Lajka a világűrben

Szerző: Tarján M. Tamás

„Eszébe juttatta Lajkát, a kutyát, és az ember által készített műholdat, ahogy az a sötétségen keresztül, hangtalanul repül a külső világűr felé. A kutya szemei pedig kifelé bámulnak az aprócska ablakon. Az űr végtelen magányában Lajka vajon mire figyelhetett?”
(Részlet Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském! című regényéből)

1957. november 3-án lőtték fel Bajkonurból a szovjet Szputnyik–2 műholdat, melynek fémgyomrában az első élőlény, egy Lajka nevű kutya is kijutott a világűrbe. A történelmi jelentőségű kísérlet, mely az űrutazás élő szervezetekre gyakorolt hatását volt hivatott megismerni, az eb korai halála miatt ugyan nem járt teljes sikerrel, Lajka azonban így is a földkerekség egyik leghíresebb állata lett. 

Az 1957. november 3-án startoló Szputnyik–2-es utasa valószínűleg még gondtalanul kóborolt Moszkva utcáin, amikor a Szputnyik–1 október 4-i, világtörténelmi jelentőségű útja során meghódította a világűrt. A Nemzetközi Geofizikai Év jegyében kibontakozó szovjet–amerikai űrverseny első „futamát” ezzel a sikerrel a szocialista nagyhatalom nyerte meg, Hrucsov pártfőtitkár nyomására pedig azonnal meg is kezdte a felkészülést a másodikra, amelynek célja már egy élőlény kozmoszba juttatása volt. Miután a szovjet vezető már november 7-ére, az októberi szocialista forradalom 40. évfordulójára „eredményt” akart, a Szergej Koroljov vezette kutatógárdának mindössze 4 hét állt rendelkezésére ahhoz, hogy megépítsen egy 4 méter magas és 2 méter átmérőjű űrkapszulát, mely később a Szputnyik–2-es nevet kapta. A tervezők végül megfeleltek a Hruscsov által támasztott0 irreális határidőnek, ami ugyancsak tiszteletre méltó teljesítmény volt, hiszen néhány hét alatt – a kozmoszbéli utazó számára – többek között oxigéngenerátort, hőmérséklet-szabályozó rendszert, valamint élelmiszer-adagoló berendezést is készítettek.

Időközben természetesen a kutatóknak azzal a dilemmával is szembe kellett nézniük, hogy milyen élőlényt küldjenek a világűrbe? Miután a Szputnyik–2-esnek nem volt leszálló egysége, az asztronautára biztos halál várt, ezért Koroljovék a kísérletre nem egy embert, hanem egy kutyát választottak ki; úgy gondolták ugyanis, hogy az emlősállat reakcióiból következtetni lehet majd arra, hogy az emberi szervezet miként reagál a fellövésre, illetve a súlytalanság állapotára. Lajka, aki egy nőstény terrier keverék volt, a döntés pillanatában már Moszkva egyik sintértelepén vendégeskedett, október közepén pedig – számos másik állat, köztük a végső fázisig eljutó Muska és Albina mellett – a Szputnyik–2-program kísérleti alanya lett. A négylábúak körülbelül 20 napos kiképzésben részesültek, amely során a fellövést szimuláló centrifugatesztek mellett fokozatosan beszűkítették mozgásterüket, hogy megszokják az űrkabin majdani viszonyait. Ezeket a megpróbáltatásokat Lajka viselte jobban, így október hónap végén őt választották ki a történelmi, egyben végzetes utazásra. Az ebet már 3 nappal a start előtt, október 31-én beköltöztették a kapszulába, 1957. november 3-án pedig egy, a Szputnyik–1-nél is alkalmazott R–7-es hordozórakétával feljuttatták a világűrbe.

A fellövés sikerrel járt, és a hivatalos verzió szerint Lajka további sorsa is a terv szerint alakult, vagyis az állat 10 napot élt az űrben, mígnem az ételébe kevert méregtől, a lehetőségekhez képest humánus módon, befejezte életét. 2002-ben Dimitrij Malasenkov nyomán fény derült a Szputnyik–2 utasának igaz történetére, az orosz tudós ugyanis beismerte, hogy Lajka a telemetrikus műszerek tanúsága szerint néhány óra után elpusztult. Malasenkov szerint az eb vélhetően a felszállás okozta stressz, illetve az űrkapszula felmelegedése miatt vesztette életét. Ebből persze azt a következtetést is levonhatnánk, hogy a világtörténelmi jelentőségűnek beharangozott út valójában kudarccal végződött, ez a sommás ítélet azonban nem felelne meg a valóságnak, ugyanis Koroljovék a Lajkáról érkező adatok nyomán így is meggyőződhettek arról, hogy a földi élőlények szervezete képes elviselni a világűr viszonyait, és kibírja a súlytalanság állapotát.

Ezzel a felfedezéssel gyakorlatilag megnyílt az út az űrrepülő program előtt, amely négy éven belül az első embert, Jurij Gagarint is eljuttatta a kozmoszba. Lajka érdemei tehát vitathatatlanok, nem véletlen, hogy az eb később a szovjet űrhajózás egyik ikonja lett, fél évszázad múltán pedig felkészítése helyén szobrot is állítottak tiszteletére. A Szputnyik–2-es, a világhírű kutya gigantikus koporsója egyébként összesen 162 napig, 1958. április 14-ig keringett a Föld körül, majd visszazuhant a bolygóra, és elégett az atmoszférában.

Bár Lajka szerepe mellett némiképp elhomályosul, a Szputnyik–2-es útjához egy másik felfedezés, a Van Allen sugárzási öv érzékelése is fűződik, igaz, annak jelentőségét végül az amerikai Explorer-műholdak adatai nyomán ismerte fel a tudományos világ.