Ingyenesen olvasható
„Az olyan személyiségek, mint Mindszenty József bíboros és Apor Vilmos püspök ékesszólóan beszélnek minden magyar ember szívéhez” – mondta II. János Pál pápa 1996-ban Győrben, amikor átvette az Apor Vilmos boldoggá avatáshoz szükséges összes dokumentumot a magyar illetékesektől. Egy évvel később, 1997. november 9-én a pápa boldoggá avatta Apor Vilmost a római Szent Péter téren, több ezer magyar zarándok jelenlétében.
A püspök teljes mértékben megérdemelte, hogy a szentté avatási eljárás első részeként felvegyék a szentek névjegyzékébe: többek között a második világháború idején előbb a hazai zsidóság életét mentette, vértanúhalála pedig akkor következett be, mikor immáron a szovjet katonák erőszakoskodásától védelmezte az ártatlan civileket. Apor először ideiglenes sírba került, és 1948. november 24-én szándékozták a győri székesegyház Szent László kápolnájában örök nyugalomba helyezni. A kommunisták ezt azonban megakadályozták, s csak évtizedekkel később került sor a második temetésére.
Miért érezhette veszélyesnek a kiépülő kommunista diktatúra Apor Vilmos emlékét, illetve a temetését? Milyen nehézségekbe ütközött a püspök boldoggá avatása? Miért nevezték a szegények, elesettek püspökének?
Aki következetesen elítélte az embertelenséget
Az erdélyi báró Apor Vilmos papi pályájának első jelentős állomása Gyula volt, 1916-tól – egy rövid megszakítással – 1941-ig. Itt Slachta Margit hatására nővédő irodát hozott létre. Vállalt háborús szolgálatot is, 1917-ben egy kórházvagonban volt lelkész. Az első világháború elvesztését követő zavaros időszakban szociális tevékenysége aranyat ért az embereknek, sokakon segített a templom falain túl. Nagy tekintélyre tett szert azzal, mikor a román megszállás idején Romániába internált katonatisztek és gyulai polgárok az ő közbenjárásának – bukaresti útjának – hála visszatérhettek a városba. Apor egész életében pártfogolta a szegényeket, sokszor saját vagyonából áldozott arra, hogy segítse őket. Kezdettől fogva támogatta a munkáspasztorációt, illetve a földosztást – benne az egyházi nagybirtokok felosztását – is. Miután győri püspökként földesúr lett, támogatta, hogy az egyházi birtokokból kishaszonbérletek legyenek. Ezt azonban sokan ellenezték, így szembe került a konzervatív papsággal és a világi nagybirtokosok egy részével is.
Forrás: Magyar Kurír
A győri papi szeminárium egykori növendékéből 1941. március 2-án lett győri püspök. Meg volt győződve arról, hogy Hitler vereségével ér majd véget a háború, és ez pedig Magyarországon is politikai, társadalmi változásokat eredményez majd. Ezt felismerve demokratikus átalakítást sürgetett. A katolikus szociális mozgalmak vezetői és fontos politikusok megalakították a Katolikus Szociális Népmozgalmat 1943-ban. Később ebből nőtt ki a Kereszténydemokrata Néppárt.
A püspöki karban szorgalmazta a náci diktatúrával szembeni fellépést, a közéletben mindenhol határozottan nyilasellenes volt. 1939 óta működött a Magyar Szent Kereszt Egyesület, azok számára, akiket érintettek a zsidótörvények. Az egyesület anyagi alapját a gazdagabb zsidók adták össze. Számos új központ alakult, többek között Szegeden, Győrött, Pécsett, Nagykanizsán, Nagyváradon, Kassán és Szombathelyen. Apor kezdettől fogva támogatta az egyesület tevékenységét, és 1943-tól az egyesület elnöke lett. Nemcsak a kikeresztelkedett zsidók érdekében tett meg mindent, hanem minden üldözöttért, függetlenül attól, milyen vallású volt. Például már 1942 óta hadiárvákat, özvegyeket és hadirokkantakat vett magához Győrbe, és gondoskodott róluk. A segítségnyújtásra biztatta papjait is. A püspöki kar tagjai közül Serédi Jusztinián hercegprímásnál és a kormánynál is Apor Vilmos győri püspök tiltakozott a legkitartóbban és a legkövetkezetesebben a zsidóellenes intézkedések és a deportálások ellen. E téren határozottabb tiltakozásra igyekezett rávenni a hercegprímást. Számos ilyen tárgyú beadvánnyal fordult a hatóságokhoz. A zsidóüldözések kezdetén a következő sorokat írta Jaross belügyminiszternek:
„Miniszter úr! A Győri Nemzeti Hírlap útján nyilvánosságra hozott intézkedése, amelyben […] gettóban kívánja összezsúfolni a korra és nemre tekintet nélkül mindazokat, akiket mindenféle miniszteri rendeletek zsidóknak nyilvánítottak. […] Ezen intézkedés ellen, […] tiltakozó szavamat emelem fel, és […] miniszter urat teszem felelőssé mindazért a betegségért és halálesetekért, mindazért a megvetésért és elítélésért, mely ennek az intézkedésnek a nyomában fog járni.”
Apor írásban ugyan nem kapott választ, de megüzenték neki, hogy internálni fogják, ha így folytatja. A püspök azonban még határozottabbá vált. A győri gettó felállítása után pünkösdvasárnap, 1944. május 28-án a győri székesegyházban elmondott beszédében is egyértelműen és keményen fogalmazott:
„És aki megtagadja a kereszténység alaptörvényét a szeretetről, és azt állítja, hogy vannak emberek és csoportok és fajták, melyeket gyűlölni szabad, és azt hirdeti, hogy embereket kínozni szabad, legyenek azok akár négerek akár zsidók, az bármennyire kérkednék is azzal, hogy keresztény, olyan mint a pogány és a nyilvános bűnös.”
A gettóba zártak közül sokakat ismert, de hiába ment a helyszínre, be nem léphetett. A németek és a szovjetek elől menekülőket is befogadta a Püspökvár, illetve a szanyi rezidencia. Ez utóbbiba menekült Szekfű Gyula történész is zsidónak minősített feleségével.
Apor Vilmos megpróbálta megmenteni a háború borzalmaitól a lakosságot. Látva a Vörös Hadsereg támadását, csatlakozott Mindszenty kezdeményezéséhez: Memorandumban fordultak a Szálasi-kormányhoz, hogy adják fel a Dunántúlt, megkímélve a lakosságot a felesleges harcoktól. A Memorandum azonban nem talált meghallgatásra, így 1945. március 28-án már a Vörös Hadsereg ostromával kellett szembenéznie a városnak. Apor püspök legalább 300–400 embernek nyújtott menedéket a Püspökvár pincéiben. A betörő szovjet katonák erőszakoskodni kezdtek. A nőket védelmező püspököt március 30-án, nagypénteken érte a halálos lövés. Utána ugyan megműtötték, de végül április 2-án belehalt sérüléseibe.
Boldoggá avatása
A hívők Apor Vilmost már halála pillanatában szentnek tartották. A püspök testvére, a Magyar Vöröskeresztet vezető Apor Gizella kezdeményezte az eljárás megindítását 1945 őszén. Apor Gizellát jól jellemző adalék, hogy még a németek is ki akarták tüntetni a betegápoló tevékenységéért a második világháború alatt, de ezt visszautasította.
Végül Csávossy Elemér jezsuita atya kezdte meg az adatgyűjtést és a tanúk felkutatását. Még a Győri Munkás című szociáldemokrata politikai napilap 1946. január 10-i száma is nagy lelkesedéssel írt Apor püspökről: „Ma csak az vitatható, hogy mint magyar, mint pap, vagy mint bátor ember volt-e nagyobb.” Csávossy atya végül egy harmincöt tanút tartalmazó listát állított össze, de 1949 februárjáig csak húsz tanút tudtak meghallgatni. A kommunista diktatúra kiépülése miatt az eljárást meg kellett szakítani. Mindszenty József bíboros 1971-ben – miután végleg elhagyta Magyarországot – Rómába utazott és megpróbálta újraindítani az ügyet a Szenttéavatási Kongregációban, de nem járt sikerrel, így az csak 1989-ben folytatódhatott.
Az új eljárást Pataky Kornél győri püspök indította el, de a tizenöt, korábban meg nem hallgatott tanú eddigre már elhunyt. Így kulcsszereplővé lépett elő Cseh Sándor, a püspök magántitkára, aki nagyon jól ismerte Apor Vilmost, és jelen volt megsebesülésénél és halálánál is. Az eljárás 1991-re eljutott Rómába, és ott a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja vitte tovább a boldoggá avatás folyamatát. A vizsgálatok lezárulása után II. János Pál pápa – aki Apor Vilmos sírjánál is imádkozott győri látogatásán – avatta boldoggá 1997-ben.
Apor Vilmos sírja
A világháborúban komoly sérüléseket szenvedő győri székesegyház nem volt alkalmas a vértanú püspök eltemetésére, ezért a Püspökvár kápolnájában, a Magyarok Nagyasszonya oltár előtt ravatalozták fel, majd úgy döntöttek, hogy ideiglenesen a karmeliták templomának kriptájában helyezik el a holttestet.
Érdekesség, hogy a magas püspöknek nem találtak megfelelő koporsót, amelyet végül egy Győr-Újvárosban élő asztalos készített el. A kész koporsót csónakon úsztatták át a Rábán, mivel az összes hidat felrobbantották a német katonák. Ezután került sor április 4-én a rendkívül szerény temetésre.
Forrás: Wikimedia Commons
Miután az új püspök, Papp Kálmán helyreállíttatta a székesegyházat, 1948 őszére meghirdette Apor püspök hamvainak átszállítását végleges helyére, a székesegyház Héderváry-kápolnájában felállított szép vörösmárvány-szarkofágba. A belügyminisztérium azonban az utolsó pillanatban letiltotta a temetést. Csak 1986-ban kerülhetett sor a második temetésre, amely talán még szegényesebb és dísztelenebb volt, mint az első. Az akkori hatóságok is csak egy csendes, zárt ajtók mögötti temetést engedélyeztek, mintha még mindig féltek volna Apor püspök bátor és az igazságot kimondó emlékétől. Sírján a Jó Pásztort látjuk, aki életét adta a juhaiért, illetve két alakot egy babérkoszorúval (a vértanúság jelképe) és egy liliommal (a női ártatlanság jelképe).
Apor Vilmos kultusza a rendszerváltozás után felvirágzott, embermentő tevékenységéért utólag a Világ Igaza elismerésben részesült.
Hogyan érintette a plébániákat, egyházi szerveket a Vörös Hadsereg megszállása 1944–45-ben? Miként viszonyultak a szovjet katonák a katolikus egyházhoz? Milyen tapasztalatokat szűrt le az eseményekből a magyar klérus?
Fedezze fel a válaszokat Bánkúti Gábor Frontátvonulás, és ami utána következett című tanulmányában!
