Elhunyt Howard Carter, a Tutankhamon sír felfedezője

Szerző: Antalffy Péter

Howard Carter 1874-ben született az angliai Kensingtonban, Samuel John Carter festő és Martha Joyce Sands legkisebb, tizenegyedik gyermekeként. Miután három bátyja is gyerekkorában elhunyt, illetve a kis Howard ugyancsak gyakran volt beteg, ezért a szülők a norfolki Swaffhambe költöztek, ahol nővér is vigyázott rá.

Testvéreihez hasonlóan ő is örökölte apja művészi érzékét. Egyiptomba először rajzolói-festői készsége miatt került. Ugyan kevés formális oktatásban részesült – állítása szerint tizenöt évesen már dolgozott is – de éppen a közelben volt hozzá a híres Thyssen-Amherst régiséggyűjtemény, amelyben eredeti ókori egyiptomi leleteket is látott. Nemcsak a mai napig híres kollekciót létrehozó William Amhurst báró, hanem lánya, Lady Mary Rothes Margaret Amherst is rajongott az ókori Egyiptomért és a művészetekért. Az ifjú Howard Carter első megbízását is tőlük kapta. A bárói család egyik barátja, Percy E. Newberry épen Egyiptomban folytatott ásatásokat és szüksége volt a sírfestmények, feliratok és leletek pontos dokumentálásához tehetséges rajzolókra. (Ez a hagyomány később is része maradt az egyiptológiai publikációknak, még a színes fényképezés elterjedése után is.)

Az Amherst támogatásnak köszönhetően az akkor még alig 17 éves Cartert ásatási rajzoló-asszisztensként Egyiptomba küldte a brit kutatásokat összefogó Egypt Exploration Fund. 1892-ben viszont már a brit régészet és egyiptológia egyik legfontosabb alakja, Flinders Petrie mellett dolgozhatott a Tutankhamon apja által alapított Ahetaten város feltárásán. 1894 után öt éven keresztül a svájci Éduard Naville vezette expedíció tagjaként a Deir el-Bahariban található Hatsepszut templom falképeit örökítette meg.

Munkájának minősége felkeltette az Egyiptomi Régiségvédelmi Hivatal (Service des Antiquités d'Egypte) igazgatójának, Gaston Masperonak a figyelmét is, aki 1899-ben kinevezte Cartert Felső Egyiptom régészeti inspektorává. 1904-ig ő felügyelte a Királyok Völgyében zajló, szinte minden évben új írt feltáró amerikai ásatásokat is. Ezekben az években kezdett először saját kutatásokba, és ekkor akadt a 18. dinasztia fáraóinak emlékeire, köztük IV. Thotmesz sírjára is.

Magányos és nehezen idomuló alkata – amely a módszeres és kitartó kutatómunkához hozzájárult – azonban több konfliktusba is sodorta. Előbb Luxorban veszett össze helyiekkel lelet-lopási ügyben, majd miután áthelyezték Kairó környékére Alsó-Egyiptom inspektorának, turistákkal került konfliktusba. Részeg franciák randalíroztak a Szakkara temetőjében, és ő a helyi őrséget felhatalmazta, hogy a műemlékek védelmében lépjenek fel ellenük. A sajtóban is megjelent ügyben Carter nem volt hajlandó bocsánatkérésre, ezért végül felmondott régészeti felügyelői állásából.

Egy ideig festőként, szabadúszó régészeti rajzolóként és alkalmi műkincskereskedőként élt, amíg 1907-ben egykori főnöke, Gaston Maspero révén be nem mutatták az Egyiptomba érkezett angol arisztokratának, George Herbertnek, aki éppen ásatásokat kívánt finanszírozni. A találkozásból élethosszig tartó együttműködés lett. 1914-ben megkapták a hivatalos engedélyt, hogy a Királyok Völgyében is ásatást indíthatnak. Mivel Howard Carter jól ismerte a terepet és a korábbi felfedezéseket, az volt a meggyőződése, hogy egy pár töredékről ismert királynév, az ő írásmódjában Tut.Ankh.Amen végső nyughelye még ismeretlen. A kutatásokat azonban megszakította az I. világháború, így 1917-ig az ásatások szüneteltek, Carter pedig felderítő és fordító munkákat végzett a briteknek.

Mivel az elkövetkező öt évben Carter leletei inkább csak az egyiptológia számára voltak érdekesek, illetve a szakmai és a sajtó is kimerült területnek látta a Királyok Völgyét, Lord Carnarvon csaknem visszavonta a finanszírozást, de egy utolsó ásatási idényben még megállapodtak. 1922-ben a korábbi ásatók által felhordott törmelékdombot kezdték eltakarítani, amikor novemberben, elsőként állítólag egy vízhordó vagy rakodó fiú egy kő lépcső tetejét vette észre. A törmeléket az első ajtókeret nyomáig eltakarították, majd megvárták, hogy Lord Carnarvon és lánya ideérjenek Angliából.

A felfedezés anekdotái bejárták a sajtót, így az állítólag november 26-án elhangzott párbeszéd is, miszerint miután Carter egy lyukat fúrva elsőként bepillantott a sírba, Carnarvon kérdésére, hogy lát-e valamit, a válasz csak annyi volt: „Igen. Csodálatos dolgokat!”.

A régészet számára azonban nemcsak a kincsek számítottak, hanem Carternek a kortársak szerint túl lassú, a legkisebb és látszólag legértéktelenebb leletre is kiterjedő módszeres feltárási-dokumentálási-konzerválási eljárásai, amelyekhez képest elődei ma inkább kincsvadászoknak tűnnek. A KV 62-jelű sír feltárási munkálatai tíz évig tartottak, és ugyan Carter eredményeit egy háromkötetes munkában kiadta, az oxfordi Griffiths Institute kiadásában azóta külön publikációk jelentek meg az egyes tárgycsoportokról. 

Bár a sajtó imádta a „sír átkát”, amely szerint az ókor óta először belépők gyanús és gyors halált haltak, valójában semmi sem igazolja, többségük megérte az öregkort. Howard Carter a felfedezés után 16 évvel, nyirokrák szövődményeinek köszönhetően hunyt el 64 éves korában.