Ingyenesen olvasható
„Ezeket a napokat jegyzi majd a história, mert négy és fél évszázad alatt kevésszer volt szabad ez a föld. A mi dolgainkban végre mi dönthetünk, bölcsen mérlegelve helyzetünket, és téve azt, amit tennünk kell. Most az új társadalom felépítéséhez alapoznunk kell kőből is, becsületből is, erényből is” – hangoztatta Szabad György, az Országgyűlés elnöke Szombathelyen ünnepi beszédében 1991. június 30-án, az országos ünnepségsorozat egyik állomásán. Az Országgyűlés 2001. május 8-án fogadta el a 2001. évi XVII. törvényt arról, hogy az ország visszanyerte szabadságát. A törvény a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulásának emlékére június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává nyilvánította. A teljes szuverenitás helyreállításához szükség volt a kommunista kényszertársulások – így a KGST és a Varsói Szerződés – megszűnésére is.
Harc a szuverenitásért
1944. március 19. óta várta a magyar nép azt a pillanatot, hogy visszanyerje szabadságát. 1991. június 19-én nem az 1944-ben hazánkat megszálló náci Németország katonáitól, hanem az őket felváltó szovjet Vörös Hadseregtől „búcsúztunk”. A második világháború után Magyarországot megszállták a győztes Szovjetunió csapatai. A felszabadítóból azonnal megszállóvá váló Vörös Hadsereg győzelmének emléke, április 4-e 1950-től 1989-ig a Magyar Népköztársaság állami ünnepe volt. Az ünnep megszűnése már a rendszerváltozás jele volt, hiszen a szovjetek kivonulása nélkül a rendszerváltozás sem lett volna teljes.
Forrás: Rubicon Archívum
A nem kommunista befolyás alatt álló magyar politikusok már 1945 után is abban reménykedtek, hogy a háborút lezáró békeszerződés után – hasonlóan a trianoni békéhez – megszűnik az ország idegen katonai megszállása. A párizsi békeszerződésben azonban az szerepelt, hogy szükséges a magyarországi katonai jelenlét meghosszabbítása, mert így biztosítható a kapcsolat az ausztriai szovjet megszállási övezettel. Elvben csak az összeköttetést biztosító alakulatoknak kellett volna az országban maradni, de számukról soha nem volt tárgyalás a magyar és a szovjet fél között. Amit tudunk: az utánpótlás lebonyolítására alkalmas út-, és vasútvonalak biztosítását látták el négy hadosztálynyi erővel. 1949-ben a Rajk-per után Rákosi Mátyás erősítést kért, így egy újabb hadosztály érkezett Kecskemétre.
1955. május 15-én viszont megszületett az osztrák államszerződés, mellyel Ausztria semleges állammá vált. Ez Magyarországon is a szovjet katonai jelenlét végét jelenthette volna, de mivel egy nappal korábban a szovjet blokk országai megalapították a Varsói Szerződést, így ismét ürügy keletkezett a megszállás fenntartására. Ráadásul 1955 szeptemberében megalakult a Különleges Hadtest (gépesített, repülőgépes, hidász és hírszerző alakulatokkal) az osztrák határ lezárásának céljával, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének alárendelve, melynek bázisául Székesfehérvárt választották.
Az 1956-os forradalom idején, november 1-jén Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből, de mindez a november 4-i szovjet intervenció miatt nem valósulhatott meg. A Kádár-korszakban az MSZMP legitimációjának hiányát is pótolta a Vörös Hadsereg magyarországi jelenléte.
A kivonulás
Gorbacsov reformjainak, illetve a fegyverkezési versenyben elszenvedett szovjet vereségnek a következményeként a nemzetközi helyzet Közép-Európa feladására kényszerítette a Vörös Hadsereget. A berlini fal 1989-es lebontása, valamint George Bush és Gorbacsov decemberi máltai megállapodása következtében a magyar kormány 1990 januárjában csapatai kivonására szólította fel a Szovjetuniót. 1990. március 10-én Moszkvában Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter aláírták a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról szóló egyezményt.
Forrás: Fortepan / Erdei Katalin
A megállapodás értelmében 1991. június 30-áig kivonták a teljes személyi állományt, valamint a fegyverzetet, harci technikát és az anyagi eszközöket. 1990. március 12-én a hajmáskéri harckocsizó alakulatok útnak indulásával kezdődött meg az immár mintegy 45 éve „ideiglenesen” hazánkban állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport kivonása. A mintegy 100 ezer katonát és polgári személyt érintő kivonulás gyakorlatilag 1991. június 16-án ért véget. Ez idő alatt másfél ezer vasúti szerelvény, a személyi állomány mellett, összesen csaknem a 27 ezer harci technikai eszközt és több százezer tonna anyagot szállított el. A hatalmas mennyiség rakodása és a százezer katona szállítása a MÁV-nak egymilliárd forint körüli árbevételt jelentett.
A csapatkivonás kapcsán Borisz Jelcin orosz elnök és Antall József magyar miniszterelnök, az 1992. november 11-ei budapesti egyezmény aláírásával, egyenértékűnek nyilvánították a szovjet csapatok által okozott károkat, illetve a hátrahagyott vagyont.
Az utolsó szovjet katona, Viktor Silov
A 2023 áprilisában Ungváron elhunyt Viktor Silov altábornagy. Ő volt az a parancsnok, aki az utolsó szovjet katonaként hagyta el 1991. június 19-én, 15 óra 01 perckor Magyarország területét. Silov 14 óra 50 perckor ért a záhonyi határállomásra, elköszönt Annus Antal altábornagytól, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárától, majd gyalog lépte át a szovjet–magyar határt. Ezután civilben, diplomata útlevéllel, egy Volgába ült, hogy áthajtson a Záhony és Csap közti Tisza-hídon. Levetett egyenruháját később a Terror Háza Múzeumnak adományozta.
Silov parasztcsaládból származott. A katonai akadémia elvégzése mellett matematika és fizikatanári diplomát is szerzett. Katonai pályája során a Szovjetunió legkülönbözőbb helyein – pl. Kazahsztánban – állomásozott. Szolgált Mongóliában, Csehszlovákiában és hazánkban is, ahová 1988-ban nevezték ki a Déli Hadseregcsoport helyettes parancsnokának, majd 1990-ben, 49 évesen annak parancsnoka lett. Személye egy tehetséges katonatiszt pályáját rajzolja fel. Folytatta katonai szolgálatát a szovjet hadsereg kötelékében. Kinevezték a Moldovában állomásozó békefenntartó erők parancsnokának, ott szenvedett lábsérülést a Dnyeszter-melléki harcokban és két napra fogságba is került. Az egykori altábornagy 1992-ben vonult nyugdíjba és Kárpátalján élt haláláig.
Forrás: Fortepan / Szigetváry Zsolt
Silov igazán csak a magyarság kollektív emlékezetében maradt meg, mert határátlépése lezárta a szovjet megszállás időszakát. Miként azt Antall József miniszterelnök Somlóvásárhelyen – ahol fiatalon tanúja volt a Vörös Hadsereg megszállásának – hangoztatta: „Magyarország teljesen függetlenné vált, hazánkban sem jogi, sem más értelemben ténylegesen nem tartózkodnak többé idegen csapatok, a szovjet hadsereg magyarországi állomásoztatásán ak története lezárult.”
Magyarország 1944. március 19-én a megszálló német csapatok bevonulásával veszítette el nemzeti szuverenitását, amit csak jóval a második világháború után, 1991. június 19-én, az utolsó szovjet katona kivonulásával nyert vissza. Ezért emelkedik ki a magyar történelem évszámai közül, az 1991. június 19-e, amelyet az magyar Országgyűlés tíz évvel a kivonulást követően nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a Magyar Szabadság Napjává nyilvánította.
De vajon milyen esélye lehetett volna Magyarországnak? Milyen volt Sztálin rendezési terve a második világháború után? És mi volt a különbség a Pax sovietica és a rendszerváltozás idején született megállapodások között?
Fedezze fel a válaszokat Fülöp Mihály Pax sovietica című tanulmányában!
