Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter rejtélyes halála

Szerző: Szarka László

„Csehszlovák miniszterként mentem Moszkvába, és Sztálin szolgájaként tértem vissza."
(Jan Masaryk)

1948. március 10-én találtak rá Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter holttestére, aki a hivatalos vizsgálat szerint fürdőszobájából kiugorva vetett véget életének. Masaryk öngyilkosságának hírét a közvélemény és a nyugati média természetesen gyanúval fogadta, de az azóta többször is elrendelt vizsgálatok ellenére ma sem lehet tudni pontosan, mi vezetett a politikus halálához. 

Jan Masaryk 1886-ban, Prágában látta meg a napvilágot. Édesapja a híres professzor és politikus, Tomáš Garrigue Masaryk volt, aki az első világháború idején a párizsi székhelyű Csehszlovák Nemzeti Tanács alapítójaként Edvard Benešel és a szlovák Milan Rastislav Štefánikkal el tudta érni azt, hogy az antant hatalmak és az Egyesült Államok háborús céljaik közé a csehszlovák állam létrehozását is beiktatták. Az emigrációból 1918 végén hazatérve köztársasági elnökké választották. 

Jan fia fiatalon hosszú időt töltött Amerikában, egyrészt édesanyja, Charlotte Garrigue családjánál, másrészt édesapja befolyásos amerikai ismerőseinek gondozásában. 1913-ban azonban hazatért Prágába, és a Monarchia seregében az egyik utánpótlást biztosító fogatos ezrednél, harci cselekmények nélül szolgálta végig az első világháborút annak galíciai és olaszországi frontjai közelében. 1918 után Csehszlovákia képviseletében - az Egyesült Államokban diplomáciai ügyvivőként, illetve Londonban nagykövetként tevékenykedett, s végig szoros kapcsolatban állt Beneš külügyminiszterrel. Jan Masaryk az Első Köztársaság végéhez és Beneš lemondásához vezető 1938-as müncheni döntés után Londonba emigrált, ahol külügyminiszterként vett részt a világháború alatt Beneš vezetésével létrejött csehszlovákl emigráns kormányban. 

1945 tavaszán Moszkván keresztül Benešsel együtt hazatért Csehszlovákiába és az 1945. április 5-én Kassán megalakult kormányban is kapta meg a külügyminiszteri tárcát. Országa delegációját vezetve részt vett a párizsi békekonferencián. Végig arra törekedett, hogy a nyugati szövetségesekkel és a szovjetekkel egyaránt kiegyensúlyozott kapcsolatai  legyenek a harmadik Csehszlovák Köztársaságnak. Sikerült mérsékelnie Moszkva befolyását a köztársaság belügyeiben. 1947-ben azonban tévesen ítélte meg döntési szabadságát, amikor ugyanis kinyilvánította szándékát a Marshall-tervben keretei közt felajánlott segély elfogadására: ezzel kivívta maga ellen Sztálin haragját és moszkvai tárgyalásai idején szembesült azzal, hogy országa a térség többi országával azonos módon egyre nagyobb mértékben függővé vált Moszkva befolyásától és döntéseitől. Erre utal a mottóbban idézet megállapítása, amely az 1947. júliusi moszkvai tárgyalások után baráti körben állítólag elhangzott.

Jan Masaryk mindazonáltal a jövőben is megtarthatta székét, amit a kortársak és az utókor meglehetősen vegyesen ítéltek meg: egyesek szerint a külügyminiszter nem-kommunista politikusként bátran vállalta véleményét, és igyekezett szembeszállni a szélsőbaloldal diktatórikus törekvéseivel, míg mások megalkuvónak, gyávának bélyegezték Masarykot. Annyi azonban bizonyos, hogy 1947 során a hagyományosan mérsékelt csehszlovák politikai életben – ahol a kommunisták a két világháború között is legálisan tevékenykedhettek - a hidegháborús helyzet fokozódásával párhuzamosan egyre nőtt a feszültség. Egyébiránt a belügyminisztériumot és a rendvédelmi hatóságokat már az 1945-ben Kassán létrejött koalíciós kormány keretei között is Csehszlovákiában is a kommunisták kapták. 1947-ben azután a Kommunista Pártot vezető Klement Gottwaldékat Moszkvából arra utasították,  hogy fokozzák erőfeszítéseiket a parlamentáris rendszer lebontására. 1948 februárjában Václav Nosek belügyminiszter nyíltan a kommunisták irányítása alá helyezte a rendőrséget, akik támogatóik mozgósításával - képletesen szólva - túszul ejtették koalíciós társaikat, így tiltakozásul 12 miniszter távozott a kormányból. 

Masaryk - akit emiatt később rengetegen bíráltak - nem csatlakozott a tiltakozókhoz, akik abban reménykedtek, hogy lemondásuk után Beneš elnök új választást ír majd ki, ott pedig az egyre agresszívabb kommunistákat sikerül demokratikus eszközökkel visszaszorítani. Ezek a várakozások végül nem teljesültek, ugyanis Gottwaldék magát a köztársasági elnököt is eredményesen zsarolták egy polgárháború, vagy a Vörös Hadsereg intervenciójának rémképével. Emiatt február 25-én a hatalmas prágai kommunista tüntetések hatására Beneš beleegyezett a polgári politikusok nélküli kormányalakításba. Jan Masaryk külügyminiszterként egyre jobban elszigetelődött, bár a kommunista puccs után még élesen tiltakozott a diktatórikus hatalomgyakorlás ellen. 

Klement Gottwald második kormányalakítása után körülbelül két héttel, 1948. március 10-én aztán Masarykot holtan találták lakása ablaka alatt. A hivatalos vizsgálat öngyilkosságnak állította be a külügyminiszter halálát, ezt a verziót azonban sem a csehszlovák közvélemény, sem pedig a nyugati média nem fogadta el. Masaryk elhunyta után nem sokkal elterjedt a hír, hogy valójában a szovjet titkosszolgálat végzett a Gottwald-kormány egyetlen nem kommunista miniszterével.

Az amerikai külügyminisztérium már régebb óta hozzáférhető korabeli iratanyaga, benne a prágai követség jelentései mindenesetre azt jelzik, hogy Washingtonban a február 25-i kommunista puccsot követően egyre többen aggódtak a csehszlovákiai politikai helyzet miatt. Jóllehet Steinhardt prágai nagykövet 1948 elején szabadságát töltötte Amerikában, s ezért John Bruins ügyvivő figyelmeztette az amerikai külügyi vezetést, hogy drámai fordulat volt készülőben. A titkosított diplomáciai jelentésekből kiderül, hogy a kommunisták egyre agresszívabb kampányt folytattak az 1948 május elején esedékes  csehszlovákiai parlamenti választás kampányában. A Gottwald által levezényelt prágai puccsal hatalomra került kommunisták hatalmas dezinformációs kampány folytattak. A legfontosabb minisztériumokat, a tömegkommunikációs eszközöket és a gyárakat fegyveres, kommunista szimpatizánsok irányították, az ellenzékiek pedig vagy emigráltak, vagy visszavonulta a közéletből. 

A hivatalába február végén visszatért Steinhardt nagykövet így tudósított a Masarykkal való utolsó találkozásáról: “… Masaryk könnyekkel a szemében próbálta igazolni, miért marad a kormányban, amelyről őszintén elismerte, hogy a kommunisták átvették az irányítást. Azt mondta, hogy már körülbelül 250 embert „mentett meg”, és utalt arra, hogy a kormányban való maradásra vonatkozó döntését, ahogy ő fogalmazott, „ideiglenesen” az a halvány remény ösztönözte, hogy rövid időre enyhítheti a kommunisták kegyetlenségének hatását, és talán segíthet másoknak elhagyni az országot.” Az 1948. március 10-én bekövetkezett tragédiáról küldött aznapi jelentésében azonban Steinhardt nagykövet is csak spekulálni tudott. “Nehéz elkerülni azt a következtetést, hogy Masaryk ma reggeli öngyilkossága összefüggésben állhat azzal a beszélgetéssel, amelyet tegnap Benešsel folytatott. Valószínűnek tűnik, hogy Masaryk tegnapig reménykedett abban, hogy Beneš kidolgozott egy tervet vagy cselekvési irányvonalat, amely lehetővé tette volna Masaryk számára, hogy megőrizze önbecsülését. Figyelembe véve a megbízható forrásokból származó jelentéseket, miszerint Beneš tegnap elhatározta, hogy lemond, valószínűleg Masaryk ekkor nem látott más kiutat, mint hogy véget vessen az életének.”

Tény, hogy az 1948. tavaszi prágai kommunista hatalomátvétel és annak annak  csehszlovákiai következményei egyértelművé tették a nyugati hatalmak és az Egyesült Államok számára, hogy Közép-Európában milyen erőkkel álltak szemben. Masaryk haláláról a teljes igazságot azonban csak akkor fogjuk talán megtudni, ha az üggyel kapcsolatos korabeli releváns szovjet forrásokhoz is sikerül hozzájutni. Mindenesetre a rejtélyes ügy 2021-ben lezárt ötödik cseh rendőrségi kivizsgálása eredménytelenül zárult. Így ma is vannak hívei mind a három feltételezésnek. Sok jel utal arra, hogy a szerencsétlen sorsú politikus maga vetett véget életének. Elképzelhető azonban, hogy az ismeretlen támadói elől menekülni próbáló Masaryk véletlenül esett le a Külügyminisztériumban  berendezett lakása fürdőszobájának az ablakából. Mint ahogy az sem zárható ki egyértelműen – és a fennmaradt  bizonyítékok alapján ma újra egyre többen erre gyanakszanak –, hogy a kiélezett belpolitikai helyzetben a csehszlovák külügyminiszter ismeretlen ügynökök támadásának lett az áldozata.