban. A szovjet vezetés kidolgozta a Molotov-tervet: a szovjet külügyi népbiztos nevét viselő terv kétoldalú kereskedelmi megállapodások rendszere volt, és arra kényszerítette a keleti blokk államait, hogy átalakítsák a Szovjetunióba irányuló kereskedelmüket. Ellentmondása volt azonban, hogy közben jóvátételt követeltek a tengelyhatalmaktól, illetve egykori szövetségeseiktől. Így nem vált túlzottan sikeressé, ráadásul semmit nem enyhített a térség országainak tőkeszükségletén.

A szocialista világpiac kialakítása

A KGST megalakítását közvetlenül kiváltó ok az első berlini válság volt, amely már megmutatta azt, hogy az emberek a lábukkal szavazva menekültek el a szovjet zónából, ráadásul a német gazdaság helyreállítását a nyugati hatalmak saját szakállukra kezdték megvalósítani a valutareform révén. Így a sztálini politikának egyre inkább érdekévé vált egy neki engedelmeskedő, a keleti blokk gazdaságát koordináló szervezet létrehozása. Másrészt válaszolni kellett a Marshall-tervre és az Egyesült Államok, Anglia és néhány más nyugat-európai ország kereskedelmi bojkottjára is.

A KGST alapításának gondolata a románoktól eredt. 1948 decemberében a szovjetek kaptak Romániából egy olyan kimutatást, amelyben a blokk országainak gazdaságpolitikáját összehangoló, valamint a blokkon belüli export-import tervek kidolgozását működtető szervezetet terveztek. A hatékonyság növelése érdekében a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága 1948. december 23-án elfogadta A Szovjetunió és a népi demokratikus országok szoros gazdasági együttműködéséről című tervezetet. Ebben javasolták, a közös tervek egyeztetése érdekében, egy állandó tanács felállítását, az export-import összehangolását, és nem mellesleg a végrehajtás ellenőrzését is.

Az 1949. január 5–8. között tartott moszkvai konferencián határozták el a KGST kereteinek felépítését. A csehszlovák, a magyar, a román, a lengyel és a bolgár küldöttek elfogadták az alapdokumentumot. Ebben az egyenjogúság elvét hangsúlyozták, bár ez a gyakorlatban egyáltalán nem érvényesült, hiszen a gazdasági folyamatok a szovjetek érdekeinek feleltek meg. Szorgalmazták a tudományos-technikai együttműködést, valamint kidolgozták a valutaárfolyamok részleteit is. Az ülésen Gerő Ernő felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországnak a jugoszláviai kereskedelem megszüntetése után behozatalra lesz szüksége különféle fémekből, ipari gépekből és elektromos energiából. A tranzitforgalom szabályozása meg is valósult. A konferencia végén Sztálin maga javasolta a KGST elnevezést, illetve a szervezetbe való belépést bármely csatlakozni szándékozó országnak nyitva hagyta. 1949. január 25-én a Pravda cikke jelentette be a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának megalakítását. Hamarosan csatlakozott Albánia, majd 1950-ben az NDK, míg a jugoszláv csatlakozási igényt Sztálin elutasította.

A KGST kudarca

Sztálin azt várta, hogy a KGST a két tömb között megindult harcban nyersanyag-, energia- és élelmiszerfölénybe kerül a nyugattal szemben. Ráadásul Sztálin víziója a közelgő harmadik világháborúról meghatározta az első éveket. Lényegében hadigazdaság alakult ki, erőszakos nehézipari fejlesztésekkel. A szervezet szerepe a háborús felkészülés támogatására, valamint a Szovjetunió Kelet-Európával folytatott kereskedelemének koordinálására korlátozódott. A KGST igyekezett a tervgazdálkodó országok gazdasági együttműködését erősíteni, terveit összehangolni. Cél lett volna a gyengébb tagállamok felzárkóztatása, elsősorban a munkamegosztás és specializálódás révén. A valódi álom azonban egy önellátó gazdasági közösség létrehozása volt.

A KGST tagjainak folyamatosan nőtt a gazdasági függése a Szovjetuniótól. Megvalósultak ugyan a nagy fontosságú energetikai és nehézipari fejlesztések: például a Szovjetunióból induló és az országokat összekötő földgáz- és olajvezetékek, valamint villamosenergia-hálózatok építése. Ez a felhasználókat függővé tette a szovjetektől. Cserébe a közép- és kelet-európai országok a gyenge minőségű és versenyképtelen ipari termékeiket értékesíteni tudták a szovjet piacon. Így a Szovjetunió mindenki számára elsődleges kereskedelmi partnerré vált. A tagállamok ugyanakkor csak Moszkván keresztül álltak barter kapcsolatban egymással.

A kölcsönös előnyök helyett a KGST-országok kiiktatták a piaci mechanizmusokat és bevezették a rögzített árat 1957-ig. A világpiaci áringadozásoktól megóvott KGST-piacon a mesterséges árak messze voltak a termékek valódi árától.

A KGST első évei a mezőgazdaság kizsákmányolását, a könnyűipari fejlesztések leépítését, az életszínvonal zuhanását eredményezték. A külkereskedelmet is az állam szabályozta. Az iparosító politikát csak növekvő nyersanyag- és gépbehozatallal lehetett volna biztosítani. Az önellátás sem valósult meg, a tervgazdálkodás ráerőltetése a társadalomra egyedül a diktatúra kiépítését segítette elő. A KGST-t a rendszerváltozás temette maga alá, a tagállamok 1991. június 28-án budapesti ülésükön oszlatták fel a szervezetet.

Miként érvényesült a KGST gazdasági egyenjogúsága Magyarország esetén? Mi a különbség a magyar gazdaság 1945 előtti német orientációja és a második világháború után kialakult szovjet irányultsága között? Hogyan működtették a szovjetek a KGST országokban ezt a gazdasági együttműködést? 

Fedezze fel a válaszokat Rácz Árpád: Pető Iván a magyar–szovjet gazdasági kapcsolatok múltjáról című írásában!