Gavrilo Princip születése

Princip útja Szarajevóig

1894. július 25-én született a boszniai Oblajban, több mint 200 km-re északnyugatra Szarajevótól, a hegyek közti kis faluban. A szerb ortodox családban generációk óta szokás volt, hogy az egyik fiú Gábriel arkangyal nevét kapta. Apja, Petar, egy feudális birtokon dolgozó szegény parasztember volt, aki postamesterként egészítette ki szerény jövedelmüket. Anyja, Mária kilenc gyermeket szült – hatodikként Gavrilót –, bár csak három élte meg a felnőttkort. A család ezért az osztrák megszállókat tette felelőssé. A sok szenvedés miatt az édesanya alkoholba fojtotta bánatát. 

A nagy szegénységben felnővő gyermek állandóan szenvedett a TBC-től. A középiskolát már Szarajevóban kezdte meg, ahol találkozott az Ifjú Bosznia nevű mozgalommal. Ezt a mozgalmat egyszerűen nacionalistának nevezni tévedés lenne. A délszláv térségben, és különösen Bosznia-Hercegovinában nacionalistának azokat nevezik, akik gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akik tőlük eltérő vallást követnek. Az Ifjú Bosznia tagjaira ez nem volt jellemző, mert többségük eleve ateista volt. Etnikai összetételüket illetően nagyrészt ortodox szerbek, kisebb részt muszlim bosnyákok alkották a mozgalom tagságát, de voltak közöttük katolikus horvátok is. A nacionalizmusuk a jugoszláv gondolatban öltött testet. A szarajevói gimnáziumban a 20. század elején léteztek szerb, illetve horvát ifjúsági egyesületek is, de az ifjú boszniaiak többsége, köztük Gavrilo Princip, a Szerb–Horvát Ifjúság Egyesületnek volt a tagja. A szervezet szarajevói elnöke a későbbi Nobel-díjas író, Ivo Andrić volt, aki csak két évvel volt idősebb Principnél. 

Princip 1912-től Belgrádban folytatta a középiskolát, ezzel egy új világ nyílt meg előtte. Itt találkozott a merényletbe később beszervezett vele egykorú két fiatalemberrel, Trifko Grabež-zsel és Nedeljeko Čabrinović-csal. Szerencsétlen sorsú ifjak voltak mindhárman. Grabežt egy tanár megütése miatt csapták ki a tuzlai iskolából, Čabrinović apja pedig besúgó volt, ennek a szégyenfoltnak a lemosása motiválta tevékenységét. Princip volt az egyetlen, aki valamiféle szerény rendszeres apanázst kapott otthonról, bár megélhetését ez sem fedezte. A belgrádi korszellem, a szerb nemzet vélt és valós sérelmei, hazafias versek és az irredenta lapok magukkal ragadták valamennyiüket. Annak ellenére a Monarchiát tették felelőssé a boszniai szerbek nyomoráért, hogy Bosznia iparosodottabb és az egy főre eső jövedelem tekintetében is gazdagabb volt a szerbek által lakott területek túlnyomó többségénél. Az őket beszervező Voja Tankosić révén több idősebb, szerb titkosszolgálathoz tartozó ügynök karolta fel a fiatal, tapasztalatlan társaságot. Példaképük pedig az a Bogdan Žerajic volt, aki 1910-ben sikertelen merényletet hajtott végre Bosznia osztrák kormányzója ellen. Öt célt tévesztő lövés után a hatodik golyót a merénylő magába eresztette.

A szarajevói merénylet

Belgrádban úgy kezdődött a merénylők kiképzése, hogy ügyeltek arra, semmilyen írott nyoma ne maradjon az előkészítésnek, kivitelezésnek. A Fekete Kéz nevű, 1911-ben alakult szervezet, radikális eszközökkel kívánta elérni a szerb nép egyesítését úgy, hogy a szerb titkosszolgálattal együttműködve támogatta a merénylőket. A Fekete Kéz tagja volt a szerb titkosszolgálat vezetője, Dragutin Dimitrijević Apis is. Az előkészületek során kaptak fegyvereket, és a lőgyakorlatok alkalmával kiderült, hogy közülük Princip volt a legjobb céllövő. Kaptak mérget is, ha elfognák őket, végezzenek magukkal. Titokban érkeztek Szarajevóba, ahol Danilo Ilić által beszervezett másik három fiatallal találkoztak. Az ő szerepük leginkább a belgrádi sejt tevékenységének fedezése volt. 

A merénylet eseménysora többnyire ismert, így inkább csak néhány érdekes adalék közzététele következik. 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége, Chotek Zsófia vonattal érkezett Szarajevóba. A szerbek számára ez az 1389-es rigómezei csata gyásznapja volt. Ugyanakkor a főhercegi pár házassági évfordulója is erre a napra esett, így Zsófia mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy a nap során férje mellett maradjon, illetve biztonsági formaságoktól eltekintve tölthessék el együtt a napot. A biztonság iránti közönyösség abból is fakadhatott, hogy az előző három napot Ilidza üdülővárosban töltötték, ahol csak barátokkal, szimpatizánsokkal találkoztak. Így Szarajevóban még egy ötletszerű bevásárlást is megengedtek maguknak Baščaršija szűk utcáin és bazárjában. 

A hét merénylő sorban támadta Ferenc Ferdinánd konvoját. A sorban a második, Čabrinović volt az, aki először tényleges támadást hajtott végre. Az általa eldobott bomba azonban célt tévesztett, lepattant a kocsi hátrahajtott ponyvatetejéről, vagy a főherceg ütötte félre. Így a következő autó alatt robbant fel, de ezt a merényletet mindenki túlélte. Čabrinović bevette a ciánt, amely olyan rossz minőségű volt, hogy más megoldást kellett keresnie. Átvetette magát a rakpart mellvédjén, és nyolc métert zuhant a nyáron sekély Miljacka folyó homokjába. Innen egy helyi magyar boltos halászta ki. A többi merénylő ezután meg sem próbálta megölni a trónörököst, így a konvoj sikeresen eljutott a Városházára. A beszédek után innen távozó menetre a Ferenc József úton csapot le a merénylő. Az első lövése minden bizonnyal a hercegnőt érte, a második a főherceg nyakán ejtett halálos sebet.  Principet a tömeg azonnal elfogta, ütötte-verte, csak a rendőri beavatkozás mentette meg a legrosszabbtól. Esélye sem volt az öngyilkosságra.

Princip megítélése

A rögtön meginduló nyomozás gyors és hatékony volt. A résztvevők közül csak egynek, Mehmedbašić-nak sikerült Montenegróba szöknie, a többiek rendőrkézre kerültek. Princip és Čabrinović vallomásukban magukra vállalták a merénylet szervezését, ezt azonban az utánuk elfogott Danilo Ilić romba döntötte, és megnevezte a csoport összes tagját. A szembesítések során Grabež, Princip és Čabrinović arra kényszerültek, hogy részlegesen bevallják bűnüket, de a Fekete Kézről soha nem tettek említést. Csak a szerb partizánmozgalom legendás alakja, Tankosić beszervező szerepének beismerésére kényszerültek. Összesen nyolcan kerültek végül bíróság elé. Princip, Grabež, és Čabrinović azonban még nem töltötték be a 20. életévüket, így a Monarchia törvényei értelmében nem végezhették ki őket. Így húszéves fegyházbüntetésre ítélték őket. A börtön rossz körülményei és gyenge fizikumuk következtében áldozatul estek a tuberkulózisnak. Közülük Princip halt meg utolsóként, de ő sem élte meg az első világháború végét: 1918. április 28-án fejezte be életét a csehországi Theresienstadt börtönében.

Megítélése már a saját korában is ellentmondásos volt. Lényegében mai napig meghatározza a nemzeti hovatartozás, hogyan gondolkodunk róla. A kortársak közül a szerbek és az oroszok már akkor is inkább örömmel fogadták a hírt. A merénylet hírére egy római moziban a zenekarnak el kellett játszani a himnuszt az ujjongók követelésére. A francia sajtót és közvéleményt jobban érdekelte Madame Caillaux, a volt miniszterelnök feleségének gyilkossági ügye, mint a szarajevói merénylet. A brit lapok viszont igyekeztek távolságtartóan szemlélni az eseményeket, és Szerbiában keresték a bűnbakokat. Ugyanakkor az orosz propagandának mindkét antant országban hitelt adtak: Ferenc Ferdinánd háborús uszító volt, akinek halála csak ürügy az ártatlan szomszéd megtámadására. A merénylet így ürüggyé vált, de mint tudjuk, nem ez volt a háború kitörésének valódi oka.

A világháború után, Jugoszlávia létrejöttének pillanatától fogva, a szarajevói merényletet a jugoszlavisták heroikus, nemzetiségek, nemzetek, vallások és történelem feletti felszabadítási narratívába foglalták. Ezt jól mutatják Szarajevó közterületeinek névváltozásai. Elég csak a mai Latin hídra gondolni, amely közel hetven évig Princip-hídként volt tévesen ismeretes, annak ellenére, hogy a két világháború közti időszakban Belgrádban vagy Szarajevóban egyetlen utcát sem neveztek el Gavrilo Principről. Bár helyben így tudják, hivatalosan a szarajevói Latin hidat sem nevezték át soha a merénylőről. Az tény viszont, hogy korábban, és még napjainkban is sokan nemzeti hősként tisztelik. A boszniai szerb Stevan Ëakula visszaemlékezett a merénylők földi maradványainak Theresienstadtból Szarajevóba való átszállításának ceremóniájáról (1920. július 1.): „soha még csak hasonlót sem éreztem, mint amikor a drapériákkal bevont emelvényhez közeledtem, rajta azoknak a maradványaival, akiknek férfiasságát és odaadását olyannyira csodáltam. Vajon te fekszel a megfeszített megváltó-szenvedő Krisztus [keresztje] alatt, Gavrilo Princip, a mesteri lövész, aki egy ügyesen elrejtett revolver egyetlenegy golyójával elvágtad a hatszáz éves Habsburg-dinasztia torkát?” Ennek ellenére sokan másként vélekedtek róla, még a szerbek között is, a horvátok pedig felháborodtak Princip hőskultuszától. A Balkan című belgrádi lap a háborús pusztítást a „nemzeti bűn”, a háborút elindító „őrült merénylet” felől megközelítve kárhoztatta.

1941-ben, miután a németek elfoglalták Szarajevót, a merényletnek emléket állító táblát leszerelték és Hitler 52. születésnapjára elküldték Berlinbe. A Tito partizánjai ellen vívott küzdelemben a horvát usztasák a még egyedül életben lévő egykori merénylőt, az egyetlen muszlimot, Muhamed Mehmedbašićot elfogták és megkínozták: néhány nap múlva, Szarajevó-környéki otthonában halt bele sérüléseibe. Ami Princip hercegovinai otthonát illeti, azt az usztasák lerombolták.

Tito 1945-ös győzelmével ismét fordult a kocka. Princip hamar „valamennyi jugoszláv nép szabadságának és testvériségének harcosává” vált. A merénylet helyszínére új emlékmű került, ezzel a felirattal: „Gavrilo Principnek és fegyvertársainak, a germán betolakodók elleni küzdelem harcosainak”. Egy évvel később Belgrádban első ízben neveztek el Principről utcát. A tantermek falain kívül versenyek és gyerekkönyvek nyomatékosították Princip hősiességét a jugoszláv úttörők szemében. Szarajevóban megnyitották az Ifjú Bosznia és Gavrilo Princip Múzeumát, amelynek hosszú évtizedeken át a muszlim Bajro Gec volt az igazgatója. Az addig a hivatalos álláspontot közvetítő igazgató a délszláv háború idején már úgy vélekedett, hogy „[Princip], ha az 1990-es évek elején még élt volna, a Szarajevó-környéki dombok tetejéről tüzelt volna ránk”. Közben egyébként megmentette a múzeum legfőbb értékeit, azaz tette a dolgát. 

A rendszerváltozás után a szerbek szemében Princip nemzeti hős maradt, míg a bosnyák muszlimokéban és a horvátokéban inkább terrorista. A délszláv háború során egy szerb egység felvette a merénylő nevét, a horvát hadsereg viszont ismét elpusztította otthonát. Az közterületek nevei is ennek megfelelően alakultak: szerb területen van, míg Szarajevóban már nincs nevével jelzett utca vagy tér. Végül kommentár nélkül álljon itt négy közelmúltból származó vélemény róla: 

Hogyan zajlott a merénylet? Miként viszonyult hozzá Tisza István magyar miniszterelnök? És miként működtek együtt a központi hatalmak? 

Fedezze fel a válaszokat Pollmann Ferenc A szarajevói gyilkosságtól a háború kitöréséig című tanulmányában!