Stanley megtalálja Livingstone-t

Szerző: Tarján M. Tamás

„– Ön Dr. Livingstone, ha jól sejtem.

– Igen, én vagyok.

– Hálát adok Istennek, hogy láthatom önt.”

(Stanley későbbi beszámolója szerint ez a párbeszéd játszódott le a történelmi találkozáskor)

1871. október 27-én találta meg Henry Morton Stanley, a New York Herald publicistája David Livingstone brit felfedezőt a Tanganyika-tó partján fekvő Ujiji városában. Az újságíró az amerikai lap főszerkesztőjének megbízásából kelt útra Afrika szívébe azzal a céllal, hogy fényt derítsen az évekkel korábban eltűnt – sokak által halottnak hitt – kutató sorsára. A találkozásra, mely később ikonikus pillanattá vált a földrajzi felfedezések történetében, Stanley hét hónapig tartó viszontagságos utazásának árán kerülhetett sor. 

Az eltűnt személy: egy filantróp felfedező 

Livingstone pályája már jóval azelőtt bővelkedett a regénybe illő fordulatokban, hogy megtalálója üdvözölte őt a mai Tanzánia nyugati részén fekvő – a korszakban az arab rabszolga-kereskedők központjaként működő – Ujijiban. Az ekkor 58 esztendős utazó a Skót-felföldről jutott el Afrika ismeretlen tájaira: Livingstone egy munkáscsalád gyermekeként látta meg a napvilágot, és fiatalkorában maga is egy gyapotmalomban dolgozott, édesapja támogatásának köszönhetően azonban eközben orvosi szakiskolát végzett, majd a glasgow-i Anderson's College-ben folytatta – felsőfokú – tanulmányait. A felfedező saját bevallása szerint olvasmányélményei és a helyi kongregacionalista közösség – a hagyományos egyházi hierarchiát elutasító protestánsok – tanításának hatására választott magának emberbaráti hivatást. Eredetileg Kínában akart gyógyító és hittérítő munkát végezni, az első ópiumháború (1839–42) kitörése miatt azonban a sors az 1840-es évek elején végül Délnyugat-Afrikába sodorta őt. 

Livingstone a keresztény hit és a nyugati kultúra terjesztésének céljával utazott a kontinensre, szándékai és módszerei azonban éles ellentétben álltak a későbbi gyarmatosítók – pl. Cecil Rhodes – erőszakos, profitorientált „civilizáló” tevékenységével. A felfedező erőteljesen kritizálta a rabszolga-kereskedelem akkor egyre inkább erkölcstelennek tartott gyakorlatát, és elsősorban azért kívánta megnyitni Afrikát az európaiak előtt, hogy segítségükkel véget vethessen az ott élő népeket sújtó nyomorúságos állapotoknak. Livingstone hittérítőként is ellenzett mindenféle kényszert. A férfi sok tekintetben éppen szelíd magatartásának köszönhette sikereit, ugyanis a kontinens belsejében tett több ezer kilométeres utazásai során a bennszülött törzsek segítségével maradt életben. Így fedezte fel – és nevezte el – a Viktória-vízesést, és jutott el Luanda kikötővárosából az Indiai-óceán partjára az 1854–56-os expedíció során. 

A transzkontinentális utazás komoly hírnevet, a dicsőség pedig gazdag támogatókat hozott Livingstone számára: Július-ban már Viktória királynő (ur. 1837–1901) megbízásából kelhetett útra a Zambézi folyó vidékének felkutatására. A brit kormány abban reménykedett, hogy a felfedező hajózható útvonalat talál majd a kontinens szívébe, a hatéves expedíció azonban nem hozta meg a kívánt eredményt. Emiatt Livingstone pénzügyi helyzete átmenetileg megrendült, 1865-re viszont sikerült mecénásokat szereznie azon célkitűzésével, hogy felkutatja a Nílus forrásvidékét, melynek holléte Hérodotosz kora óta foglalkoztatta az európaiakat. Az utazásról szóló beszámoló megírása ugyancsak komoly bevétellel kecsegtetett. A brit kutató a következő hat esztendőben Zanzibártól a Kongó folyó vidékéig bebarangolta az afrikai kontinenst, néhány hónap után azonban elvesztette a kapcsolatot Európával. Rejtélyes eltűnése izgalomba hozta a nyugati közvéleményt. 

A megtaláló: egy hányatott sorsú újságíró 

Ifj. James Gordon Bennett-et, a New York Herald című amerikai lap főszerkesztőjét szintén a szenzációval együtt járó anyagi haszon motiválta, amikor 1869 októberében megbízta Henry Morton Stanley-t az elveszett tudós felkutatásával. Az ő fordulatos életpályája még Livingstone-én is túltett. A nevezetes találkozás idején mindössze 30 esztendős újságíró eredetileg John Rowlands néven, Walesben született; mivel feltehető édesapja alkoholista, anyja pedig egy 18 éves szegény lány volt, pár évig nagyapjánál és rokonoknál, majd egy árvaházban nevelkedett. Végül 18 évesen beállt hajósinasnak, és az Egyesült Államokba, New Orleans városába hajózott. Az amerikai polgárháború kitörésekor Stanley csatlakozott a Konföderáció hadseregéhez, ám korán fogságba került, ahonnan kiszabadulva utóbb az északiak oldalán is szolgált. A fiatalember éppen abban az esztendőben kapott munkát a New York Heraldnál, amikor Livingstone-t hazájában eltűntnek nyilvánították; két évvel később aztán ő kapta meg a tudós felkutatásának feladatát. A megbízás annyiban nem volt előzmény nélküli, hogy Livingstone korábbi írásait Stanley ismerte, és ispriálódhatott is belőlük, hiszen kifejezetten kereste kalandos tudósítási helyszíneket. 1867 és 1870 között bejárta a Közel-Keletet és a helyszínről tudósított etiópiai és spanyol katonai konfliktusokról is, sokszor nemcsak kollégáit, hanem a hivatalos katonai jelentéseket is megelőzve.

Szerencsés találkozás Afrika szívében 

Stanley és népes karavánja 1871 márciusában kelt át Zanzibárról az afrikai kontinensre. A hatalmas szavannán a legtöbb információt az arab rabszolga-kereskedők kiterjedt hálózata szolgáltatta, ezért a New York Herald újságírója az egyik legjelentősebb csomópont, a messze nyugaton található Tabora felé vette az irányt. Az expedíció három hónap alatt érte el a várost: az út során az éhség, a szomjúság és a trópusi betegségek megtizedelték Stanley kíséretét, maga a kutatás vezetője is kis híján életét vesztette maláriában. Mindazonáltal június végén úgy tűnt, a karaván jó nyomon halad, ugyanis Taborában az újságíró azt a hírt kapta, hogy a Tanganyika-tó partján fekvő Ujijiban egy fehér ember bukkant fel. Tekintve, hogy az európaiak ekkoriban még Stanley-ék állomáshelyéig sem gyakran merészkedtek el, jó esély mutatkozott arra, hogy a híradás Livingstone-ra vonatkozik, ezért a csapat néhány nap után ismét felkerekedett, hogy – ekkor már mocsarakon és sűrű dzsungelen átgázolva – újabb négy hónapnyi utazás végén elérje a távoli várost. 

Az újságíró végül a szerencsés véletlennek köszönhetően találta meg a brit felfedezőt, ugyanis a róla szóló hírek két évvel korábban keltek szárnyra. Livingstone még 1869-ben töltött hosszabb időt a Tanganyika-tónál, majd – a Nílus forrásának felkutatása érdekében – nyugat felé indult, hogy aztán végül csalódottan konstatálja, hogy egy másik nagy afrikai folyam, a Kongó vízhálózatához jutott el. A brit felfedező hónapokig egy bennszülött faluban élt, és annak következtében tért vissza keletre, hogy 1871 júliusában arab fegyveresek lemészárolták a település lakosságát. Mivel Ujijiban – az arab kereskedelmi összeköttetések révén – reális esély nyílhatott arra, hogy Livingstone életjelet adjon a külvilágnak, éppen abba a városba utazott, ahol Stanley a hollétét feltételezte. Így történhetett meg, hogy amikor 1871. október 27-én a New York Herald expedíciója elérte a távoli települést, egyszersmind az elveszett kutatót is megtalálta. 

Mester és elbukott tanítványa 

Az újságíró és a tudós kölcsönös üdvözlő szavai azóta szállóigévé váltak. Bár a New York Herald 1872. május 2-i cikke minden bizonnyal kiszínezte a találkozás részleteit – erre enged következtetni, hogy Stanley később kitépte naplójából az eseményre vonatkozó oldalakat – önmagában is szenzációval bírt az a tény, hogy a hírlap vagyonokat áldozott egy elveszett tudós felkutatására, és ezt a küldetést egy „amatőr”, az afrikai éghajlatot, élővilágot, törzsi szokásokat és nyelveket nem ismerő újságíró – komoly erőfeszítések árán – sikeresen végre is hajtotta. A regénybe illő kalandok ráadásul a találkozással sem értek véget, ugyanis Livingstone végül úgy döntött, nem tér vissza Európába, és hosszú hónapokig megtalálójával együtt folytatta a Nílus forrásának felkutatását. 

A filantróp felfedező állítólag olyan komoly benyomást tett Stanleyre, hogy miután Livingstone 1873-ban életét vesztette a mai Zambia területén, a New York Herald publicistája fogadalmat tett küldetésének folytatására. A kalandor természetű újságíró végül nem tudott minden tekintetben mestere nyomdokaiba lépni: bár bejárta a Tanganyika-tó, a Viktória-tó és a Kongó folyó vidékét, utóbb II. Lipót belga király (ur. 1865–1909) szolgálatába lépett, akinek kegyetlen gyarmati uralma több millió ember életét követelte Fekete-Afrikában. E szégyenletes együttműködés Stanley egész pályafutását beárnyékolta, és feltehetően a példaképének tekintett Livingstone számára is csalódást jelentett volna. Tárgyalási képességeit nemcsak a felfedező expedíciók során kamatoztatta, 1881-ben a helyi királyokkal egyeztetve egy új területen alapította meg Léopoldville városát, amely ma Kinshasa néven Kongó egyik legfontosabb fontos közlekedési csomópontja.