Pol Pot bukása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Én nem csatlakoztam az ellenállási mozgalomhoz, hogy a népemet gyilkoljam. Nézzen rám, kegyetlen embernek látszom? A lelkiismeretem tiszta.”
(Részlet Pol Pot 1997-ben adott interjújából)

1979. január 7-én buktatta meg a Kambodzsába bevonuló vietnami hadsereg Pol Pot és az általa vezetett Vörös Khmer rémuralmát. A hírhedt diktátor közel négy évig állt az indokínai állam élén, országlása pedig terrort, nyomort és szörnyű mészárlásokat eredményezett, miközben egy zavaros nacionalista-szocialista ideológia nyomán – a régi nagyság jelszavával – Kambodzsa a középkorba süllyedt vissza. 

A Vörös Khmer későbbi vezetője feltehetően 1925-ben (más források szerint 1928-ban) Szaloth Szár néven látta meg a napvilágot, valódi kiléte azonban már csak uralma idején került nyilvánosságra. A Pol Pot nevet 1963 táján felvevő férfi a délkelet-ázsiai királyság fővárosában, Phnom Penhben tanult, majd 1949-ben az országot akkoriban gyarmati sorban tartó Franciaországba került. Az elektrotechnikusként tanuló Szaloth Szár Párizsban megismerkedett a jakobinus hagyományokkal, a marxista, antiimperialista és antikolonista eszmékkel, és – számos ott végzett kambodzsai fiatalhoz hasonlóan – hazatérése után bekapcsolódott a franciák elleni függetlenségi küzdelembe. Pol Pot a kommunista eszmék híve lett, így az ötvenes évek végétől szerepet vállalt az indokínai háború után függetlenné váló Kambodzsa kommunista pártjában, 1963-ban, az előző főtitkár rejtélyes eltűnése után pedig a szervezet első embere lett.

Pártbeli tevékenységével párhuzamosan a politikus mind nagyobb hangsúlyt fektetett saját szervezetének, a Vörös Khmernek a megerősítésére, amely a hatvanas években több helyen is fellázította a parasztokat az 1955. évi demokratikus választások eredményeként hatalomra került korábbi király (1941–1955) Norodom Szihanuk ellen. Az ország irányításában bekövetkező változás viszont ekkor még nem Pol Pothoz, hanem az Egyesült Államok nagyhatalmi politikájához – az éppen zajló vietnami háborúhoz – kapcsolódott, ennek megfelelően pedig egy, a szuperhatalomhoz lojális kormányzat vette át Kambodzsa irányítását, Lon Nol vezetésével. A Vörös Khmer természetesen ezt a rezsimet sem ismerte el, és folytatta gerillaháborúját, amelyben az Egyesült Államok ellen harcoló Észak-Vietnam és a Vietkong is jelentős támogatást nyújtott Pol Pot számára. Az amerikai légierő 1973-ban több légicsapást hajtott végre a Kambodzsában berendezkedett Vietkong erők ellen, ezzel azonban megpecsételte Lon Nol sorsát. A bombázások nyomán az Amerika-barát rezsim egyre népszerűtlenebbé vált, a felkelésekből pedig a – Norodom Szihanukot lényegében túszként kezelő – Vörös Khmer húzott hasznot.

1975 áprilisában a kommunista szervezet elfoglalta a fővárost, Phnom Penh kiürítésével és kifosztásával pedig kezdetét vette Pol Pot rémuralmának közel négyesztendős időszaka, amely teljesen átrajzolta az addigi Kambodzsát. A vezető a maoista, marxista és nacionalista eszmék összegyúrásával megalkotta saját ideológiáját, amely döntően négy pillérre támaszkodott: az egykori Khmer Birodalom fényét szerinte kioltó Vietnam gyűlöletére, a társadalom azonnali osztálymentesítésére, a földműves életforma visszaállítására és az értelmiségi réteg üldözésére. Pol Pot tevékenységét már az első napokban is ezek a vezérelvek szabták meg, ugyanis a vietnamiakkal való kollaboráció vádjával megsemmisítette politikai ellenfeleit, Phnom Penh és más nagyvárosok lakosságát pedig hatalmas rizsföldekre száműzte, miközben tűzre vetette az ország pénzvagyonát, bezáratta az iskolákat és a gyárakat, illetőleg átnevelő táborokba küldte azokat az értelmiségieket, vagy magas beosztású tisztviselőket, akiknek „nem volt helye” az új társadalomban. A politikus formailag a király által legitimálta hatalmát, a gyakorlatban azonban a Vörös Khmer fegyveres erejére támaszkodott, amely többségében tanulatlan, falusi fiatalokból állt, akiket könnyedén a városi lakosság ellen lehetett uszítani.

A véres kezű vezető tevékenysége nyomán a kambodzsaiak nagy része az azóta hírhedtté vált ültetvények foglya lett, ahol állandó hiányt szenvedett az alapvető élelmiszerekben, ruhákban és gyógyszerekben. Bár a Pol Pot országlása alatt kivégzettek száma több százezerre rúgott, a kutatók úgy vélik, a rendszer áldozatainak többsége a gyorsan terjedő járványokba halt bele, amelyek a nyomorúságos életkörülmények közepette szó szerint megtizedelték a lakosságot. A legfrissebb kutatások körülbelül 1,7-2 millióra becsülik azok számát, akik a rezsim idején életüket veszítették.

Pol Pot terroruralmának az 1978. december 25-én indított vietnami offenzíva vetett véget, amely után 1979. január 7-én a véreskezű kambodzsai vezető híveivel együtt elmenekült Phnom Penhből. Pozíciói azonban nem semmisültek meg teljesen. Bár a Vörös Khmer bukása után Kambodzsa élére egy mérsékeltebb kommunista kormány került, Pol Pot a thaiföldi határhoz közeli dzsungelben fenntartotta uralmát, és 30-40 000 fegyveresével a későbbiekben is komoly erőt képviselt. Pol Pot egészsége a dzsungelben töltött évek alatt fokozatosan megromlott, ezért 1985-ben visszavonult a Vörös Khmer éléről, amely egészen az ezredfordulóig a politikai élet jelentős szereplője maradt. Az egykori vezető 1997-ben visszatért a szervezet belső küzdelmeibe, és hatalmának megtartása érdekében meggyilkoltatta Szon Szen egykori honvédelmi minisztert és annak egész családját. Paradox módon a kambodzsai hatóságok ezért, és nem több millió ember halálba küldése miatt állították őt bíróság elé. Előbb házi őrizetbe került, majd hamarosan életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, ahol 1998. április 15-én álmában szívroham végzett vele.

Pol Pot tehát lényegében büntetlenül megúszta mindazt a szörnyűséget, amit saját népével tett, ráadásul olyan súlyos örökséget hagyott Kambodzsára, amit a későbbi rezsimek sem tudtak feldolgozni: a vietnamiak féktelen gyűlölete mellett a brutális hatalmi játszmák mindennapossá váltak a délkelet-ázsiai államban, amiben a Vörös Khmer négyéves uralmának vitathatatlan felelőssége van.