„A láthatatlan halál”
21 perc olvasásMerénylet Ronald Reagan ellen
Szerző: Hahner Péter
1981. március 30-án, mindössze kilenc héttel a beiktatása után Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke éppen kilépett a washingtoni Hilton Hotelből, ahol az AFL-CIO (Amerikai Munkaszövetség—Ipari Szervezetek Kongresszusa) konferenciáján mondott beszédet, amikor hat lövés dördült el. James Brady sajtótitkár golyót kapott a fejébe, amelytől részlegesen megbénult, egy ügynök és egy rendőr is megsebesült. Az elnököt csak a gépkocsija golyóálló üvegéről lepattanó lövedék találta el. A merénylőt azonnal elfogták, Reagannal pedig a George Washington Kórházba száguldottak, ahol megállapították, hogy a golyó három centiméterre állt meg a szívétől. Az elnök a kórházban mindenkit elkápráztatott jókedvével és bátorságával.
A műtőasztalon fekve megkérdezte orvosait: „Ugye valamennyien republikánusok?” Nevetve megnyugtatták, hogy most mindannyian republikánusok. Amikor közölték vele, hogy a kormány az ő távollétében is működött, megkérdezte: „Miből gondolják, hogy én ennek örülök?” Feleségének, Nancy Reagannak pedig felidézte szó szerint Jack Dempsey bokszoló híres kijelentését, amit kiütése után mondott feleségének: „Drágám, elfelejtettem lebukni…” Pontosan egy év múlva, amikor újra megjelent az AFL-CIO konferenciáján, megkérdezték, nem fél-e. Így válaszolt: „Nem. De azért a legrégebbi öltönyömet vettem fel!”
Gyilkossági kísérletével Hinckley alaposan megnövelte Reagan népszerűségét. Az elnök bal tüdeje egy részét ugyan eltávolították, de ezért rendszeres tornára kötelezték, amelytől megerősödött a mellkasa és kétszeresére nőtt a bicepsze. A merénylet utáni általános együttérzés hatására pedig a Kongresszus gyorsan elfogadta az elnök költségvetési és adóügyi terveit.
Merénylője, a 25 éves John W. Hinckley, egy olajtársaság tulajdonosának a fia, nem tudta befejezni a Texasi Technikai Egyetemet. Kaliforniában zeneszerzéssel kísérletezett, majd a Yale Egyetemre járó Jodie Foster színésznőt ostromolta szerelmesleveleivel. Előbb repülőgép-eltérítéssel, majd öngyilkossággal akarta magára vonni A taxisofőr című film női főszereplőjének a figyelmét. Végül az elnökgyilkosság mellett döntött, egy ideig Jimmy Carter nyomában járt, s adatokat gyűjtött Lee Harvey Oswaldról. Depresszióval is kezelték. A merénylethez egy 22 kaliberes, Röhm RG-14-es márkájú revolvert használt, amit egy dallasi zálogházban vásárolt. Robbanó golyókkal töltötte meg, azok azonban nem működtek. Valamennyi áldozata életben maradt, s őt azonnal elfogták. Őrültté nyilvánították, s a washingtoni St. Elizabeths Kórházban őrizték. Sorsával megbékélt, csak azt fájlalta, hogy Jodie Foster ezután sem viszonozta érzelmeit. 2016-ban szigorú feltételekkel házi őrizetbe helyezték, s 2022-ben e feltételeket is feloldották. A merényletben érintett minden családtól bocsánatot kért, s s az erőszakot elítélő nyilatkozatokat tett.