Podmaniczky Frigyes születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1824. június 20-án született báró Podmaniczky Frigyes, az 1871-ben egyesített Budapest fejlesztésében oroszlánrészt vállaló politikus, a magyar főváros kultúrájának és korszerű városszerkezetének egyik legjelentősebb támogatója. 

Podmaniczky főnemesi család gyermekeként Pesten látta meg a napvilágot, és fiatalkora java részét is itt töltötte. Gondolkodását és pályáját meghatározták a reformkor gondolatai, amelyek hatása alatt nem csak megszerette a várost, de tevékeny részt akart vállalni annak felvirágoztatásában is. A fiatal Podmaniczky báró alig húsz esztendősen már aktívan politizált, miközben írnokként Ráday Gedeonnál állt alkalmazásban. Apja, Podmaniczky Károly révén aztán hamarosan vármegyei tisztviselő és a Pozsonyban ülésező 1847-48. évi országgyűlés felsőházi tagja, és a diéta jegyzője lett. A szabadságharc idején huszárkapitányként, századosi rangban harcolt a császáriak ellen, ezért Világos után büntetésből egy évig közlegényként kellett szolgálnia. 

A báró ezt követően az 1861-es országgyűlésig visszavonult a közélettől.  Szépirodalmi műveket írt, és a bányai evangélikus egyházkerület ügyeivel foglalkozott. Podmaniczky a Ferenc József által összehívott 1861-es országgyűlésen már alelnökként tevékenykedett, képviselői pozícióját a kiegyezést követően egészen 1906-ig megtartotta. 1868-ban a Balközép Párt Hazánk címmel indított napilapjának főszerkesztőjeként Budapest jövője címmel mutatta be a korabeli Pest-Buda fejlesztéséről kialakított elképzeléseit. Az egészséges főváros érdekében átfogó csatorna- és  vízvezeték-rendszer kiépítését szorgalmazta. A modern városszerkezet megteremtésének alapjaként a körúti hálózat és a Duna-rakpartok kiépítését jelölte meg. 1871 novemberében csatlakozott az egyesített Budapest infrastrukturális fejlesztését irányító Közmunkatanácshoz, melynek 1873-tól négy évtizeden keresztül alelnöke lett. 

A Krúdy Gyula által „Budapest vőlegényének” nevezett bárónak oroszlánrésze volt abban, hogy a Közmunkatanács maradéktalanul teljesítette kezdeti célkitűzéseit, és ezáltal a Duna partján egy igazi világváros született meg: Podmaniczy kitartó munkájának eredményeképpen rajzolódott ki a Nagykörút íve és a későbbi Andrássy út tengelye mentén a főváros koncentrikus-sugaras utcaszerkezete, miközben három új Duna-híd – a Margit-híd, az Erzsébet-híd, valamint az elkészülte után Ferenc Józsefről elnevezett mai Szabadság-híd – és a folyó két partján végigfutó rakpart is megépült. 

A báró negyvenéves munkássága alatt a Fővárosi Közmunkák Tanácsa egész városrészek felépítésében vett részt, és olyan nevezetességek születésénél bábáskodott, mint a Hősök terén álló Millenniumi emlékmű, a budai Várban épülő Schulek Frigyes-féle Halászbástya, vagy a Steindl Imre által tervezett impozáns Országház. Podmaniczky ugyanakkor nem csak a közmunkák megszervezésével alkotott maradandót: 1875-től tíz éven keresztül volt a Nemzeti Színház intendánsa, ez idő alatt megszervezte a budapesti színházak működését, és – a műfajok szétválasztásával – kialakította azok profilját is. Kezdetben a – Fővárosi Közmunkák Tanácsának hathatós segítségével – 1884-re felépülő Operaház vezetését is ő látta el, mígnem a neves zeneszerző, Erkel Ferenc vette át az irányítást. 

Podmaniczky amellett, hogy a főváros sokoldalú fejlesztésének fáradhatatlan élharcosa volt, a születő metropolis népszerűsítésében is aktívan részt vett. A városi legenda szerint soha nem hagyta el az általa hőn szeretett Budapestet, amit állítólag azzal indokolt, hogy nyaralni is ott lehet a legjobban. Hozzátehetjük, ő tett a legtöbbet azért, hogy ez valóban így legyen, miközben közvetlen és szerény stílusával elnyerte a városi polgárok szimpátiáját is. A báró népszerűségéből idővel a politikusok is igyekeztek tőkét kovácsolni, ennek jegyében Podmaniczkyt 1889-ben a Szabadelvű Párt elnökévé választották. Tisztségét aztán a kormánypárt 1905-ös bukásáig megtartotta. 

A báró 81 évesen vonult vissza a közéletből. Élete utolsó éveit Erzsébetvárosban töltötte. 1907-ben bekövetkezett halála után Podmaniczky Frigyest Budapest fejlődésének szimbólumaként emlegették, aki az utódok példaképe lett. A VI. kerületben máig utca őrzi nevét, a budapesti Városvédő Bizottság pedig rendszeresen megemlékezik róla születése napján.