Horthy és a holokauszt

Hor­thy 1944. már­cius 19-ei dön­té­sét, amely sze­rint to­vább­ra is be­töl­ti kor­mány­zói hi­va­ta­lát, a zsi­dó­ság kép­vi­se­lői öröm­mel fo­gad­ták. Kles­sheim­ből va­ló vissza­té­ré­se után nem sok­kal egy Cho­rin Fe­renc és Korn­feld Mó­ric ve­zet­te kül­dött­ség ke­res­te fel a Vár­ban, ar­ra kér­ve, hogy ne mond­jon le, il­let­ve ne vo­nul­jon ki a po­li­ti­ká­ból. In­kább en­gesz­tel­je ki a né­me­te­ket egy új kor­mány ki­ne­ve­zé­sé­vel – ha ez nem tör­té­nik meg, a zsi­dók­ra biz­tos ha­lál vár. Hor­thy vé­le­mé­nye sze­rint a prob­lé­ma oka nem egy­sze­rűen a zsi­dó­ság, ha­nem a tár­sa­da­lom egé­sze. Túl­sá­go­san sok ma­gyar gon­dolt le­né­zően a gaz­da­sá­gi te­vé­keny­ség­re, míg né­hány zsi­dó, mint Gold­ber­ger is, min­den­ki más­nál töb­bet tett az or­szág gaz­da­go­dá­sáért. Ezért elen­ged­he­tet­len kü­lönb­sé­get ten­ni „for­ra­dal­már kom­mu­nis­ta zsi­dók” és „hasznos zsi­dók” kö­zött.