Teleki Pál másodszor alakít kormányt

Szerző: Tarján M. Tamás

„Tizennyolc év után állok ismét erre a helyre. Akkor romok felett állottam egy rendes kormányzat előkészítőjeként: romok eltakarítására vállalkoztam. Ma tizenkilenc esztendős tapasztalat áll a nemzet mögött, de magam mögött is. Tapasztalat önmagunkról, tapasztalat szomszédainkról, Európáról s a világról, lelkiekről és anyagiakról abban a világban és abban a korban, amely a világháború óta van kialakulóban. Akkor utat kellett vágnom, most úgy érzem, utat kell mutatnom és különösen az az érzés tölt el, hogy a lelkeket kell új útra vezetnem.”
(Teleki Pál parlamenti bemutatkozó beszéde, 1939. február 22.) 

1939. február 16-án alakította meg második kormányát gróf Teleki Pál, aki a második világháború első két évében rendkívül súlyos kérdésekkel szembesülve 1941. április 3-áig irányította Magyarországot. 

Miután Teleki az első „királypuccs” után abba a gyanúba keveredett, hogy támogatta IV. Károly (1916-1918) visszatérését, kénytelen volt lemondani a miniszterelnökségről, majd ezután hosszú évekre kivonult a politikai élet első vonalából, s helyette a tudományos kutatásoknak, a felsőoktatásnak, külföldön tett utaknak és a cserkész mozgalomnak szentelte ideje nagy részét. A konzervatív nézeteiről híres gróf csak 1938 tavaszán, az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként vállalt újra szerepet az ország vezetésében, egyebek közt az első bécsi döntés előkészítésében. 1938 végén az ellenzékkel együtt a kormányzó párt képviselőinek egyre nagyobb része elutasította a miniszterelnök vezéri ambícióit és a német, olasz mintájú tömegpárt kiépítésére vonatkozó terveit. Az egyre élesebb antiszemita politikát folytató Imrédy 1939. február 15-én azt követően nyújtotta be lemondását, hogy bizonyítékok kerültek a nyilvánosság elé arról, hogy egyik dédanyja zsidó származású volt, s így az általa bevezetni tervezett második zsidótörvény csapdájába esett. Horthy Miklós kormányzó Telekit kérte fel a kormányalakításra. 

A földrajztudós nehéz helyzetben vette át a kormányrudat: az addig monopol helyzetben lévő kormánypárt Imrédy törekvései miatt két frakcióra szakadt, ez pedig a rendszer stabilitására nézve komoly fenyegetést jelentett. Az egyetlen kiútnak az látszott, hogy Teleki nem változtatott a kormány összetételén, csupán saját maga helyett javasolta Hóman Bálint kinevezését. Ugyanakkor a kormányzóval egyetértésben arra törekedett, hogy fokozatosan csökkentse a Németország erősödésével fokozódó szélsőjobboldali nyomást. Teleki Pál  második kormányának belpolitikai elképzeléseit részben éppen az a küzdelem foglalta keretbe, amelyet a Nyilaskeresztes Párt és az Imrédy Béla által 1940-ben megalapított Magyar Megújulás Párt térhódítása ellen vívott. 

Németországnak és Olaszországnak az első bécsi döntéshez nyújtott segítségének azonban komoly ára volt: A Teleki-kormány döntése alapján Magyarország 1939 februárjában csatlakozott az antikomintern paktumhoz, május 3-án pedig az országgyűlés felsőháza elfogadta az 1939:IV. számú második zsidótörvényt „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”. Saját antiszemita meggyőződését követve és a törvény indoklásában részletesen kifejtve Teleki támogatta, hogy a törvény a zsidóságot már nem csak vallási, hanem alapvetően faji alapon határozta meg. A törvény ezenkívül jelentősen szűkítette a zsidók polgári és politikai jogait, hat százalékban maximalizálta arányukat az értelmiségi kamarákban, tiltotta részvételüket az állami közigazgatásban, és súlyos gazdasági megszorításokat vezetett be. A törvény vitája közben, február 24-én betiltotta Szálasi vezette Hungarista Mozgalmat, mert szélsőségesek február 3-án kézigránát dobtak a Dohány utcai zsinagógából távozó hívők közé. Márciusban azonban Szálasiéknak engedélyezték, hogy Nyilaskeresztes Párt néven folytassák tevékenységüket. A szélsőjobboldal előretörését jelzi a korszak utolsó – 1939 pünkösdjén megrendezett – országgyűlési választás, ahol a Nyilaskeresztes Párt a szavazatok 15,4 százalékával és 29 mandátummal kiemelkedő eredményt ért el, ami a baloldali ellenzék és a Független Kisgazdapárt pozícióit is végzetesen meggyengítette. Ekkortól kezdve vált a Hubay Kálmán és a börtönben raboskodó Szálasi Ferenc vezette párt a legnagyobb ellenzéki erővé. A munkások helyzetére vonatkozó követeléseket a szociáldemokraták helyett ők tűzték zászlajukra, amivel az 1940-ben elérték népszerűségük csúcsát. 

A Teleki-kormánynak szerencséje volt abban a tekintetben, hogy Németország 1939 augusztusában megnemtámadási egyezményt kötött a Szovjetunióval – hiszen ez a nyilasok sorait is összezavarta –, 1940-ben pedig az jelentett nagy segítséget a szélsőjobboldali demagógiával szemben, hogy az Európát elborító háború a még semleges Magyarországon komoly gazdasági fellendülést hozott. Azon túl, hogy az 1938-ban ötévesre ütemezett győri program már 1940-re sikeresen befejeződött, a konjunktúrának köszönhetően a Teleki-kormány szociális intézkedéseivel – például a nagycsaládosoknak otthont teremtő ONCSA létrehozásával – kifoghatta a szelet a nyilasok vitorlájából. Az is igaz azonban, hogy Hubayéknak így is maradt annyi erejük, hogy 1940-ben megszervezzék a Horthy-korszak legjelentősebb munkásmegmozdulását, az egész országra kiterjedő bányászsztrájkot. A belpolitikai küzdelmeket úgy összegezhetjük, hogy 1939–41 között a Teleki-kormányt nem fenyegette a bukás veszélye, emellett azonban a szövetséges politikai és társadalmi erők hiánya komoly problémát jelentett a kabinet számára. 

Ennél sokkal komolyabb feladatot jelentett Teleki számára Magyarország semlegességének a megtartása, amit miniszterelnöksége két éve alatt nem csak a náci Németország, de a Hitler sikerein felbuzduló honvéd vezérkar is próbált megváltoztatni. A Teleki-kormány ennek ellenére törekedett az önálló érdekérvényesítésre. A „maradék” Csehszlovákia felbomlásakor a Teleki-kormány kész volt akár Hitler támogatása nélkül is megszállni Kárpátalját, más kérdés, hogy Berlin végül áldását adta erre az akcióra, sőt  az 1939 márciusában a Szlovákia és a kárpátaljai magyar határ módosítása érdekében Budapest által elindított magyar–szlovák „kis háború” felett is szemet hunyt. 

Teleki Pál a revízió terén kapott német segítség ellenére  igyekezett megőrizni Magyarország semlegességét. Így Lengyelország német, majd szovjet megtámadása, azaz a második világháború kirobbanása után – Hitler számításaival ellentétben – a közös lengyel–magyar határt a Teleki-kormány nem a Wehrmacht felvonulásához, hanem a Lengyelországból érkező menekültek befogadására használta fel. A 60-80 ezer lengyel menekült közül sokan hosszabb időre otthonra is leltek hazánkban. Voltaképpen ezekben a hónapokban rajzolódott ki a maga teljességében a „fegyveres semlegességről” szóló magyar külpolitikai koncepció, melynek az volt a lényege, hogy Magyarország próbáljon kimaradni a második világháborúból, és a sorsdöntő végjátékra tartogassa haderejét, amikor meg kell védenie az ország szuverenitását és területét. 

Teleki és kormánya külpolitikájában természetesen szintén kiemelten nagy szerepet kapott a revízió, s különösen az erdélyi kérdés. Miután a Molotov-Ribbentrop paktum nyomán 1940-ben a Szovjetunió ultimátumban követelte majdelfoglalta Besszarábiát és Észak-Bukovinát, a meggyengült Romániával Telekiék megpróbáltak kompromisszumot kötni a határok módosításáról. Minthogy a magyar és a román elképzeléseket nem sikerült közös nevezőre juttatni, 1940. augusztus 30-án ismét német–olasz döntőbíróság mondta ki a végső szót, amely alapján Magyarországnak megszerezte Észak-Erdély területét. A második bécsi döntés ugyanakkor jelentős mértékben különbözött az elsőtől, hiszen ehhez a nyugati hatalmak már nem adták áldásukat, ráadásul a visszacsatolt területeken csak 54 százalék volt a magyarság aránya. Ezzel persze a határvonal meghúzásában döntő szerepet játszó németek is tisztában voltak, akik azonnal „be is nyújtották a számlát”. Így azután 1940 novemberében Magyarország csatlakozott a két hónappal korábban, Berlinben aláírt német–olasz–japán háromhatalmi egyezményhez, amit eleve nehezen lehetett összeegyeztetni a fegyveres semlegesség tetszetős elképzelésével 

Teleki Pál és kormánya egyre nehezebb helyzetét jelzi, hogy Magyarország 1940-ben tekintélyes pénzalapot helyezett el Londonban a szükség esetén felállítandó emigráns magyar céljaira, igaz, ezt később visszavonta, miután biztosítékot szerzett Hitlertől arra, hogy Németországnak nincsenek expanziós tervei a Balkán-félszigeten. Ezt követően 1940 december 12-én Belgrádban gróf Csáky István magyar külügyminiszter Aleksandar Cincar-Marković jugoszláv külügyminiszterrel örökbarátsági szerződést írt alá annak érdekében, hogy Magyarország egyfajta kijáratot biztosítson a maga számára a nyugati hatalmak felé. 1941. március 27-én azonban Belgrádban Dušan Šimovič németellenes fordulat történt, aminek megtorlásaként Hitler Jugoszlávia lerohanásáról és a Balkán-félsziget megszállásáról döntött. Ezzel a kör végleg bezárult Magyarország körül, ráadásul Németország a hadműveletekben való részvételre szólította fel Budapestet. 

A tét hatalmas volt: ha Teleki igent mond, az jó eséllyel brit hadüzenettel járt volna együtt, ha pedig elutasítja Hitler kérését, az addigi revíziós sikereket és lehetőségeket teszi kockára, mi több az ország német megszállásához is vezethetett volna. 1941. április 2-án Barcza György londoni követ a következő táviratot küldte a Dísz térre, a magyar külügyminisztériumba: „Brit illetékesek közölték: őfelsége kormánya nem nézi el szó nélkül Magyarország részvételét egy Jugoszlávia elleni fegyveres akcióban. Ezt hadüzenetnek fogja tekinteni.” Teleki Pál ebben a végletekig kiélezett helyzetben, az öngyilkosságot választotta, amit 1941. április 3-án hajnali kettő és félhárom között hajtott végre. Két búcsúlevelet írt a kormányzónak. Ezek közül az egyikben azt közölte Horthyval, hogy ha életben maradnak, abban az esetben is lemond a kormányfői posztól. Másik levelében viszont jelezte, hogy a milyen végzetes helyzetbe került az ország a Hitlerhez való csatlakozással: „Főméltóságú Úr! Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.”

Teleki Pál tette máig vitát gerjeszt a történészek között, annyi azonban bizonyos, hogy elkeseredett cselekedetével erkölcsi magaslatokba emelt egy politikai kérdést, tragédiája pedig komoly szerepet játszott abban, hogy a Magyar Királyi Honvédség délvidéki bevonulása ellenére – egyelőre – Magyarországnak sikerült elkerülnie a háborúba való belépést a tengelyhatalmak oldalán.