Mindszenty József hercegprímás halála

Szerző: Szarka László

1975. május 6-án, 83 éves korában Bécsben hunyt el Magyarország utolsó hercegprímása, Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, akit az 1952. évi koncepciós perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, s ezzel a kommunisták kelet-európai egyházüldözésének  világszerte ismert politikai áldozatává  vált. 

1892. március 29-én Pehm József néven tisztviselői családban született a Vas megyei Csehimindszenten. Iskoláit Szombathelyen a premontrei gimnáziumban folytatta, majd 1915-ig a püspöki szemináriumban tanult, ahol Mikes János püspök szentelte pappá. Ezt követően a helyi főgimnáziumi hitoktató tanára lett. Politikai nézetei és magatartása miatt Mindszentyt 1919 februárjától a tanácsköztársaság bukásáig szülőfalujába internálták. 1919 októberében Zalaegerszegen kapott plébánosi kinevezést. 1921-től Zalában öt fíliát is vezetett, két évtizedes működése alatt a vármegyében plébániákat, templomokat hozott létre, nevéhez fűződik a Göcseji Múzeum alapítása is. 

1924-ben apáti, 1937-ben pápai legátusi címmel ruházták fel, majd a Teleki-kormány megbízásából a – Volksbunddal és nyilas szervezetekkel szemben szerveződő – Nemzetpolitikai Szolgálat dunántúli vezetését vette át. Mindszentyt 1944 márciusában nevezték ki a veszprémi egyházmegye élére, püspökként ő fogalmazta meg azt az 1944. október végi memorandumot, melyet más magyar egyházi vezetőkkel, például  Apor Vilmos győri püspökkel együtt a Szálasi-féle nyilas kormányzatnak címeztek. Mindszenty püspök elutasította a zsidótörvényeket: püspöki palotájában bújtatott  számos üldözöttet a nyilasuralom idején, és nem volt hajlandó Szálasi Ferenc hatalomátvétele alkalmából hálaadó misét celebrálni. 

Mindszentyt ellenséges magatartásáért a nyilasok 1944. november 26-án elfogták, Sopronkőhidán majd Sopron városában tartották fogva hazaárulás vádjával. Csak a nyilas hatalom bukása után, 1945 áprilisában térhetett vissza székhelyére. Miután Serédi Jusztinián esztergomi érsek cukorbetegségben elhunyt, XII. Pius pápa Mindszenty Józsefet nevezte ki érsekké. 1945. október 7-én iktatták be tisztségébe az új prímást. Hogy Mindszenty tisztségét megerősítse fokozódó egyházüldözések idején a szovjetek és a kommunisták nyomása alá kerülő országban, XII. Pius pápa  1946 februárjában bíborossá nevezte ki. A bíboros  érsek a kormányzati szándék ellenére keresztény-konzervatív szellemben kívánta folytatni munkáját, 1947-ben részt vett az ottawai nemzetközi katolikus kongresszuson, Magyarországon pedig meghirdette a Boldogasszony Évét. 

Miután 1945. augusztus 19-én a salzburgi érseknek köszönhetően hazakerült  az 1944 végén a nyilasok által külföldre vitt szent istváni Szent Jobb  ereklye, már 1945. augusztus 20-án körmenetben vitték végig a romos pesti utcákon. 1946-ban a bazilika környékén volt a körmenet. 1947-ben maga Mindszenty József bíboros vezette a Szent Jobb körmenetet a bazilikától a Hősök teréig, amelyen  közel félmillió ember vett részt.  Aktivitásával aztán kivívta a kommunista párt ellenszenvét. 

1948. december 26-án a kommunista hatóságok hazaárulás és valutaüzérkedés vádjával őrizetbe vették őrizetbe és a Belügyminisztérium  Államvédelmi Osztályának (ÁVO)  hírhedt székhelyére, az Andrássy út 60. alá hurcolták. Az eljárás során a püspököt kínvallatásnak vetették alá, pszichotróp szerek segítségével beismertették vele, hogy árulást követett el a háború utáni magyar kormányok ellen, és részt vett a harmadik világháború kirobbanását előkészítő összeesküvésben, továbbá, hogy szerepet játszott a Szent Korona nyugatra menekítésében, azzal a céllal, hogy Habsburg Ottót koronázzák meg magyar királlyá. A nyilvánvalóan hamis vádakra épülő kirakatper felháborította az egész keresztény világot, XII. Pius kiátkozta a perben közreműködőket, de így sem tudta megakadályozni, hogy Mindszentyt 1949 februárjában életfogytiglani börtönre ítéljék, amit 1955-ben baranyai, majd nógrádi házi őrizettel váltottak fel. Miután 1956. október 23-án kitört a forradalom, a hercegprímást Pálinkás-Pallavicini őrgróf kiszabadította és Budapestre vitte. 

Mindszenty 1956. november 2-án megáldotta a forradalmi tömeget, majd november 4-én Tildy Zoltánnak, a Nagy Imre miniszterelnök helyettesének, a kormány államiniszterének a hívására bement az országházba. Ezen a napon azonban a szovjetek megkezdték Budapest megszállását. A szovjet hatóságok az érseket a rendszer kiemelt ellenségeként kezelte, ezért Nagy Imre tanácsára Mindszenty az országházhoz közeli amerikai nagykövetségre menekült, ahol – egyedüli politikai menekültként – végül befogadták őt. 

Ezt követően a prímás 1971-ig a nagykövetség falai között élt, és bár a Vatikán megpróbálta őt kimenekíteni az országból, Mindszenty nem volt hajlandó távozni addig, amíg garanciát nem kap arra, hogy hívei elnyerik lelkiismereti szabadságukat. Végül Kádár János és VI. Pál 1971-ben megegyezett, s ennek alapján Mindszenty a Vatikánba távozhatott. A Vatikán és Nixon amerikai elnök megegyezése alapján 1971. szeptember 18-án a magyar hatóságok egyetértésével vatikáni diplomata-útlevéllel hagyta el az országot. Előbb Rómába, majd onnan Bécsbe költözött. A kádári egyezség alapján nem lett volna szabad beszélnie magyarországi élményeiről, le kellett volna mondania posztjáról és a pápai állam területén kellett volna maradnia. Mindszenty végül nem tartotta be ezeket a feltételeket, érsek maradt és hamarosan a bécsi Pázmáneumba költözött, élete hátralévő évei során pedig bejárta a világot, a keresztény és nemzeti szellemet erősítve az emigráns magyarok körében. 

Miután 1974-ben Mindszenty betöltötte 82. életévét, VI. Pál pápa kihirdette az esztergomi érseki szék megüresedését, amivel a Bécsben tartózkodó bíboros megszűnt esztergomi érseknek lenni. Ő azonban azt az álláspontot képviselte, hogy a pápai döntést követően továbbra is ő maradt Magyarország prímása. VI. Pál ezzel elvben teljesítette a kommunista kormányzatnak tett ígéretét és felmentette  a prímást, de annak haláláig nem nevezett ki új esztergomi érseket. Mindszenty bíboros, aki a diktatórikus rezsimek elleni küzdelmével, szenvedéseivel és kitartásával nem csak Magyarország, de az egész világ tiszteletét és megbecsülését elnyerte, utazásaiban kimerülve, betegségektől gyötörten 1975. május 6-án hunyt el az Irgalmasok bécsi kórházában.  Végakaratának megfelelően – Magyarország teljes felszabadulásáig, ideiglenesen – Mariazellben temették el. Végrendeletében hazaszállításáról ez állt: "Amikor Mária és Szent István országa felett lenyugszik a moszkvai hitetlenség csillaga, holttestemet vigyék az esztergomi bazilika kriptájába."

 A bíborost 1990. március 14-én rehabilitálták:  az Országgyűlés kimondta ki, hogy Mindszenty és sorstársai koncepciós per áldozatai voltak. 1990. október 1-jén a végrendelet végrehajtója, a Mindszenty Alapítvány is úgy látta, hogy teljesültek a hazaszállítás feltételei, és 1991. május 4-ére tűzték ki az újratemetés időpontját.

1991. május 3-án a hamvakat ünnepélyes egyházi, világi és társadalmi szertartás keretében átadták át a magyar egyházi és állami hatóságoknak. Az ünnepségen részt vett többek között Hans Groer bíboros, bécsi érsek, Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek,  Jeszenszky Géza magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter,  Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter.  A gyászmenetet az út menti magyar településeken és Esztergomban ezrek köszöntötték. 1991. május 4-én az esztergomi bazilikában ünnepélyes gyászmise és világi megemlékezések közepette helyezték végső nyughelyre Mindszenty József bíboros, hercegprímás hamvait. A gyászmisén megjelent  Szabad György, az Országgyűlés elnöke és Antall József miniszterelnök és kormányának több minisztere.  A szertartáson Antall József kijelentette: "Most, amikor búcsúzunk Mindszenty Józseftől, amikor egy ország búcsúztatja nagy fiát, aki visszatért az ősi érsekség székhelyére, el kell, hogy némuljanak végre a kicsinyes viták. Mindszenty József hazatérése ehhez az átalakuláshoz, megújhodáshoz adjon erő." Mindszenty hercegprímás hamvait az esztergomi bazilikában, a prímások sírkápolnájában helyezték végső nyugalomra. A sírkamra   márványtábláján a következő jelmondat olvasható: "Az élet megalázta - a halál felmagasztalta."