IV. Károly magyar király halála Madeirán

Szerző: Tarján M. Tamás

34 esztendős korában, 1922. április 1-jén halt meg Madeira szigetén spanyolnáthában Magyarország utolsó királya, IV. Károly. 

Károly apja Ferenc Ferdinánd későbbi trónörökös öccse, Ferenc József császár unokaöccse volt, így igen messzire állt a tróntól, ezért nyilvános iskolában, a bécsi bencéseknél végezhette középfokú tanulmányait, majd Prágában jogot, államtudományt és közgazdaságot tanult. Trónra kerülésében számos körülmény közrejátszott: Ferenc József fia, Rudolf főherceg még 1889-ben öngyilkosságot követett el, eztán Károly nagybátyja, Ferenc Ferdinánd lett az örökös, aki Chotek Zsófiával kötött rangon aluli házassága miatt nem adhatta gyermekeinek trónját, így az később Károlyra szállhatott.

Miután Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-án Szarajevóban merénylet áldozata lett – közvetve ezzel az eseménnyel robbant ki az első világháború – így maga Károly lett a trónörökös. Ferenc József 1916 novemberében bekövetkezett halálával Károly 29 évesen léphetett az osztrák császári és a magyar királyi trónra. December 30-án a budavári Mátyás templomban zajlott a koronázási szertartás: az uralkodót Tisza István miniszterelnök, nádorhelyettesi minőségében, illetve  Csernoch János esztergomi hercegprímás koronázta meg a Szent Koronával. Ezt követően feleségét, Bourbon-Pármai Zitát is megkoronázták.  

Az új császár és király átvette a Monarchia hadseregei fülötti főparancsnokságot. 1917. május 23-án –  sz egyre nagyobb politikai ellentétek miatt – elfogadta Tisza István magyar miniszterelnöke lemondását. Kezdettől fogva a különbéke megkötésére és a világháború lezárására törekedett. Sógorán, Sixtus hercegen keresztül felvette a kapcsolatot Clemenceau francia kormányfővel. Károly hajlandó lett volna beleegyezni a Monarchia integritásának megtartása érdekében abba is, hogy szövetségese, Németország a háború végén elveszítse a franciák által visszakövetelt Elzászt és Lotaringiát. Az úgynevezett Sixtus-levelet Franciaország viszont nem a béke elősegítése, hanem a központi hatalmak közti egység megbontása érdekében használta fel: a levél nyilvánosságra jutása hatalmas botrányt váltott ki. Károlynak a presztízsveszteség miatt bele kellett törődnie a háború folytatásába, és abba is, hogy az központi hatalmak stratégiai döntéseit egyértelműen a német főparancsnokság hozta meg. 1918 májusában a Spa városában működött német főhadiszálláson Károly császár és király, valamint  II. Vilmos német császár megerősítették a két birodalom szövetségét, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Monarchia hadseregei még szorosabban a német főparancsnokság alá kerültek. Így vált a két központi hatalom szövetsége egyoldalú német függőséggé vált, ami a  balkáni, olaszországi és a nyugati hadszíntéren bekövetkezett súlyos vereségek után felgyorsította a dualista Osztrák-Magyar Monarchia, s benne a Magyar Királyság 1918. októberi összeomlását.

Amikor 1918 őszére az összeomlás már biztossá vált, I. Károly osztrák császár a Monarchia ciszlajtániai (ausztriai) részeinek föderális átszervezésével próbálta a következményeket mérsékelni. A Völkermanifest néven ismertté vált ajánlata azonban már kevésnek bizonyult: a csehszlovák, horvát, szerb nemzeti tanácsok egymás után adták ki a nemzeti függetlenségi nyilatkozataikat. A magyar ügyek intézésére kinevezett „homo regius”, József főherceg még IV. Károly király nevében bízta meg Károlyi Mihályt a kormányalakítással. 

November 13-án kelt eckertsaui nyilatkozatában viszont magyar királyként már lemondott a kormányzás jogáról. A Monarchia utódállamai közül Ausztriában, Csehszlovákiában, Lengyelországban is sorra kikiáltották a köztársaságot. Őket követte Magyarország november 16-án, a Magyar Népköztársaság kikiáltásával. A bécsi változások miatt Károly Svájcba távozott, ott tartózkodott a Párizs környéki békék megalkotása, a tanácsköztársaság, majd Horthy hatalomra kerülése idején is. 

1920-ban viszont ideiglenesnek értékelte két évvel korábbi lemondását, és visszatérése érdekében kapcsolatba lépett Horthy Miklóssal. A magyar kormányzó – elsősorban a kisantant várható ellenlépéseire hivatkozva – ellenezte a visszatérést. Így amikor Károly 1921 márciusában váratlanul megjelent Budapesten, Horthy nem volt hajlandó átadni neki a hatalmat. 

A király ismét Svájcba távozott, ám októberben magyarországi legitimista híveinek katonai segítségével újra megpróbálta visszaszerezni trónját. 1921. október 23-án a kormányzóhoz hű magyar seregek a – Szombathelyről Budapest felé lassan vonuló királyi haderővel – Budaörs mellett csaptak össze. Minthogy Károly másodszor sem vállalta a polgárháborút, tétlenkedő csapatait Horthy serege bekerítette, így a király másnap megadta magát. A budaörsi vereség után utolsó Habsburg uralkodónkat Tihanyba, majd Bajára szállították, ahonnan a Glowworm nevű angol monitor és a Cardiff hadihajó a portugál Madeira szigetére vitte őt. Ott érte a őt halál a következő év áprilisának első napján.