12. Zachary Taylor (1849–1850)

Az amerikai–mexikói háborúban (1846–1848) háromszor aratott győzelmet kétszeres-háromszoros túlerőben lévő ellenséggel szemben, s ezzel nemzeti hőssé vált. A Whig Párt vezetői úgy döntöttek, megválasztatják elnöknek, mert abban reménykedtek, hogy a politikailag tapasztalatlan Taylor, aki sohasem töltött be polgári hivatalt, a fontosabb kérdések eldöntését a Kongresszusra bízza majd. Mivel az országot már megosztot­ta a rabszolgakérdés, a választás során „északi elveket valló déli embernek” nevezték, pe­dig csak egyszerű hazafi volt, akinek a nemzeti egység fenn­tartása volt az elsődleges cél­ja, s ezért ugyanúgy ellenezte a rabszolgaság kiterjesztését, mint az abolicionista agitációt.

Rövid ideig tartó kormányzásának egyetlen komolyabb eredménye a Nagy-Britanniával 1850-ben megkötött, az amerikai külügyminiszterről és a brit nagykövetről elnevezett Clayton–Bulwer-szerződés volt, amelyben megegyez­tek, hogy az óceánokat összekötő, jövőben megépítendő közép-amerikai csatornát semlegesnek fogják tekinteni, nem építenek mellé erődöket, és sem Nagy-Britannia, sem az Egyesült Államok nem terjeszti ki uralmát Közép-Amerika területeire.

1849 júniusában Taylor készen állt a függetlenségi harcot vívó magyar kormány elismerésére, ezért Magyarországra küldte Párizsban tartózkodó diplomatáját, Am­­brose Dudley Mannt. Az osztrák hatóságok azonban