„A láthatatlan halál”
21 perc olvasásChurchillt nevezik ki Nagy-Britannia miniszterelnökévé
Szerző: Tarján M. Tamás
1940. május 10-én foglalta el a miniszterelnöki széket Sir Winston Leonard Spencer Churchill, a második világháborús brit politikát meghatározó államférfi.
A hadi tapasztalatokkal is rendelkező Churchill – például az Admiralitás Első Lordja, majd ezredparancsnok volt Franciaországban az első világháború idején – a század eleje óta a brit közélet egyik legjelentősebb alakja volt, aki már 1934 óta a brit hadsereg megerősítését, illetve a háborúra való felkészülést sürgette. A politikus élesen szembehelyezkedett Neville Chamberlain kormányfő megbékélési politikájával, aki úgy vélte, Adolf Hitler német diktátornak tett engedményeivel sikerül megőriznie az európai békét. Churchill ezzel szemben becstelen tettnek nyilvánította a müncheni konferencián kötött alkut, mely Csehszlovákia feldarabolásával demonstrálta, hogy a britek és a franciák nem képesek többé befolyásuk érvényesítésére Közép-Európában. Hitler 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot, s egy eredménytelen ultimátum után Nagy-Britannia hadat üzent a náci Németországnak. Franciaországgal együtt azonban kivárt, az úgynevezett „furcsa háború” során tétlenül figyelve keleti szövetségese bukását.
Németország 1940. április 9-én kezdte meg Dánia és Norvégia lerohanását. Az újabb megalázó kudarc megbuktatta Chamberlaint a Konzervatív Párton belül is, ezért május 10-én leköszönt hivataláról. Beszédes véletlen, hogy éppen ezen a napon kezdődött a Benelux Államok és Franciaország elleni német villámháború. Chamberlain maga ajánlotta VI. György királynak (ur. 1936-1952) Churchillt, aki elfoglalva a miniszterelnöki széket, híres bemutatkozó beszédében nem ígért mást, csak „vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket” a britek számára. Az új kormányfő nem is szolgálhatott jó hírekkel, ugyanis Franciaország 1940 júniusában a német támadások súlya alatt összeomlott. Angliának egy invázió veszélyével – ez volt az ún. Oroszlánfóka-hadművelet –, majd július 10. után a légibombázások borzalmaival is szembe kellett néznie, ám a két világháború között kifejlesztett rádiólokátor-rendszer, és Hitler hibás taktikaváltásának köszönhetően (a németek a nagyvárosok terrorbombázásába kezdtek) az 1940 novemberéig zajló légicsata a védők győzelmét hozta.
Churchill a világháború során egyszer sem volt hajlandó kompromisszumot kötni a nácikkal és személyes érzelmeitől függetlenül támogatta a Németország ellen harcolókat. Miután Hitler 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, harcos antikommunista volta ellenére Churchill Sztálin mellé állt, saját országának tartalékaival és az amerikaiakkal kötött kölcsönbérleti szerződés révén életmentő utánpótlást nyújtva az 1941 végére válságos helyzetbe kerülő Szovjetunió számára. A brit kormányfő a tengelyhatalmak elleni szövetség legelszántabb és legaktívabb tagja volt. A háború évei alatt több, mint százezer kilométert utazott azért, hogy a szövetségesek vezetőit közös platformra hozza a háború megnyerése érdekében. Churchill ragaszkodott a legjobban ahhoz, hogy a háborút a náci Németország végső bukásáig kell vívni, a kairói, teheráni és jaltai konferenciákon pedig döntő szava volt a győzelem utáni rendezésben is, mely a kivívott diadal ellenére a brit nagyhatalmi státusznak és Churchill első miniszterelnökségének is véget vetett.