Zrínyi Miklós halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Sors bona nihil aliud”, azaz „Jó szerencse, semmi más!”
(Zrínyi Miklós jelmondata) 

1664. november 18-án, egy tragikus kimenetelű vadászaton vesztette életét gróf Zrínyi Miklós költő és hadvezér, akit a kursaneci erdő mélyén egy vadkan sebzett halálra. Zrínyi hadvezéri kvalitásai mellett a korabeli magyar politikai élet, a hadtudományi- és szépirodalom egyik legjelentősebb alakja, Magyarország önerőből való felszabadulásának lelkes híve volt, balesetét ezért gyászoló kortársai – és a későbbi generációk – hajlamosak voltak különféle összeesküvés-elméletekkel magyarázni. 

A Szigeti veszedelem írója ősi horvát nemesi család sarjaként 1620-ban, Csáktornyán látta meg a napvilágot. Miután édesapja, Zrínyi György hat évvel később váratlanul elhunyt, Miklós – öccsével, Péterrel együtt – II. Ferdinánd (ur. 1619-1637) utasítására előbb arisztokrata gyámokhoz, majd Pázmány Péter esztergomi érsekhez került. Nagyszerű neveltetésben részesült, klasszikus műveltsége mellett öt nyelvet is elsajátított és nagy hatással volt rá itáliai utazása. Miután az árvák nagykorúvá váltak, hazatérhettek ősi családi birtokaikra, melyek közül Zrínyi Miklós az északabbi, muraközi és dunántúli területeket választotta. A nemes úr az uradalmak fekvéséből eredően szinte állandó hadakozásra kényszerült a végeken portyázó törökökkel szemben, de katonai szolgálata során a harmincéves háborúban és az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (ur. 1630-1648) ellen vívott harcokban is hűen és hősiesen szolgálta III. Ferdinándot (ur. 1637-1657). 

Zrínyi karrierje vitézsége folytán hamar magasra ívelt, 1646-ban Horvátország főkapitánya lett, a következő évben pedig a báni méltóságot is elnyerte. Mindazonáltal a végeken mutatott hősiessége Bécsben nem feltétlen talált dicséretre, ugyanis Ferdinánd, majd I. Lipót (ur. 1657-1705) tanácsosai úgy vélték, hogy Zrínyi túlzott végvidéki aktivitása káros a birodalom számára, hiszen a Franciaországgal folytatott rivalizálással egy időben komoly háborút kockáztat a Porta ellenében. Magyarország felszabadítása a Habsburg tervekben csak másodlagos fontosságú volt, így aztán a hadvezér gyakori betörései, majd az 1660-as évek elején az Új-Zrínyivár felépítése számos konfliktust idézett elő Zrínyi és az udvar között. A bán fejében már ebben az időszakban megérett a Habsburgok nélküli felszabadító háború gondolata. Bécsben sem volt feltétlen bizalom irányában; 1655-ben ugyanis nem őt, hanem Wesselényi Ferencet választották nádorrá, mivel az udvar a címre legesélyesebb Zrínyit nem is jelölte a posztra. 

Bécs ugyanakkor – minden törekvése ellenére – 1663-ban belesodródott egy oszmán háborúba, melynek kezdetén a nyugaton kiválóan teljesítő, ám a végvári viszonyokat nem ismerő Montecuccoli számos kudarcot elszenvedett, miközben Érsekújvár erődje török kézre került. A hűvös viszony ellenére Lipót hamarosan Zrínyit állította a seregek élére, aki egy 1663-64. év telén vezetett merész hadjárat során mélyen benyomult a török hódoltság területére, és felégette az eszéki Dráva-hidat, így készítve elő Kanizsa tavaszi ostromát. A vakmerő vállalkozás nyomán egész Európa a hadvezér nevét dicsőítette; nyugati röplapok Magyar Marsnak nevezték, a pápa hadvezéri kalapot küldött, a francia király pair-i méltóságot, a spanyol király pedig az aranygyapjas rendet adományozta  Zrínyinak. A téli hadjárat termését azonban nem sikerült learatni, a Haditanács ugyanis Zrínyit visszarendelte Kanizsa alól, és kötelezte arra, hogy Új-Zrínyivárt bízza Montecuccoli védelmére. Zrínyit mélyes sértette a mellőzés, és az, hogy a császári hadvezér tétlenül nézte végig, ahogy a törökök lerombolják az általa épített várat. 

A kudarcok nyomán a bán távozott pozíciójából, így Szentgotthárdnál már Montecuccoli győzedelmeskedhetett Köprülü Ahmed ellenében. Ezt a diadalt ugyanakkor az oszmánok számára igen kedvező feltételeket tartalmazó vasvári béke követte, melynek pontjai – sok más nemes úrhoz hasonlóan – Zrínyiben is felháborodást keltettek. Az általános csalódottság nyomán kibontakozó, Wesselényi Ferenc nádor vezette főúri szervezkedésben azonban a bán már nem tudott komoly szerepet vállalni, 1664. november 18-án ugyanis egy vadkanvadászaton halálos baleset érte őt. Miután Zrínyi Miklós személyében a korabeli Magyarország legtehetségesebb hadvezére és legtekintélyesebb politikusa távozott a földi világból, a szerencsétlenséget sokan nem bírták – és máig nem tudják – elfogadni, ezért mindenféle legenda szárnyra kapott arról, hogy a bán esetleg Bécs cselszövésének áldozata lett. 

A kursaneci erdei vadászaton ugyanakkor nem csak egy politikusi és katonai karrier véget, hanem egy páratlan írói pályafutás is. Korai szerelmes költeményei és barokk eposza a Szigeti veszedelem 1651-ben jelentek meg Az Adriai tengernek Syrenaia groff Zrini Miklos című kötetben. Az eposz – amely a magyar barokk irodalom legnagyszerűbb műve – a hadvezér dédapjának, a szigetvári Zrínyi Miklósnak és a vár hős védőinek állít emléket. 

A magyar irodalomban egyedülállónak számító költeményt idővel olyan hadászattal és politikával foglalkozó művek követték, mint a Tábori kis tracta, a Vitéz hadnagy, vagy Az török áfium ellen való orvosság, amelyekben Zrínyi az állandó magyar hadsereg felállítása és – ezáltal – az ország önerőből való felszabadítása mellett tört lándzsát, miközben részletesen kifejtette modernizációs és hadszervezési programját. Azon kívül tehát, hogy a horvát bán korának egyik legkarizmatikusabb hadvezére és politikusa volt, irodalmi munkásságával – a barokk jegyében – új korszakot nyitott Magyarországon, ezzel együtt pedig a karddal és pennával harcoló hős romantikus alakját is megtestesítette. 

Az 1664. november 18-i kursaneci események nyomán születő – bécsi ügynökökről és orvlövészekről szóló – legendák talán éppen e sokszínű életpálya tükrében érthetőek meg: a vadkantámadás nyomán ugyanis a nemzet egyszerre vesztette el legjobb hadvezérét, legtehetségesebb politikusát és legjobb tollú íróját. A sorscsapás, az ebből eredő fájdalom, és a „mi lett volna, ha” kínzó kérdése pedig arra sarkallta az utókort, hogy mindenáron ésszerű magyarázatot találjon erre a végzetes eseményre.