Az olasz front

Conrad vezérkari főnök már első hivatalba lépése (1906) óta szorgalmazta, hogy Ausztria–Magyarország indítson preventív háborút a vele szemben területi követeléseket támasztó Olaszország ellen. A hármas szövetség két tagja közötti meglehetősen feszült viszony a világháború kitörése előtti években – legalábbis katonai téren – enyhülni látszott. Az olasz vezérkar főnöke, Pollio tábornok őszinte híve volt a német–osztrák–magyar–olasz együttműködésnek, s ennek keretében hajlandó volt csapatokat ígérni a rajnai német balszárny megerősítésére. A megváltozni látszó olasz magatartás természetesen a Monarchia számára is kedvező következményekkel járhatott, hiszen a délnyugati határait biztosító alakulatokat másutt vehette számításba. Pollio azonban – éppen a szarajevói merénylet napján – meghalt, s ezzel az aktív olasz szerepvállalásra vonatkozó minden remény szertefoszlott. A római kormányzat a világháború kitörésekor semlegességi nyilatkozatot tett, majd – kihasználva a Monarchia lekötöttségét – megvetette a lábát Albániában: 1914. október 30-án elfoglalta a stratégiai fontosságú Saseno (Sazani) szigetet, karácsonykor pedig Valona (Vlora) kikötőjét.