Magyar református cívis város

A középkori Magyarországon a településeket jogállásuk alapján három nagyobb csoportba sorolták. Legalsó szinten a jobbágyfalu állt, középre a mezőváros került, élvonalbelinek pedig a szabad királyi jogállást tekintették. Debrecen is ezeken a lépcsőfokokon keresztül jutott el a szabad királyi városi rangra. Az Árpád-korban jobbágyfaluként kezdte az életét, 1361-ben mezővárosi szabadságot nyert, s 300 esztendővel ezelőtt, 1693. április 11-i keltezéssel I. Lipót császártól szabad királyi városi kiváltságot kapott. Ezt a büszke címet 1871-ig viselte. Ekkor az egész magyar közigazgatást a polgári igényeknek megfelelően átszervezték, s Debrecen törvényhatósági jogú város lett.

A szabad királyi városi rang elnyerése fontos határkő Debrecen életében. Ezzel a szabadságlevéllel végérvényesen és visszavonhatatlanul kikerült a földesúri fennhatóság alól. A város nemességet nyert, lakosai számára polgárjogot adományozhatott, és az önkormányzata által szabott törvények szerint élhetett. Debrecen már a korábbi két évszázadban is gyakorolta – az Erdélyi Fejedelemség fennhatósága alatt – ezeknek a jogoknak a többségét. A Lipót-féle kiváltságolással azonban ez a Magyar Királyság részéről is szentesítést nyert. Tulajdonképpen ettől az időszaktól számítjuk fejlődésének azt a szakaszát, melyet a közgondolkodás a magyar református cívis város megfogalmazásába sűrít. E hármas jelző – magyar, református, cívis – mindegyikének önálló mondanivalója van és külön értéket hordoz.

Debrecen már a romlás századaiban előkelő helyet foglalt el a magyar városok között, s rangját lényegében napjainkig megtartotta. Gyimesi Sándor elvégezte a magyar városok városi értékek szerinti rangsorolását. Statisztikájában négy mutatót alkalmazott: lélekszám-nagyságot, ipari fejlettséget, kulturális tevékenységet és közigazgatásban betöltött szerepet. A kitűnő szerző úgy találta, hogy Debrecen a magyarországi városok között 1715-ben az első, 1828-ban pedig a második helyet foglalta el. Súlyánál fogva tehát meghatározó volt a magyar városfejlődésben. Sokáig maga mögé utasított olyan nagy városokat, mint Buda, Pozsony vagy Pest. Városiassági mutatóiból és földrajzi adottságaiból következően, bár a magyar városi fejlődés jegyeit magán viselte, jól felismerhető, sajátos vonások hordozója is.

Azt szokták mondani, hogy Debrecen a legmagyarabb város. Ez a megállapítás így aligha állja meg a helyét, annyi azonban bizonyos, hogy azon városok közé sorolható, amelyek lakossága döntően magyar nemzetiségű, hiszen falai között még a 19. század derekán is mindössze 2-3 százalék más nemzetiségű lakos élt. A városi elöljáróságnak