Kleopátra öngyilkosságot követ el

Szerző: Tarján M. Tamás

Miután Kr. e. 31-ben Marcus Antonius római hadvezér és VII. Kleopátra egyiptomi királynő vereséget szenvedtek Octavianus hajóhadától az actiumi csatában, a történetírók szerint mindketten önkezükkel vetettek véget életüknek. A királynőt halála után is a történelem leghíresebb asszonyai közé sorolták, aki legendás vonzerejével egykor meghódította az akkori világ legnagyobb hadvezéreit. 

Kleopátra Nagy Sándor (ur. Kr. e. 334-323) egyik hadvezérének és diadokhoszának, Ptolemaiosznak volt kései leszármazottja, aki a Makedón Birodalom felosztásakor meghódította magának Egyiptomot. A királynő XII. Ptolemaiosz fáraó (Kr. e. 80-58/55-51) legidősebb gyermekeként látta meg a napvilágot; miután az uralkodónak később még két fia született – a Nílus-menti ország szokásai értelmében – először mint azok házastársa került a trónra. Kleopátra elsőként a hat évvel fiatalabb XIII. Ptolemaiosszal kelt egybe, és miután apjuk Kr. e. 51-ben meghalt, a 18 éves királynő és öccse együtt vették át az ország irányítását. 

Egyiptomban az uralkodónőket hagyományosan nem illette meg a királyoknak kijáró tisztelet – a nagy női elődök is „férfiként” kormányoztak –, így vélhetően ez a kisebbrendűségi érzés is hozzájárult ahhoz, hogy miközben Kleopátra az országot sújtó éhínség ellen küzdött, igyekezett kiszorítani öccsét a hatalomból. Kr. e. 48 körül aztán XIII. Ptolemaiosz (Kr. e. 51-47) bizalmasai felkelést szerveztek a királynő ellen, és – miután Kleopátra Péluszionnál vereséget szenvedett – elkergették őt a hatalomból. 

A szépséges asszony csak a szerencsének köszönhette, hogy később mégis visszatérhetett országába: Ptolemaiosz még Kr. e. 48 során belekeveredett az első triumvirátus két tagja, Julius Caesar és Pompeius Magnus polgárháborújába, méghozzá úgy, hogy a pharszaloszi vereség után Egyiptomba menekülő Pompeiust megölette. A fáraó rosszul számított, Caesar ugyanis egykori barátja halála után nem hálát, hanem éktelen haragot érzett, és – miután megkapta Pompeius levágott fejét – fegyverrel torolta meg a gyilkosságot. A római hadvezér hívta vissza a Nílus-menti országba Kleopátrát, aki a szeretője lett, és – miután idősebbik öccse elhunyt – XIV. Ptolemaiosszal (Kr. e. 47-44), kisebbik testvérével közösen uralkodott. Az utólag elterjedt legenda szerint a királynő úgy csábította el Caesart, hogy egy szőnyegbe tekerve érkezett hozzá (Plutarkhosz eredeti szövegében valójában egy zsákot említ), Cassius Dio szerint viszont díszes öltözetben látogatta meg. A találkozó végzetes hatást gyakorolt a hadvezérre; kapcsolatuk feltehetően egészen a hódító haláláig tartott, Kleopátra az évek során egy gyermeket is szült a hódítónak. Caesar egyetlen fia – apja után – a Caesarion nevet kapta. 

Miután Kr. e. 44 márciusának idusán a Brutus vezette összeesküvők megölték a zseniális hadvezért, Kleopátra és Egyiptom helyzete is megváltozott: a királynő ezután a keleti római területek urának, Marcus Antonius triumvirnek a szövetségét kereste, akit idővel ugyancsak behálózott. Miközben Antonius a levantei térségben háborúzott a köztársaság nevében, idővel mind többet tartózkodott Alexandriában, végül állandó lakóhelyét is ott jelölte ki. Kleopátra és a triumvir szerelméből Kr. e. 40 decemberében ikergyermekek – Kleopátra Szeléné és Alexander Héliosz – születtek, a későbbiek során még egy Ptolemaiosz nevű fiuk jött a világra. 

Antonius az évek alatt teljesen a királynő befolyása alá került, keleti hódításaival felesége és közös gyermekeik birodalmát gyarapította, eközben pedig mind jobban eltávolodott Rómától. Lepidus – a második triumvirátus  harmadik tagja – idős kora folytán eközben a szövetségből ismét két férfi, ezúttal Octavianus és Marcus Antonius hatalmi harca lett; előbbi hadvezért eleve sértette, hogy rokona, Octavia mellett Antonius másik feleséget is tartott, de az ellentét alapja természetesen a becsvágy volt. 

A Rómában tartózkodó Octavianus az évek során eredményes kampányt folytatott riválisa ellen, beszédeiben gyakran ostorozta Antoniust „barbár” életmódja, Kleopátrával való kapcsolata és keleties viselkedése miatt. A fiatal triumvir Kr. e. 31. őszére rávette a szenátust egy Egyiptom elleni hadjáratra, és nemsokára személyesen indult meg riválisa ellen. A döntő csatát az egyiptomi és a római flotta a hellén partoknál, az Actium melletti öbölben vívta, ahol Octavianus hada aratott győzelmet. Az ütközetet állítólag Kleopátra maga is végignézte, és miután látta, hogy seregei vesztésre állnak, cserben hagyta Antoniust, és visszatért országába. 

A fiatal triumvir Actium után egyenesen Egyiptomba hajózott, hogy elfogja a királynőt, de Kleopátra a rabság elől az öngyilkosságba menekült, és Kr. e. 30. augusztus 12-én kígyómarással véget vetett életének. Halála első fia, Caesarion sorsát is megpecsételte, akit Octavianus híres kijelentése után – „Túl sok Caesar!” – hamarosan meggyilkoltak. Miután Antonius gyermekei nem veszélyeztették a későbbi princeps hatalmát, az Egyiptomot meghódító római légiók az Örök Városba vitték őket, és később maga Octavianus nevelte fel őket. 

Kleopátra, aki meghódította a kor két legnagyobb hódítóját, az évszázadok során mint mesteri csábító, a végzet asszonya maradt meg az emberiség emlékezetében. Ha hihetünk a forrásoknak, a királynő elsősorban mégsem szépségével, hanem kisugárzásával varázsolta el a férfiakat, miközben kora egyik legintelligensebb uralkodójának számított; a Ptolemaioszok sorában például ő volt az egyedüli, aki egyiptomiul is megtanult. 

Életéről, Caesarral, de főleg Antoniusszal szőtt románcáról és bukásáról aztán Suetonius, a császárok életrajzírója után sokan megemlékeztek: a teljesség igénye nélkül Chaucer, Shakespeare, Bernard Shaw is írt művet Kleopátráról, miközben a filmvásznon olyan legendás színészek jelenítették meg alakját, mint például Elizabeth Taylor. Egyiptom utolsó ókori fáraónője kétezer év távlatából is az emberiség egyik legerőteljesebb nőeszményét testesíti meg, akinek valódi élete a tudósokat és a hétköznapi embereket egyaránt foglalkoztatja.