Pálinkás-Pallavicini Antal születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1922. július 30-án született Pálinkás-Pallavicini Antal őrgróf, a második világháború alatti antifasiszta mozgalom egyik prominens alakja, az 1956-os forradalom mártírja.

A katona a neves itáliai Pallavicini famíliából származott, mely jelentős birtokokat tudhatott magáénak a Trianon előtti Magyarországon. Apja, György a dualista államban országgyűlési képviselő, később a Horthy-rendszer legitimista ellenzékének egyik jelentős alakja, anyja pedig Andrássy Borbála volt. Antal a második fiúként született a családban. Noha katonai pályára készült, a gimnáziumi érettségi után a csepeli Weiss Manfréd Gépgyárban kezdett el dolgozni, majd 1940 decemberében önkéntesnek jelentkezett a Magyar Királyi Honvédséghez. Egy évvel később felvételizett a Ludovika Akadémiára, ahol 1943-ban páncélos hadnaggyá avatták.

Az ország német megszállása után Pallavicini csatlakozott a Bajcsy-Zsilinszky Endre által vezetett antifasiszta szervezkedőkhöz, segédkezett a Magyar Front létrehozásában, a lelepleződést követően, 1944 végén pedig átszökött a szovjet Vörös Hadsereghez. Pallavicini az Ideiglenes Kormány oldalán harcoló szövetséges erők zászlóaljparancsnoka lett, ám még a bevetés előtt hadifogolyként a Szovjetunióba került, ahonnan 1946 februárjában szabadult Szakasits Árpád személyes közbenjárására. Miután hazatért igazolták, és megmaradhatott a katonai pályán.

A tiszt a következő esztendőben belépett a Magyar Kommunista Pártba, de az 1948-ban létrehozott Magyar Dolgozók Pártjában csak a tagjelölti státuszig jutott, mert jelöltségét 1954-ben származása miatt megszüntették, annak ellenére, hogy családjától és annak polgári értékrendjétől eltávolodva 1951-ben még a nevét is megváltoztatta, és felvette a Pálinkás vezetéknevet. Pallavicini antifasiszta tevékenységéért megkapta a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatát, és a kommunista hatalomátvétel után is megmaradhatott a hadsereg kötelékében, bár arisztokrata származása és édesapja 1919-es tevékenysége miatt egész életében bizalmatlanul bántak vele. Több állomáshelyen is szolgált: Piliscsabán, Aszódon, Egerben, majd 1955 júliusában került át a Nógrád megyei Rétságra, ahol az utolsó beosztásában ezredtörzsfőnökként szolgáló Pallavicini az 1956-os forradalmi események részesévé vált.

Bár a köztudat Pálinkás-Pallavicini Antalt úgy őrizte meg, mint Mindszenty József hercegprímás kiszabadítóját, a valóságban az egyházi vezető és a katona csak előbbi Felsőpetényből történt október 30-ai kiszabadításának másnapján találkozott Rétságon. Pallavicinit éppen ugyanazon a napon, vagyis október 30-án a rétsági harckocsizó Forradalmi Katonatanács elnökévé választották. Ebben a minőségében lett Mindszenty vendéglátója, miután az ottani ezrednél helyezték menedékbe a bíborost. Tildy Zoltán államminiszter október 31-i parancsára azonban Mindszentyt Budapestre kellett szállítani, amelynek megszervezése mellett a hercegprímás tartózkodási helyéül kijelölt Úri utcai érseki palota védelméről is Pallavicininek kellett gondoskodnia. Ezek után érthető, hogy Mindszenty november 1-én tartott rádióbeszédében elismerően szólt az őt kiszabadítók mellett a fővárosi kíséretét biztosító katonákról is, külön említve Pallavicini Antalt.

Pallavicini kapcsolatban volt a helyi civil forradalmi szervezetekkel, a nemzetőrség részére több alkalommal fegyvert és lőszert adott ki. Így járt el akkor is, amikor november 4-én, a szovjet csapatok támadásának hírére az ezredparancsnok parancsára riadót rendelt el. A harcot azonban mégsem vették fel, hanem a szovjetek előtt letették a fegyvert, és 1957. január 4-én saját kérésére őt is leszerelték.  

Noha már november 25-én egy, a Népszabadságban Mindszenty kiszabadításával foglalkozó cikk az őrnagy szerepét kiemelte, és nevét olyan kontextusban emlegette, amely sejtetni engedte, hogy a formálódó új rendszer megtorló gépezete őt sem fogja kímélni.

Első őrizetbe vételére 1956. december 25-én került sor, bár ekkor még szabadlábra helyezték, de ügyét tovább vizsgálták. Egy hónappal leszerelése után 1957. február 6-án ismét letartóztatták, és 1957. szeptember 16-án első fokon a Budapesti Katonai Bíróság népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, melyet a katonai felsőbíróság különtanácsa halálos ítéletre súlyosbított.

Az 1956 októberében zajló eseményekbe belesodródó tisztet 1957. december 10-én végezték ki a Budapesti Országos Börtönben, majd Nagy Imréhez és kivégzett mártírtársaihoz hasonlóan az Új Köztemető 301. számú parcellájában helyezték titokban végső nyugalomra.

Pálinkás-Pallavicini Antalt 1989-ben a megtorlás többi áldozatával egy időben rehabilitálták, és a Magyar Honvédség – az antifasiszta küzdelemben és az 1956-os események során mutatott helytállásáért – később posztumusz ezredesi rangot adományozott neki. Emlékét nem csak idehaza (Terror Háza Múzeum, Felsőpetény) de Olaszországban is (bolognai Villa Pallavicini kiállítása) őrzik.