Apor Vilmos vértanú püspök születése

Szerző: Tarján Tamás

„És aki megtagadja a kereszténység alaptörvényét a szeretetről és azt állítja, hogy vannak emberek és csoportok és fajták, melyeket gyűlölni szabad, és azt hirdeti, hogy az embereket kínozni szabad, legyenek azok akár négerek, akár zsidók, az bármennyire kérkednék is azzal, hogy keresztény, olyan, mint a pogány és nyilvános bűnös.” 

(Boldog Apor Vilmos)

1892. február 29-én született Boldog Apor Vilmos győri püspök, aki karitatív tevékenységével, a második világháború idején végrehajtott mentőakcióival és vértanúságával örök példát szolgáltatott az igazi keresztényi szeretetre. 

Báró altorjai Apor Vilmos ősi székely főnemesi család  ötödik gyermekeként született Segesváron. A háromszéki Aporok eredetileg Bálványos várában éltek, de a nehezen megközelíthető erődből a XVII. század elején beköltöztek az Altorján épült nemesi kúriába. A bárói rangot I. Lipót adományozta az irodalmilag is tevékeny Apor Péternek, Háromszék főkirálybírájának. Édesapja báró Apor Gábor báró Háromszék megye főjegyzője, édesanyja pedig Pálffy Fidélia grófi család sarja volt. 1895-ben Bécsbe költöztek, mert a családfőt Bánffy Dezső kormányának király személye körüli minisztere, báró Jósika Sámuel államtitkárává nevezték ki, de három évvel később tüdővészben elhunyt. Miután édesapját korán elvesztette, édesanyja lelki erejének és a családi támogatásnak köszönhetően mind a kilencből életben maradt hat gyermek  jövője biztosítva Vilmos már kisgyermekként tanúbizonyságot tett arról, hogy a papi hivatás iránt vonzódik, előbb a kalocsai jezsuitáknál tanult, majd teológiát hallgatott az innsbrucki egyetemen. A világháború második évének kezdetén, 1915. augusztus 24-én, a rokonok jelenlétében a brixeni segédpüspök szentelte pappá. Első szentmiséjét a háborús viszonyokra tekintettel minden ünnepség nélkül a következő nap elmondta. Teológiai tanulmányai a következő évben a hittudományi doktorátus megszerzésével fejezte be. 1915-ben. Időközben rokonát és pártfogóját, Széchenyi Miklóst, a korábbi  győri püspököt a nagyváradi egyházmegyébe helyezték át. Az újmisés Apor Vilmos őt követve, Gyula városában kezdte meg szolgálatát, ahol először segédlelkészként, majd 1918-tól plébánosként tevékenykedett. Az 1919. évi román megszállás idején azzal vált ismertté, hogy a városban túszul ejtett polgárok kiszabadítása érdekében személyesen járt el, előbb a román parancsnoknál, majd Bukarestbe utazva  kihallgatást kért és kapott az angol származású Mária királynénál. Feltehetően az ő döntésének köszönhetően a gyulai román parancsnok pár nap múlva szabadon engedte a túszokat. 1918-tól huszonhárom éven át  a Körös-parti városban: nem csak templomi feladatait látta el, hanem karitatív és művelődésszervező tevékenységével is sokat tett a gyulai közösségért. 

Apor Vilmost 1941-ben nevezték ki győri püspöknek, majd 1944-ben Serédi Jusztinián esztergomi érsek őrá bízta a Magyar Szent Kereszt Egyesület – a keresztény hitre tért zsidók oltalmazására alakult szervezet – vezetését. Püspökként a Rába-parti városban is folytatta humanitárius munkáját, a segítő kézre pedig egyre több helyen volt szükség. Miután 1941-ben Magyarország belépett a második világháborúba, az egyre súlyosabb emberveszteségek mellett az élelmiszerhiány és egyre gyakrabban a bombázások, majd a front átvonulása is sújtották hazánkat. Az adakozáson túl a fáradhatatlan püspök Győrben népfőiskolát szervezett a szegényebb fiatalok számára és a keresztény erkölcs erejével próbált harcolni a szélsőséges eszmék ellen. Apor püspök szorgalmazta Serédi Jusztinián hercegprímásnál, hogy az egyház tegyen határozott lépéseket a zsidóság jogfosztása és deportálása ellen. Az érsekhez intézett levelében egyebek közt ezt írta: „Hogy fogunk megállni a történelem előtt, ha látszólagos egyetértésben és udvariassági viszonyban maradunk egy olyan kormánnyal, amely országszerte a legnagyobb kegyetlenséggel kínoz 100 és 100 ezer embert, és asszisztál ahhoz, hogy őket rabszolga munkára és a halálba deportálják.”

Nem véletlen tehát, hogy Apor Vilmos a német megszállás, majd a nyilas diktatúra idején egyre inkább persona non grata lett a hatalom szemében: csupán kis híja volt, hogy a Mindszenty József által megfogalmazott memorandum aláírása miatt nem került Sopronkőhidára, 1945 márciusában pedig ugyancsak napokon múlt, hogy Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető nem vetette őt őrizetbe. Apor úgy kerülhette el a fogságot, hogy március 28-án a Vörös Hadsereg egységei elérték Győrt, azt azonban nem mondhatnánk, hogy a püspöknek szerencséje volt, hiszen az orosz megszállás napjaiban az életét is fel kellett áldoznia híveiért. 

Apor Vilmos áldozatkészségével hívta ki maga ellen a sorsot. Nevezetesen azzal, hogy püspöki palotájában több száz embernek nyújtott védelmet előbb a nyilasok és a németek, majd a várost elfoglaló szovjetek elől. Ezzel a győri Püspökvár körül sokat forgolódó megszállók is tisztában voltak, akikkel – éppen a bujkáló nők és gyermekek megóvása érdekében – Apor meglehetősen távolságtartó módon viselkedett. Március 30-án este részeg szovjet katonák mégis megkísérelték a bejutást a püspöki palotába, hogy magukkal vigyék az ott bujkáló nőket. A főpap azonban személyesen állt a fegyveresek útjába. Szóváltás kezdődött, előkerültek a fegyverek, és miután a szovjet katonák megfélemlítésül négyszer a plafonba lőttek, majd Apor Vilmost is megsebesítették, s ezt követően hanyatt-homlok elmenekültek a helyszínről. A püspök tehát megvédte a nála rejtőzőket. A reá leadott három lövés közül az egyik halálosnak bizonyult. Hiába vitték még aznap éjjel a város romos kórházába, a háborús pusztítás miatt csak kezdetleges körülmények között tudták őt megműteni, így orvosai nem tudták megmenteni életét. Apor Vilmos püspök 1945. április 2-án, húsvét hétfőjén elhunyt. 

Holttestét ideiglenesen a Karmelita templom kriptájában helyezték el. Boldoggá avatási eljárását pedig már az 1946-os esztendőben megkezdték, a történelem viharai, a belpolitikai fordulat miatt azonban a mártír püspök hosszú ideig mégsem kerülhetett az őt megillető helyre. A kommunista hatalomátvételt követően 1948 novemberében a város vezetése megtiltotta, hogy a főpapot a győri székesegyházában újratemessék. 1949-ben pedig a boldoggá avatási eljárást is felfüggesztették. Apor Vilmost végül csak 1986-ban helyezték végső nyugalomra, alig több mint egy évtizeddel később, 1997-ben pedig II. János Pál pápa boldoggá nyilvánította őt. Apor püspök máig egyike a 20. század legnépszerűbb magyar egyházi vezetőinek. 1944–45-ben végzett életmentő tevékenysége és a magyar zsidó közösség védelme érdekében tett lépései jól ismertek. 1983. április 12-én kérvényezték az Izraeli Yad Vashem Intézet által adományozott Világ Igaza díj odaítélésével tevékenysége elismerését. Jóllehet a jeruzsálemi Intézetben tudnak a püspök embermentő tevékenységéről, a Horn Emil által benyújtott kérvény nem tartalmazott tanúvallomásokat vagy hiteles dokumentumokat, így a díjat nem tudták odaítélni.