Megalakul Bethlen István kormánya

Szerző: Tarján M. Tamás

1921. április 14-én alakította meg kormányát gróf Bethlen István, a Horthy-korszak legmeghatározóbb konzervatív politikusa, aki az ország konszolidációját szem előtt tartó bel- és külpolitikájával rendezte az első világháborúból vesztes államként kikerült Magyar Királyság helyzetét.  

A háborús vereség és az ország területének kétharmadát elcsatoló trianoni békeszerződés okozta gazdasági, politikai és lelki sokk az 1920 után hatalomra kerülő kormányokat szinte megoldhatatlan feladat elé állította. A békeszerződés aláírása után lemondott Simonyi-Semadam Sándor kormánya, és annak külügyminisztere, gróf Teleki Pál lett az új miniszterelnök. Ő az első királypuccs idején (1921. március 26–27.) tanúsított kétértelmű viselkedése után kényszerült lemondani. Teleki után Horthy a már korábban is felmerült másik erdélyi származású arisztokrata politikust akart hatalomban látni, így esett a választása 1921 tavaszán a bécsi Antibolsevista Comité megszervezésében komoly érdemeket szerzett, 47 éves gróf Bethlen Istvánra, aki a Keresztény Nemzeti Egység Pártjának elnökeként a legnagyobb társadalmi bázissal rendelkező párt elnöke volt. 

Első számú feladatként a Magyar Királyság Horthy kormányzóságával létrejött rendszerének és a politikai életnek a konszolidálását, a szélsőséges pártok visszaszorítását, illetve a trianoni béke nyomán megroppantott magyar gazdaság talpra állítását kapta. Bethlen konzervatív politikusként és jó szervezőként megfelelő embernek bizonyult a kritikus helyzetben és sikerült leraknia a Horthy-rendszer hatalmi alapjait. Miután a kormány nem támogatta az 1921 októberében újabb visszatérési kísérletet szervező IV. Károlyt, és sikerült a királyt az ország elhagyására kényszerítenie, a királykérdés végleges kezelésére a kormány törvénytervezetet nyújtott be. Ennek alapján a nemzetgyűlés 1921. november 6-án a elfogadta IV Károly és a Habsburg-Lotharingiai dinasztia  trónfosztásáról szóló XLVII. számú törvényt, amivel véglegesítette Horthy Miklós államfői szerepét. Decemberben megkötötte az úgynevezett Bethlen–Peyer-paktumot, rendezve az ellenforradalmi rendszer és  a Szociáldemokrata Párt viszonyát.  A miniszterelnök felajánlotta  Peyer Károly pártelnöknek a parlamenti munkában való részvételt, amiért cserében a szociáldemokraták ígéretet tettek a köztársasági propaganda beszüntetésére, a politikai helyzet elfogadására és a közalkalmazottak, valamint a mezőgazdasági munkások között szervezett sztrájkok beszüntetésére.

1922 februárjában sikerült megegyeznie Nagyatádi Szabó István kisgazdapárti vezetővel a földreform folytatásáról, amiért cserében Bethlen és Nagyatádi pártjai egyesültek, létrehozva így az egységes kormányzópártot, a Bethlen-korszakban leválthatatlannak bizonyult Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Pártot, rövid nevén az Egységes Pártot. 1922 márciusában módosították a választási törvényt. Ennek nyománt a választásra jogosultak aránya 40-ről 28%-ra csökkent, és a vidéki választókörzetekben újra bevezetett nyílt  választással a választók több mint háromnegyede ekkortól kezdve nyíltan szavazott. Bethlen az Egységes Párt élén a politikai konszolidációval egy időben egyértelműen a keresztény-nemzeti kurzus mellett tett hitet, 1923-ban kiválásra késztette az Egységes Pártból a Gömbös Gyula által vezetett fajvédők csoportját, s ezzel végbevitte a kormánypárt ideológiai egységesítését. 

A miniszterelnök, Kállay Tibor pénzügyminiszteri kinevezésével a politikaihoz hasonló eredményeket ért el az ország gazdasági stabilizálásának terén is. Hegedűs Lóránt sikertelen próbálkozása után Kállay az 1921 decembere után végrehajtott szanálás mellett egy 250 millió koronás népszövetségi hitel és a Nemzeti Bank megalapítása segítségével (1924) emelkedő pályára állította a gazdaságot. 1927-ben a korona helyett új pénzt vezette be. A pengőt a korszak a stabil valutái között tartottak számon. Bethlen jó emberismeretét tükrözi Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszteri kinevezése. Miniszteri bemutatkozó beszédében kijelentette: “Nekünk dolgozni kell és ne feledjük a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá.”  Klebelsberg a nemzeti műveltség fejlesztésének két fő irányvonalát tartotta kiemelten fontosnak: a nép műveltségének fejlesztését, illetve a magasabb tudományok ápolását. Az első minisztri éveiben rendezte az egyetemek és a külföldi magyar kollégiumok helyzetét. 1926-ban pedig sikerült elfogadtatnia „A mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról szóló törvényt és a költségvetés közel 10 százalékának felhasználásával 1930-ig felépítették a tervbe vett több mint ötezer oktatási épületet. 

A kormány egyedül a külpolitika terén került egyelőre áthatolhatatlan falakkal szembe, a Párizs és London által vezetett Népszövetség ugyanis a trianoni status quót védelmező Csehszlovákiát, Romániát és Jugoszláviát támogatta. Ez a három szomszéd Magyarország elszigetelésére kölcsönös védelmi szerződésekkel létrehozták a kisantantot. A külpolitikai ellenszél megmutatkozott a népszövetségi kölcsön kapcsán is, amit sokadik kérésre, rendkívül szigorú feltételekkel kapott meg az ország. A Bethlen-kormány elutasította a kezdetben egymás után megjelent kalandor terveket, de felvállalta Magyarország revíziós törekvéseit. 1921-ben nem hivatalos úton támogatta a nyugat-magyarországi felkelést, aminek következtében a velencei megállapodás alapján Sopronban és környékén magyar szempontból eredményes népszavazást írtak ki a terület hovatartozásáról.

A konszolidáció során Bethlen gyakorlati politikusként belátta, hogy a revíziós tervek megvalósítására hazánknak önerőből még sokáig nem lesz esélye, és a békediktátum felülvizsgálatát elnapolva kezdetben az európai politikát meghatározó nyugat-európai  államok felé orientálódott. A brit és francia kapcsolatokra azonban végzetes hatással volt az 1925-ben kirobbant frankhamisítási botrány, kiderült ugyanis, hogy a francia gazdaság megroppantására indított kalandos vállalkozás szálai egészen Bethlen István kormányáig vezettek. 

Magyarország 1927-ben barátsági szerződést kötött a Mussolini vezette Olaszországgal, és később is ezen a vonalon, a versailles-i békerendszerrel elégedetlen nagyhatalmak oldalán tudott kitörni az elszigeteltségből. Bethlen tízéves miniszterelnökségének második felében, a gazdaság talpra állítása után megkezdődtek a szociális reformok: megindult a Klebelsberg által megálmodott népiskolai hálózat kiépítése, a középiskolák fejlesztése. Új nyugdíj- és betegbiztosítási rendszert vezettek be Magyarországon.

Bethlen kormányának bukását az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság következményei okozták, amelyek az 1930-as esztendő során gyűrűztek be az országba és ideiglenesen a háború során megszokott jegyrendszer bevezetését eredményezték. A miniszterelnök valószínűleg bele is fáradt a tízéves kormányzásba, de tény, hogy támogatottsága folyamatosan zuhant, ezért két hónappal az 1931-es választások megnyerése után lemondott tisztségéről. 

Bethlent 1931 augusztusában gróf Károlyi Gyula követte a miniszterelnökségben, aki a „nagy konszolidátor” tízéves munkája nyomán már gazdasági és politikai szempontból stabil országot vett át, mely a világválság után képes volt újra a fejlődés útjára lépni. Bethlen a lemondását követően a második vonalba vonult vissza, tanácsadóként az Egységes Párt, majd 1932-től a Nemzeti Egység Pártja konzervatív szárnyának szürke eminenciása volt. A párt jobbra tolódásakor és a második világháború alatt is a nyugati orientációt és a miniszterelnöksége idején hangoztatott eszméit hirdette, ellenezte a zsidótörvényeket, és elhibázott lépésnek tartotta a világháborúba való belépést. Bethlen István nézetei miatt mind a megszálló németek, mind az 1945-ben érkező szovjetek szemében szálka volt, Sztálin utasítására Moszkvába hurcolták, ahol a következő évben, 72 esztendős korában szívbénulásban hunyt el egy katonai kórházban.