Bevezetik a lottót Magyarországon

Szerző: Tarján M. Tamás

1957. január 17-én bízta meg Kossa István pénzügyminiszter az Országos Takarékpénztárat a lottó megszervezésével, ami az állami bevételek növelése és a lakosság hangulatának javítása érdekében került bevezetésre. A genovai eredetű sorsjáték rövid időn belül az egész országot meghódította, az első szerencsés játékos, Ring Sándorné mesés nyereménye pedig a későbbiekben külön motivációt adott a sanyarú hétköznapokból kitörést kereső lottózók számára.

 A sorsjáték vélhetően egyidős az emberiséggel: már az ókori Hellászban is fekete és fehér golyók kihúzásával döntöttek a poliszok fontosabb ügyeiről – a szalamiszi ütközet előtt például az összes görög harcos és tengerész helyét így jelölték ki –, később pedig a vitás ügyekben a rómaiak is előszeretettel fordultak Fortunához. Ugyanitt, a gazdag polgárok fényűző lakomáin terjedt el az a szokás, hogy a házigazda az est során értékes ajándékokat sorsolt ki vendégei között – tehát egyfajta „tombolát” szervezett –, Augustus (ur. Kr. e. 27-Kr. u. 14) pedig már sorsjegyeket árusíttatott Róma lakosainak a város felújítási munkáinak finanszírozása érdekében.

A Magyarországon lottó néven ismert játék közvetlenül a kora újkori Itáliához, a Genovai Köztársasághoz kötődik a legszorosabban, mivel az 1957-ben bevezetett „ötös lottó” a városállamban kialakult szabályokat alkalmazta. Ez a sorsolási módszer onnan eredt, hogy a kereskedővárost irányító képviselő-testületbe minden esztendőben 5 új tagot emeltek be, akiket 90 jelölt közül választottak ki; a genovaiak pedig, akik legalább olyan szenvedélyesen szerettek fogadni, mint az angolok, évről évre „megtették tétjeiket” a győztesekre, és minél több képviselőt találtak el, annál több pénzt, vagy ajándékot nyertek egy közös alapból. Az egyre népszerűbbé váló játék 1620-ban, Benedetto Gentile szenátornak köszönhetően intézményes formát nyert, majd hódító útra indult Európában: a pápák és az egyházi vezetők által gyakran bírált lottó az itáliai városállamok után 1751-ben a Habsburg Birodalomba, majd 1763-ban Poroszországba is bebocsátást nyert, de gyorsan elterjedt Párizsban, Brüsszelben és a függetlenségükért harcoló amerikai gyarmatokon is. A Habsburg területeken Mária Terézia (ur. 1740-1780) állami monopóliummá nyilvánította és bérletbe adta a lottójátékot, a növekvő bevételek azonban arra sarkallták II. Józsefet (ur. 1780-1790), hogy 1787-től a szelvények eladásából származó összes bevételt az államnak biztosítsa.

Magyarországon 1763-ban Budán és Pozsonyban jelent meg a lottó, majd 1770-ben Erdélybe is megérkezett a nálunk „lutri” néven ismertté váló szerencsejáték. A II. József után teljesen állami kézbe kerülő országos játékhálózatot pedig a sorsjegyek árusítását magukra vállaló gabonakereskedők, kocsmárosok és lókupecek működtették. Miután hazánkban a lottó „osztrák módiként” terjedt el, és a fogadási esélyek relatíve kisebbek voltak, a szerencsejátékból származó állami haszon hosszú ideig nem közelítette meg az örökös tartományokban beszedett hatalmas pénzösszegeket, a kiegyezés után azonban Magyarország is „felzárkózott” a birodalom más területeihez.

Később a parlamenti padsorok közül és a szociáldemokrata pártból mind többen kritizálták a lutrit a közerkölcsökre gyakorolt káros hatása miatt, így 1897-ben törvény rendelkezett az osztálysorsjáték bevezetéséről, ami a Horthy-korszak végéig csábította a mesés pénznyereményre váró játékosokat. A második világháború után, 1947-ben a sporteredményekre vonatkozó totó terjedt el Magyarországon. Noha már 1956 nyarán tervezték a lottó hazai bevezetését, a forradalom miatt erre mégsem került sor. Végül a Kádár János vezette kormányzat az állami bevételek növelése, és nem mellesleg hangulatjavító intézkedésként indította útjára a hazai lottózást. A Kossa István pénzügyminiszter által jegyzett 1957. január 17-én kiadott rendelet (4/1957. P.M. sz. r.) rögzítette a játék menetét, így február 13-án megkezdődhetett a szelvények árusítása, március 7-én pedig már az első hivatalos húzást is megtartották.

A pénzügyminiszteri rendelet a tiszta genovai rendszert vezette be Magyarországon, vagyis 90 számból ötöt kellett megtippelni, két találattól pedig a nyeremény már garantált volt. Az 1960-as évektől 1991-ig a pénznyereményen kívül havonta tárgynyeremény-sorsolást is tartottak. Ezek keretében a szerencsések akár lakáshoz is juthattak, amely az akkori hiánygazdaság időszakában rendkívül nagy horderővel bírt. Az ún. lottóházak lakásain kívül 1962-ben kezdték meg a balatonalmádi Lottó-telep építését, ahol 1965-re 44 nyaraló kapott helyet, egyenként kb. 30 négyzetméter alapterülettel. Természetesen az ingatlan jelentette a csúcsot, de sokféle egyéb tárgynyereményt is kisorsoltak mint például gépkocsit, háztartási eszközöket, de akár egy fél disznót is lehetett nyerni. Ezek az álmok pedig mindösszesen 3 forint 30 fillérért válhattak valóra.

Az első nyertes, a családi számokkal játszó Ring Sándorné hat hét után mintegy 855 000 forinttal gazdagodott, míg 1959-ben 1 millió, 1964-ben 2 millió forint fölé kúszott a várható nyeremény értéke, napjainkban pedig már milliárdos összeggel kecsegteti a játékosokat. Az ötös lottó 1957 után több évtizeden keresztül monopóliumot élvezett a magyarországi szerencsejátékok terén; a végnapjait élő szocialista kormányzat csak 1988-ban határozott a hasonló elven működő hatos lottó bevezetéséről, a rendszerváltás után pedig lassan a nyugaton népszerű kenó, és számos más, különféle szabályok szerint működő sorsjáték is meghódította hazánkat.