Az idő folyása

A középkorban jószerével a teljes lakosság úgy élte le az életét, hogy annak fontos dátumait nem tartotta számon. Árpád-házi Margit 1276-ban lefolytatott szentté avatási perének tanúbizonysága szerint a nyúlszigeti apácák több mint egynegyede nem volt tisztában a saját korával. „Mikoron bizonyságot tőn Szent Margit asszonynak szentséges életéről, nem tudá megmondani, hány esztendős. Hanem azt mondá, hogy mi időtől fogva esze emlékezete volt, azóta fogva mindenkoron lakozott e két klastromban, Veszprémett és itt e Boldogasszony klastromában.” Soror Cecilia tudatlansága nem számított szégyenletesnek. A leggazdagabb bárók, főpapok márvány síremlékeire is csak a halálozás évét vésték.

Magyarországon a változás első jeleire a humanisták meglehetősen szűk körében bukkanhatunk: Várdai István bíboros, királyi kancellár 1469-ben levélben arra kérte rokonait, próbálják valahogyan megtudakolni az életkorát. Szégyenkezésre persze nincs semmi okunk, hisz ez általános jelenség volt a középkori Európában. Elég csak megnézni a leghíresebb reneszánsz festők, szobrászok, építészek életrajzát bármelyik lexikonban. A trecento, quatrocento legnagyobb itáliai mestereinek pontos születési dátumát elenyészően kevés esetben tudjuk, sőt, nemegyszer haláluknak is csak hozzávetőleges évét ismerjük.

Azt hihetnénk ezek után, hogy az életkornak semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottak a középkorban. Ez azonban nem igaz: a legfiatalabbak és a legöregebbek esetében ugyanis fontos szerepe volt. A gyermekek 12 – a fiúk néhány helyen 14 – éves koruktól számítottak törvényes korúnak, 24 évesen pedig teljes korúnak, amikortól is szabadon rendelkezhettek birtokaikkal. Ha valamilyen ügyben szükség volt a kor ismeretére, Magyarországon a következő eljárást alkalmazták: a kérdéses korú gyermekkel vagy ifjúval megjelentek valamelyik egyházi testület vagy az egyik nagybíró (nádor, országbíró), netán a király előtt, ahol a külső alapján megítélték, hogy a vizsgált személy hány évesnek néz ki, és erről hivatalos okiratot állítottak ki. Szemérmes hajadonok esetében az is előfordult, hogy a vizsgálatot végzők házhoz mentek. Ezeket az okleveleket magyarul „időlátó levélnek” nevezték, az ott megállapított életkor hitelesnek számított. A 16. században még jócskán állítottak ki ilyen okiratokat. Időlátó levél készült Mátyás király unokájáról, Corvin Erzsébetről is.

Egészen más okból volt jelentősége az öregek – és főleg a nagyon öregek – korának. Mivel a társadalom emlékezete alapvetően a szóbeliségre épült, birtokperekben az eljárás egyik legfontosabb eleme volt olyan öregek meghallgatása, akiknek emlékein túl már „nem terjed az emberi emlékezet”.