Megalakul a Független Kisgazdapárt

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ez a mozgalom élesen, de megnyugtató módon különbözik az apró-cseprő, részint csak egyes személyeknek szervezkedési mozgalmától. Nincsenek itten országos hírű nagy emberek: a vezetők egyek a nép tömegeivel és talán jórészt ennek tulajdonítható az az erőteljes bizalom, amely végigvonul a mozgalom során. Megnyugtató azonban az a határozottság, amellyel a vezetők irányítják a mozgalmat, s ez a határozottság biztosítéka annak, hogy a mozgalom nem fog szélsőségek felé terelődni sem jobbra, sem balra, hanem megtartja a jövőben is azt a hazafias és demokratikus irányt, amelyet ma az ország legnagyobb társadalmi osztálya egyedül követhet.”
(A Pesti Hírlap 1930. október 14-i cikke a békési zászlóbontásról) 

1930. október 12-én Békésen bontott zászlót a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, amely Szijj Bálint elnök és Tildy Zoltán alelnök, valamint Nagy Ferenc főtitkár vezetésével vált önálló politikai tömörüléssé. Később számos kisebb radikális és agrárpártot is magába olvasztott, a második világháború után pedig a magyar politikai élet egyik meghatározó szereplője lett, de az egyeduralomra törő kommunisták szalámitaktikája a párt megszűnéséhez vezetett. 

A legelső Kisgazdapárt története még a dualizmus korába, 1908-ra nyúlik vissza, amikor – a későbbi földreformjáról ismert – Nagyatádi Szabó István szűkebb pátriájában, Somogy vármegyében agráregyesületet szervezett, amely 1909-re országos párttá terebélyesedett. Az Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapárt az 1910-es választásokon már három mandátumot szerzett, az évtized végére pedig a paraszti érdekek legfőbb szószólója lett, így az általános választójog bevezetése után komoly társadalmi bázisra tett szert.

A Monarchia összeomlását követő átmeneti időszakban a Kisgazdapárt tovább erősödött, ugyanis folyamatosan magába olvasztotta a kisebb – például Meskó Pál, vagy Sokorópátkai Szabó István által vezetett – agrárpártokat, így a Horthy-rendszer nemzetgyűlésének egyik legerősebb pártja lett. Mivel a kisgazdák az 1920-as választások során a mandátumok közel felét megszerezték, a konszolidáció szempontjából megkerülhetetlenné váltak. A Bethlen István vezette Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával kötött koalíció után két évvel azonban fuzionált a két párt, amelynek révén 1922 februárjában létrejött az Egységes Párt (EP).

Az agrárpárt ugyanakkor meglehetősen rosszul járt az egyesüléssel, Nagyatádi Szabó István korlátozott agrárreformja világosan megmutatta, hogy a fúzió után kezdődő konszolidáció során az egykori Kisgazdapárt csak minimális mértékben tudja érvényesíteni akaratát.

Az évek teltével a kormánypárt „kisgazda-frakciója” egyre súlytalanabbá vált. 1924 őszén egy botrány során lemondott, majd hamarosan elhunyt Nagyatádi Szabó István, a kormányzati politikával való elégedetlenség miatt az EP-ből pedig egyre többen váltak ki.

Noha több szakirodalmi munka vélekedése szerint is éppen a kormánypártból való kiválások vezettek az új kisgazda formáció létrejöttéhez, valójában azonban jóval összetettebb folyamatok álltak az új párt, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 1930. október 12-ei zászlóbontása mögött.

A pártot döntően az alulról induló demokratikus ellenzéki, birtokos paraszti politikai mozgalom hozta létre, és a megalakulás hátterében ott állt az egyre növekvő paraszti elégedetlenség, a bethleni kormányzattal szembeni bizalomvesztés. A szerveződés megindulásának nem elhanyagolható tényezője volt az 1929-es világgazdasági válság okozta elkeseredettség, amely a szélesre nyíló agrárolló miatt a magyar mezőgazdaságot katasztrofális helyzetbe hozta.

A birtokos paraszti réteg mozgalma az Alföldön indult, de a kezdeményezők között jelentős szerepet játszottak a református lelkészek és tanítók is. A spontán módon induló szervezkedés intézményi hátterét kezdetben a helyi gazdakörök, egyesületek, olvasókörök biztosították, majd a különböző csoportok összefogása, illetve a pártalakulás előkészítése érdekében 1930 márciusában egy ideiglenes előkészítő bizottságot hoztak létre. Noha kezdetben a Nagyatádi-féle párt újjáalakítását tervezték, de a növekvő paraszti elégedetlenség hatására egyre inkább egy új, független ellenzéki párt létrehozásának gondolata vált dominánssá. A párt elnöke Szijj Bálint felsőházi tag, alelnöke Tildy Zoltán, főtitkára Nagy Ferenc lett, az országos vezetőségben pedig zömmel a falusi parasztvezetők kaptak helyet.

A párt az év végén, 1930. december 10-én fuzionált a Gaál Gaszton vezette Agrárpárttal, és elnökévé is választotta Gaált, de hamarosan bekövetkező halála miatt alig két évig állt a párt élén. Utóda Echkardt Tibor lett, akinek elnöksége alatt a kisgazdák fúzióra léptek a Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle Nemzeti Radikális Párttal. Miután Eckhardt Tibor az Egyesült Államokba ment, a párt megbízott, majd 1943-tól ügyvezető elnöke Tildy Zoltán lett. Irányítása alatt a párt a második világháború évei alatt a békepárti, antifasiszta szervezkedés motorjává lett, a háború után pedig a legjelentősebb politikai tényezővé vált.

Az 1945-ös választásokon a Független Kisgazdapárt hiába szerzett abszolút többséget, a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) nyomására nagykoalíciót kellett alakítania, amelyben a szociáldemokraták, a parasztpártiak és a kommunisták is szerepet kaptak. A koalíció révén Tildy Zoltán, majd Nagy Ferenc kormányában a Magyar Kommunista Párt (MKP) számos kulcspozíciót megszerezhetett, miközben a kiépülő állami és gazdasági szervek ugyancsak Rákosi Mátyásék irányítása alá kerültek. A kormányéval vetekedő hatalom segítségével a SZEB által támogatott kommunista párt 1945 után eredményesen alkalmazhatta az úgynevezett „szalámitaktikát” legfőbb ellenfelével, a Független Kisgazdapárttal szemben, amelyet az „oszd meg és uralkodj” elve alapján, valamint a fasiszta kollaboráció vádjával szeletelt fel.

A folyamat első fontos állomása Sulyok Dezső és 19 társának kizáratása volt 1946 márciusában, az 1947-es év során pedig olyan incidensek gyengítették a Kisgazdapártot, mint Kovács Béla főtitkár Szovjetunióba hurcolása vagy Nagy Ferenc miniszterelnök megzsarolása, aki svájci útjáról már sohasem térhetett vissza Magyarországra. Minden igyekezet dacára azonban az 1947-es „kékcédulás választások” során még egy megcsonkított, vezéreitől megfosztott, csalással elnyomott Kisgazdapárt is helytállt az MKP által „összekovácsolt” Baloldali Blokk ellenében, és olyan eredményt ért el, amelynek következtében nem lehetett kizárni a kormányzásból.

A kormánykoalíciónak és a választások által mutatott erőviszonyoknak ugyanakkor 1947 során már nem volt gyakorlati jelentősége, a magyar állam irányítása ugyanis egyre leplezetlenebbül Rákosi Mátyás és az MKP vezetése kezébe került. Ez a Kisgazdapártban is következményekkel járt, amely Dinnyés Lajos, majd Dobi István személyében ugyan újabb miniszterelnököket adott az országnak, de már csak a kommunisták bábjaiként állhattak a kormány élén. 1949-ben a kisgazdák is belekényszerültek a Magyar Függetlenségi Népfrontba, vagyis a politikai szervezet egyszerűen megszűnt létezni.

A „kisgazda” mindazonáltal igazi márkanév lett a magyar belpolitikában, amely a többpártrendszer helyreállítása esetén komoly tömegeket vonzott. Ennek megfelelően rövid időre az 1956-os forradalom idején, majd a rendszerváltás előtt, 1988 novemberében tartósan is újjászületett a Független Kisgazdapárt, amely az ezredfordulón teljesen felmorzsolódott. Noha napjainkban is több kisgazda tömörülés létezik, komoly erőt nem képeznek a magyar politikai életben.