Megkezdődik Nagy-Britannia terrorbombázása

Szerző: Tarján M. Tamás

1940. szeptember 7-én lépett új szakaszába az angliai csata, miután a Luftwaffe repülőgépei terrorbombázást hajtottak végre számos szigetországi civil célpont ellen. A legalább húszezer áldozatot követelő bombázással ugyanakkor Hitler nem érte el célját, ugyanis képtelen volt térdre kényszeríteni Nagy-Britanniát, ráadásul a taktikaváltással saját győzelmi esélyeit csökkentette. 

Az 1940-es nyugat-európai villámháború során Franciaország mindössze két hónap alatt összeomlott a német támadás súlya alatt, így a kontinentális Európa nagy része egy csapásra Németország uralma alá került. 

A következő lépcsőfok Nagy-Britannia háborúból való kiütése lett volna. 1940 júliusában készült el a Seelöwe (Oroszlánfóka) hadművelet tervei, mely szerint Németországnak először légifölényt kellett volna szereznie Anglia felett, a Royal Air Force és a haditengerészet kiiktatását követően pedig megindulhatott volna a szárazföldi támadás a La Manche-csatornán keresztül.

Kezdetben a német Junkers Ju 87-es bombázók, ismertebb nevükön a „Stukák” akkora veszteségeket okoztak a brit flottának, hogy az Admiralitás hamarosan leállította a csatorna forgalmát. A Royal Air Force defenzívába szorult. A német Messerschmidtek, illetve a brit Spitfire és Hurricane vadászgépek hamarosan már Anglia egén ütköztek meg. A németeknek először még nem állt szándékában a civil lakosság bombázása, sőt, Hitler augusztus elején éppen olyan direktívát adott ki, mely határozottan óvta a légierő tagjait polgári célpontok támadásától. A Luftwaffe legfőbb célja a radarok kiiktatása és a Royal Air Force térdre kényszerítése volt. 

A támadások következtében Nagy-Britannia igencsak nehéz helyzetbe került: több repülőterük is súlyosan megsérült, illetve egyre inkább kezdek kifogyni a pilótákból is. Igaz, a sikereknek hatalmas ára volt német részről ugyancsak: ha egy brit repülőgép lezuhant, annak pilótája - amennyiben sikerült időben kiugrania a gépből - már aznap újra az égbe emelkedhetett, addig egy német pilótának ehhez hasonló esetben már csak a hadifogság jutott.

A katonai bázisok támadása közben a németek – többnyire tévedésből, vagy pedig a bombázások pontatlanságából eredően – polgári célpontokat is eltaláltak; augusztus 23-án az egyik német bombázó – véletlenül – a londoni Harrow lakónegyed felett oldotta ki bombáit, mire a britek erre válaszul éjszakai légitámadást hajtottak végre Berlin ellen. Hitlert olyannyira felbőszítette a bombázás, hogy szeptember elején visszavonta az augusztus 1-jén kiadott direktíváját, és e hónap 4-én nyílvánosan megüzente, hogy Anglia nagyvárosait leradírozza a föld színéről. 

Három nappal később aztán - szeptember 7-én - a Luftwaffe gépei megindultak Anglia ellen, és a terrorbombázás első napján összesen 337 tonna robbanóanyagot dobtak le Londonra. Az elkövetkező hetekben tomboló, a „Blitz” néven elhíresült légiháború több mint 20 000 civil áldozatot követelt, a briteket azonban nem sikerült megtörni. Hosszú távon ráadásul a stratégiaváltás kedvezőtlen eredményeket hozott a németek számára, mivel a civil célpontok elleni légitámadásokkal megszűnt a Royal Air Force-ra gyakorolt nyomás, így a brit légierőnek lehetősége nyílt az erőgyűjtésre, miközben pedig a németeknek egyre nagyobb veszteségeket könyvelhettek el. A Luftwaffe 1940 októberének legvégén hagyott fel a nappali bombázással, az “Angliai csata” befejeztét is ide szokás kötni.

A civil célpontok elleni támadásokat követően a szövetségesek úgy gondolták, hogy a németek tettei jogot teremtettek a megtorlásra. A bosszúra szomjazó pilóták a későbbiekben immáron egész városokat töröltek el a föld színéről.