Merénylet II. Sándor orosz cár ellen

Szerző: Hahner Péter

Az 1855-ben trónra lépő II. Sándor cár elismerte, hogy Oroszországnak komoly reformokra van szüksége, ha meg akarja őrizni nagyhatalmi státuszát. Az 1861-es jobbágyfelszabadítást egyetemi, majd közigazgatási reformok követték. Megvalósították a törvény előtti egyenlőséget, függetlenné tették a bíróságokat, a tárgyalások nyilvánossá, a bírák elmozdíthatatlanokká váltak, s megjelentek az esküdtszékek. 1870-re városi tanácsokat hoztak létre, s felszámolták az előzetes cenzúrát. Bevezették az általános hadkötelezettséget. A politikai foglyok amnesztiát kaptak, a vallási kisebbségeknek toleranciát biztosítottak, s még a külföldi utazásokat sem próbálták korlátozni. 

A radikális forradalmi mozgalmak ifjú követői azonban kevesellték a reformokat, s mivel nem sikerült követőket toborozniuk a parasztság körében, úgy döntöttek, lehet harcolni a népért a nép nélkül is – a terror eszközével. Az 1860-tól négy éven át működő Föld és Szabadság (Zemlja i Volja) nevű narodnyik szervezet 1876-ban újjászerveződött. Tagjai országos szervezetet építettek ki, illegális irodalmat terjesztettek, sztrájkokat támogattak, s a szentpétervári Kazanyi Katedrális előtt 1876 decemberében megszervezték az első politikai tüntetést. Három év múlva a szervezet kettészakadt. A békésebb eszközök hívei Fekete (vagy inkább: Egyetemes) Újrafelosztás (Csornij Peregyel) néven tömörültek, s később a marxizmus terjesztőivé váltak. Az erőszakos akciók támogatói pedig Narodnaja Volja néven hoztak létre egy új szervezetet, melyet Népakaratként vagy A Nép Szabadságaként lehet lefordítani. Ők álltak a cár ellen megkísérelt, legtöbb merénylet mögött.

1866. április 4-én II. Sándor éppen elbúcsúzott a Nyári Kertben szerelmétől, Mihajlovna Dolgorukaja Jekatyerinától, és kocsijába akart szállni, amikor Dimitrij Vlagyimirovics Karakozov célba vette őt egy pisztollyal, s elsütötte. Az utolsó pillanatban meglökték, s a lövés célt tévesztett. A merénylő egy szocialista szervezethez tartozó, huszonhat éves egyetemista volt, akit kizártak, mert nem fizette a tandíjat. Azonnal elfogták és hamarosan felakasztották. 

1867. június 6-án a párizsi világkiállításon, ahol II. Sándor a francia császár, III. Napóleon mellett ül a hintóban, egy Anton Berezovski nevű lengyel emigráns rájuk lőtt. A golyó a két uralkodó között suhant el. A cár ezek után olyannyira megharagudott a franciákra, hogy igen hűvösen és barátságtalanul viselkedett az egész látogatás során. Gustave Flaubert így írt róla George Sand-nak: „Az orosz cár egyáltalán nem tetszett nekem. Bárdolatlannak találtam.” 

1879. április 20-án egy fiatalember, Alekszandr Konsztantyinovics Szolovjov előbb tisztelgett a reggeli sétáját végző cárnak, majd előrántotta a revolverét. Sándor kénytelen volt gyors irányváltásokkal elrohanni, a merénylő pedig futott utána, és egymás után ötször rá tudott lőni, mielőtt a cár testőre lecsapott rá. II. Sándor úgy érezte, mindenki gyűlöli: a liberálisok szembefordultak vele, mert abbamaradtak a reformok, a reakciósok pedig azért, mert egyáltalán sor került reformokra. 

1879. november 17-én a terroristák megpróbálták felrobbantani a cári különvonatot Alekszandrovszknál, de rosszul kötötték össze a vezetéket, s így a robbanásra nem került sor. Ugyanazon a napon azonban egy moszkvai pályaszakasz alatt már készen állt egy százötven méteres aknafolyosó, s itt a detonáció is bekövetkezett. Csakhogy nem a cár szerelvénye, hanem a kíséret vonata haladt elől, és a krími gyümölcsökkel teli vagon robbant fel. Sándor nem is tudta, hogy egyetlen napon két merénylet fenyegette az életét. 

Az ötödik merényletet Sztyepan Nyikolajevics Halturin készítette elő, aki munkát kapott a Téli Palotában, és sikerült nagy mennyiségű dinamitot (mások szerint nitroglicerint) elhelyeznie a pincéjében. 1880. február 5-én este hat óra húsz perckor hatalmas robbanás rázta meg az ebédlőt – a cári család életét csak a gránitfödémek mentették meg. Az őrség tagjai közül viszont tizenketten meghaltak és hatvankilencen megsebesültek. 

II. Sándor ezután rendkívüli hatalommal ruházza fel Szentpéterváron és környékén Mihail Tarielovics Lorisz-Meljikov grófot, a belügyminisztert, aki egyrészt lecsapott a Népakarat tagjaira, másrészt liberális intézkedéseket tett. Átalakította a titkosrendőrséget, mintegy kétezer kizárt diákot visszaengedett az egyetemre, s háromszáz elbocsátott hivatalnok is visszakapta az állását. A legnagyobb reformterv is érlelődött: minden jel arra mutatott, hogy Lorisz-Meljikovnak sikerült meggyőznie a cárt, hogy tegye meg az első lépéseket a képviseleti rendszer felé. A hatvanhárom éves II. Sándort szinte megfiatalította második házassága és a tervezett reform. 1880 augusztusában felfüggesztette a merénylet óta bevezetett rendkívüli állapotot. A Népakarat tagjai ki is használták az új lehetőségeket: augusztus 17-én a szentpétervári Kamennij-hídat akarták felrobbantani a cár alatt, de a merénylő elaludt, és csak késve ért oda. 

Sándor cár (a Gergely-naptár szerint) 1881. március 13-án aláírta a reformtervezetet, és azt ígérte, hogy három nap múlva hirdeti ki miniszterei előtt. A Népakarat nevű szervezet Andrej Ivanovics Zseljabov és Szofja Lvovna Perovszkaja által vezetett csoportja e napon nem kevesebb, mint négy merénylőt indított útnak bombákkal felszerelve a cár meggyilkolására. Sándor háromnegyed egykor a Mihajlovszkij-lovardába hajtatott. Kozákok kísérték, mögötte pedig még két szán haladt a rendőrfőnökkel és személyes őrségének parancsnokával. A szemle után, negyed háromkor a Jekatyerinszkij-csatorna mentén tért vissza. Itt várták a merénylők. 

Nyikolaj Ivanovics Riszakov bombát dobott a lovak alá. A cári kocsi elsuhant fölötte, s mikor felrobbant, csak a kozákok és járókelők közül ölt meg több embert. II. Sándor megállíttatta a szánt, odasietett a sebesültekhez. „Hogy van a cár?” – kérdezte tőle egy tiszt, aki nem ismerte fel. „Hála istennek jól vagyok – felelte. – De nézze csak…” „Még ne köszönje meg Istennek!” – kiáltotta az elfogott merénylő. Társa, Ignatyij Joahimovics Grinyevickij ekkor pontosan a cár lába elé dobta a bombáját. A hatalmas robbanás vagy húsz embert sebesített meg, a merénylő is halálos sebet kapott, a cár bal lábából pedig térdtől lefelé csak véres massza maradt. Öccse, Mihail gyorsan a szánjába emeltette, s a harmadik merénylő, Ivan Jemeljanov, hóna alatt a harmadik bombával, a járókelőkkel együtt segédkezett neki. 

II. Sándor hosszú vérnyomot maga mögött hagyva érkezett meg a Téli Palotába, ahol fél négykor halt meg, rokonai körében, akik a robbanás hangjára valamennyien ide sereglettek. A tervezett reformokból pedig semmi sem lett, mert az új cár valamennyit visszavonta. A terroristák az új cár hatalomra juttatásával maguk akadályozták meg, hogy a kormányzat megtegye az első lépést a képviseleti rendszer felé. Oroszország nem indult meg az alkotmányos fejlődés útján.