Egy kis emberség

Szilveszter délutánja volt. Édesanyámmal üldögéltünk abban a házban, abban a szobában, amelyet csak némi jóakarattal lehetett szobának nevezni. Frissen készített vályogból építettük az új otthonunkat, mert a sátrakat, amiben addig laktunk vissza kellett adni a katonáknak.

A falakon több centiméteres zöld friss vetés volt, a búzaföld, amit vakolat gyanánt rákentünk éppen kikelő félben volt. Ajtó volt a szobán, ablak nem, csak egy nyílás volt a falon, és ha esett a hó, papírral ragasztottuk be a nyílást. Szálingózott már a hó, ezért a sötétben ültünk és beszélgettünk.

Az egész telepen csönd volt. Mindenki behúzódott oda, ahová éppen tudott. Arról beszélgettünk ketten, hogy jó lenne haza menni. Szilveszterkor minden rendőr úgyis tökrészeg, én elmennék a vonattal Debrecenig, onnan Szegedig, és azonnal fordulnék is vissza. Mindenféle érvet felhoztam, rimánkodtam, hogy engedjen el. Meg kell látogatnom az öregeket, akiket otthon hagytunk egyetlen fillér nélkül. Nagyapámtól megvonták a nyugdíját azzal az indokkal, hogy kiszolgálta a régi rendszert. Járásbíró volt.

Anyám nagyon ellenezte az ötletemet, és már könyörgőre fogta a dolgot, hogy mondjak le erről a veszélyes utazásról, amikor lódobogást hallottunk. A ló egyenesen felénk tartott. Ketten voltak, az egyik rendőr Zsiga volt, akitől a legjobban féltünk. Zsiga goromba volt és akkor is talált büntetnivalót, ha még gondolatban sem követtük el azt a vétket. A másikat Verebélyinek hívták, és elkezdett ordítani.

Zsigának egy kicsit messzebb akadt ordítanivalója, Verebélyi csúnyán megtámadott. Mit képzel?!!! Ha még egyszer olyat csinál, hát a zárkában találja magát!!!! És csak ordított, ordított, fogalmam sem volt, hogy mit és miért kiabál.

Egyszer csak oldalt pillantott, látta, hogy Zsiga is el van foglalva az ő emberével, egészen halkan annyit súgott, hogy az otthoniak jól annak, ne aggódjanak miattuk.

Aztán visszazavart a „házba” és elment.

Anyám reszketett a félelemtől. Mikor elmondtam neki az üzenetet, sírva fakadt.

Nagy sokára csak annyit mondott, hogy milyen szerencse, hogy nem szöktél meg. Mi lett volna, ha nem talál itt. Még bajba keverted volna ezt a becsületes embert.

Otthon, Szegeden 1952 Szilveszter délutánján halt meg a nagyapám.